Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Megkezdődött a Nap-kelte megszűnése miatti per

Elnapolta a Fővárosi Bíróság (FB) pénteken annak a pernek az első tárgyalását, amelyet a Nap-kelte szerződésének megszűnése miatt indított az MTV ügyvezető alelnöke az MTV Zrt. ellen.
A per előzménye, hogy 2009. szeptember 25-én a köztévé ellehetetlenülésre hivatkozva azonnali hatállyal felmondta a Nap-keltét készítő St. Plusz Kft-vel a szerződést. Ezután az MTV közalapítvány kuratóriumi elnöksége szeptember 28-án hozott határozatában kimondta, hogy a kft.-vel kötött szerződés mégiscsak érvényes, az alelnök írásbeli értesítése a szerződés megszűnéséről jogszabályba ütközik, így ő köteles az eredeti állapotot helyreállítani.

Ezt követően indított pert az alelnök az általa vezetett MTV Zrt. ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a kuratóriumi elnökség szeptember 28-ai, illetve még egy további, október 7-ei határozatát.

Az alelnök szerint a kuratóriumi elnökségnek nincs hatásköre egyes szerződésekről kötelező erejű határozattal dönteni, így az az elnökség perben támadott határozatai szerinte ellentétesek a médiatörvénnyel.

A perbe alperesi oldalon beavatkozóként lépett be a közalapítvány.

A felperes az eljárás megindításakor ideiglenes intézkedésként kérte a bíróságtól, hogy a per jogerős lezárultáig függessze fel a megtámadott kuratóriumi elnökségi határozatok végrehajtását, és a bíróság ennek a kérésnek korábban már helyt is adott.

A pénteki tárgyaláson a felperes alelnök és az alperesi beavatkozó, a közalapítvány jogi képviselője is kérte a nyilvánosság kizárását az ügy jellegére hivatkozva, ám ezt a bíróság elutasította.

Az alperes MTV Zrt. pénteken elsődlegesen azt kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a pert, mert az alelnök nem vezető tisztségviselője az MTV-nek, így pert sem indíthat. Ám ezen a tárgyaláson még ezt sem sikerült tisztázni.

A bíró megállapította, hogy a jogszabályok szinte semmit nem mondanak az MTV alelnöki posztjáról. A jelenlegi alelnök kinevezéséről a peres felek sem tudtak biztosat mondani. A tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy az utolsó MTV-elnök, Rudi Zoltán, pályázatában még négy alelnök kinevezéséről írt, ám csak elnöki mandátuma utolsó napjaiban kinevezte Medveczky Balázst, valamikor 2008 március 4-e előtt.

A következő tárgyalást június 2-ra tűzte ki a FB.

Olvasóink írták

  • 3. mattil 2010. február 26. 21:54
    „Úgy látszik mára már mindenki elfelejtette de egyszer már volt a Nap -kelte eltüntetésére az MTV-nél. Ugyanúgy mint most egyik napról a másikra egy Szabadság Tér nevű műsor jelentkezett reggelente. A Nap-kelte perelt, majd az ATV-n vásárolt műsoridőt így a Szabadsdág Tér és a Nap-kelte konkurált egymással. Nem volt valami hosszú életú az új műsor, és amint a jelek is mutatják alig-alig emlékszik már rá valaki.
    A baj az, hogy az akkori Szabadság Tér fényévekkel érdekesebb, informatívabb, pörgősebb, szakmaibb volt mint a mai Ma reggel című műsor, ahol meghívnak pár embert, aztán az beszél és beszél és beszél.
    Vagy a másik véglet, hogy a műsorvezető kioktatja az interjúalanyt és nem hagyja beszélni. Igazat kell adnom Fábrinak aki azt mosnta hogy ez az új műsor olyan mint a vidéki kislány a fűrdőszobában: se íze se bűze!”
  • 2. Léni 2010. február 26. 16:12
    „Minek ide MTV és hasonló csatornák! Ott a Hír TV, Echó TV és hasonló szörnyedelmek,
    ezután nézzék azt az emberek.Egy-két kivétellel egyre sárgábbak a tv.csatornák
    mostanság, és ez még fokozódni fog. Akinek meg nem tetszik, ki lehet kapcsolni.
    Ez van és ez lesz!!!!!”
  • 1. Agyalapi 2010. február 26. 14:19
    „A Nap-kelte igyekezett pártsemleges maradni, ez volt a baj. Most láthatjuk a kontrasztot. Megalapozták a jövő párt-tévéjét.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KEH levélben fog válaszolni Dávid Ibolyának

Minden, a Köztársasági Elnöki Hivatalba érkező levélre a hivatal levélben válaszol - mondta Wéber… Tovább olvasom