Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Magyarország egyelőre nem érintett a súlyos hasmenéses járványban

Magyarország egyelőre nem érintett a Németországból indult, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járványban – számolt be Paller Judit országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.
Paller Judit azt mondta, Magyarországon mostanáig csak hasmenéses eseteket jelentettek, a betegnek nem voltak szövődményeik. Az Országos Epidemiológiai Központba mostanáig 17 minta érkezett, amelyeket a Németországban súlyos hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vizsgáltak. Ezek közül 11 negatív lett a baktériumra, a többi esetben még nincsenek meg a vizsgálati eredmények - közölte.

A tiszti főorvos arról is beszámolt, hogy a legfrissebb információk alapján már Spanyolországban is megjelent a betegség. Az érintett országokban összesen 867 beteget regisztráltak. Az elhunytak száma - sajtóhírekkel ellentétben – tíz – mondta Paller Judit.

Hozzátette: jelenleg annyit tudni, hogy a betegség fertőzött élelmiszerrel terjed, ezek között uborka felületén biztosan kimutatták a járványt okozó kólitörzset.

A több mint két hete tartó hasmenésjárványt okozó EHEC-bélbaktériumtörzs agresszivitása, illetve ennek kapcsán a járvány minden korábbinál gyorsabb ütemű terjedése a német szakértők számára is meglepetést okozott. A kórokozónak tekintett 0104:H4 baktériumtörzs kiváltotta fertőzés lappangási ideje 10-13 nap. A járvány tünetei a véres hasmenés, súlyosabb esetben pedig a vérszegénység, illetve a veseelégtelenség. Mostanáig Németország mellett Svédországból, Dániából, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Franciaországból jelentettek megbetegedést.

Olvasóink írták

  • 9. keiner 2011. június 02. 12:24
    „A WHO mondja, hogy ez a betegség két EHEC-bacillusbol eredetik, ami mutans a kettöböl és eddig még nem látott nagyon mérges fájta.
    17 halott
    http://www.n24.de/news/newsitem_6943552.html”
  • 8. keiner 2011. június 02. 07:39
    „Az oroszok stopoltak minden szöldséget az EU-bol.
    Vannak emberek, akinel keszdik a betegség hasmenés nélkül, rögtön Stroke-t kap.
    16 halott.
    http://www.n-tv.de/panorama/Russland-verhaengt-Import-Stopp-article3483626.html”
  • 7. THE 2011. június 02. 01:09
    „A H1N1-nek jobb volt a marketingje :D
    Sokan már ez ellen is be akarják oltani a családot.”
  • 6. keiner 2011. június 02. 00:51
    „Hát deszkás, jobb vigyaszni mint sírni. EHEC volt az oburkán, csak nem ez a fájta. Különben a német parasztok is panaszkodnak, a parancs tovább: semmit nyérsen!”
  • 5. Nórikám 2011. június 02. 00:39
    „Elég riasztó a dolog, ezek szerint nem lehet védekezni ellene?”
  • 4. deszkás 2011. június 01. 21:04
    „KEINER! Hát jól mellépancsoltatok a feltételezést illetően.”
  • 3. keiner 2011. június 01. 20:58
    „Vársárnap óta ugrott a betegek száma 1200töl 2000re!!!
    http://www.n-tv.de/panorama/EHEC-breitet-sich-rasch-aus-article3481751.html”
  • 2. keiner 2011. június 01. 19:00
    „Ja, súlyosabb esetben pedig nem csak a vérszegénység, illetve a veseelégtelenség, hanem sztróke, epilepsziá stb okoz!”
  • 1. keiner 2011. június 01. 18:54
    „16 Tote durch EHEC
    és
    Experten erwarten mehr EHEC-Fälle!
    http://www.n-tv.de/panorama/Experten-erwarten-mehr-EHEC-Faelle-article3481751.html
    Ez a vírus eddig egyszer volt németbe, egy testverpárnál 2001 Köln-ben. Kopenhagen-ban gyütenek az egész világbol ilyesmit és ott csak egy van, Korea-bol. Egy szóval, nagyon ritká vírus, ami nyivány eddig ilyen mennyiségben még nem lépet fel sehol!
    Rapíd felgyorsul a betegek száma.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világháborús lövedékek kerültek elő Székesfehérváron

A tűzszerészek egy homokbányába szállították, s megsemmisítik azokat a világháborús lövedékeket,… Tovább olvasom