Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Megegyezés: felfüggesztették a sztrájkot Ferihegyen

Megállapodott a Malév GH Zrt. és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) a vitás kérdésekben, így csütörtök este 8 órától a LESZ felfüggesztette a sztrájkot - közölte Csorba Attila, a LESZ elnöke.
Hegedűs Ádám, a Malév Ground Handling Zrt. szóvivője elmondta: a Malév GH és a LESZ megállapodott a lényeges kérdésekben, és pénteken várhatóan aláírnak egy két évre szóló, 2011. december 31-ig érvényes kollektív szerződést. Közölte: a tárgyaló feleknek sikerült megállapodásra jutniuk arról, hogy a régi kollektív szerződés (ksz) felmondásával megtakarított összeg egy részét hogyan osztják el a dolgozók között.

Csorba Attila közölte: azt követően, hogy aláírják a kollektív szerződést, a LESZ beszünteti a múlt hét hétfőtől tartó sztrájkot.

A LESZ azért kezdett január 11-én határozatlan idejű sztrájkot, mert nem tudott megegyezni a munkáltatóval a kollektív szerződésről. A szakszervezet olyan ksz-t szeretett volna, amellyel nem csökken a munkavállalók jövedelme, a menedzsment azonban úgy látta, a légitársaság jelenlegi helyzetében erre nincs lehetőség.

A sztrájkkal több légi szakszervezet is szolidaritást vállalt. Az elsősorban gépkezelők, sofőrök munkabeszüntetése az első napon még 20-30 perces késést okozott az induló repülőforgalomban. A további napokon azonban csaknem a menetrend szerint közlekedtek a gépek, köszönhetően annak, hogy több dolgozó vette fel a munkát és a munkaadó alvállalkozókkal végeztette el a feladatok egy részét.

A LESZ 2008 tavaszán, két szakszervezet összeolvadásával alakult, a hazai légiközlekedési ágazat legnagyobb érdekképviseleti szerve, a MAPLÉSZ (Magyar Polgári Légiszállítási Szövetség) tagja. Több ferihegyi vállalatnál is jelen van, tagjainak száma több mint 1.200.

Olvasóink írták

  • 1. rozator 2010. január 21. 21:26
    „Elfogyott a sztrájkalap ! Mindig a "csórók" verik a vizet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Európa erősíteni akarja a repülés biztonságát

Az európai igazságügyi és belügyminiszterek arról biztosították csütörtökön amerikai kollégájukat,… Tovább olvasom