Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Még nem dőlt el a különadó sorsa

Egyelőre bizonytalan, hogy valóban eltörlik-e jövőre a vállalkozások 4 százalékos különadóját. Kérdéses ugyanis, hogy lesz-e elég szabadon felhasználható pénz az államkasszában ennek az adónemnek a kivezetéséhez.
Veres János pénzügyminiszter nemrég még azt mondta, hogy a szolidaritási adó eltörlése miatt kieső bevételt a gazdaság fehéredéséből befolyó összegekkel lehetne pótolni. Két szabad demokrata politikus, Kóka János és Gegesy Ferenc azonban írásbeli kérdést tettek fel a miniszternek a jövőre felhasználható összegekről, és a válasz alapján úgy látják: a korábban 200 milliárd forintra becsült többletpénz sem lesz meg. A liberálisok attól tartanak, hogy az adócsökkentésre szánt keretet a kormány végül elosztogatja.

Kóka János frakcióvezető azt javasolta csütörtök este pártja gazdaságpolitikusainak, hogy tartsanak ki adócsökkentő programjuk mellett. A Fidesz már októbertől megszüntetné a különadót, a kieső bevételt az idei adóbevétel-többlet fedezné az ellenzéki párt szerint.

Olvasóink írták

  • 2. Emberke 2008. augusztus 08. 13:45
    „Nem kellene odafönt az államkasszát fosztogatni és mindjárt futná mindenre.”
  • 1. Kolompár Rómeó 2008. augusztus 08. 08:00
    „Kedves dr. Veres "ferpléj, de azért adócsaló" János, mellesleg ennek ellenére pénzügyminiszter! Nem szeretnénk, hogy eltöröljék a különadót, mert eddig az Önök "adócsökkentései" valahogy mindig növekedést jelentettek!

    Attól, hogy azt mantrázzák a sajtóban, hogy csökken, meg jobban élünk, attól az nem lesz úgy. Lehet, hogy sok embert ezzel meg lehet vezetni, de szerencsére egyre kevesebben tartoznak ezek közé!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötéves kisfiút gázolt halálra egy traktor, majd elhajtott

Halálra gázolt egy ötéves kisfiút, majd elhajtott a helyszínről egy traktoros csütörtök késő délután… Tovább olvasom