Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Megkezdődött a visszaszámlálás

Kevesebb mint két hét maradt arra, hogy ki-ki elkészítse és az adóhatósághoz eljuttassa személyi jövedelemadó (szja) bevallását. A bevallások benyújtásának határideje május 20-a, és addig kell befizetni az adót is.
Május 2-ig mintegy 1,925 millió bevallást vett nyilvántartásba az APEH. Ennek mintegy negyedét - 475.187 darabot - papíralapon küldték be, másik közel negyedét - 474.650 darabot - pedig elektronikus úton nyújtották be. A bevallások több mint felénél - 974.898 darabnál - pedig a kettőt kombinálták, vagyis az APEH internetes programjával készítették el - így élhettek a program ellenőrzési funkciójával -, de papíralapon küldték be. Ezeket 2D technikával olvasták be a feldolgozás során.

A sok éves tapasztalat szerint főleg azoknak a bevallásoknak az elkészítésével igyekeznek az adózók, amelyek adóvisszaigénylést tartalmaznak. Az APEH május 2-ig több mint 1,003 millió esetben utalt vissza adót, összesen 53,422 milliárd forintot. Mivel 1.141 tétel esetében az adóhatóság késlekedett az szja visszafizetésével, 381.254 millió forint kamatot utalt ki az adózóknak.

Minden évben szép számmal találni valamilyen hibát a bevallásokban. Évek óta tipikus hibának számít, hogy hiányzik az adózó aláírása a bevallásról, s gyakran előfordul az adóazonosító szám téves feltüntetése is, ilyenkor pedig a bevallás hibásnak minősül, akkor is, ha számszakilag tökéletesen töltötték ki.

Sokszor előfordul az is, hogy az adózók a bevallás főlapján elfelejtik bejelölni, hogy a visszaigényelhető összeget vissza szeretnék kérni. Bár ez nem hiba, érdemes figyelni rá, mert a figyelmetlenség "ára" az, hogy csak utóbb, külön átvezetési nyomtatvány kitöltésével lehet hozzájutni a visszajáró pénzhez.

Érdemes figyelni arra is, hogy a kifizető által levont adóelőleget a megfelelő sorban tüntessék fel, különben a bevallás szerint fizetési kötelezettség keletkezhet, holott erről szó sincs.

Arra is számos példa akad, hogy valaki munkáltatói adómegállapítást kér, s utóbb beadja a 0953-as bevallást is, de erről nem értesíti munkáltatóját. Ezáltal pedig felesleges procedúrának teszi ki magát, mert ilyenkor adóvizsgálattal kell megállapítani, hogy melyik bevallás az érvényes, és előfordulhat az is, hogy visszafizetési kötelezettséget állapítanak meg.

Az önkéntes kölcsönös pénztári kedvezménynél a rendelkezési jog gyakorlása során a pénztáré helyett sokan saját folyószámlájukat tüntetik fel az utalás helyeként. Nem árt észben tartani azt sem, hogy nem elég kiszámítani a kedvezmény összegét, hanem az abból átutalni kért részt is fel kell tüntetni; ennek elmulasztása esetén a bevallást javítani kell, és addig az összeget nem lehet átutalni a pénztárba.

A magánszemélyeknek az idén is lehetőségük volt arra, hogy az APEH közreműködésével egyszerűsített bevallást nyújtsanak be. Az adóhatósághoz erre vonatkozóan közel 240 ezer érvényes nyilatkozat érkezett, a bevallás ajánlatot az adóhatóság - az érvényes nyilatkozatok alapján - április 30-ig juttatta el az adózókhoz, nekik pedig május 20-ig kell visszaküldeniük a bevallást postai vagy elektronikus úton.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden nap esett a BUX a héten

A görög válság hatására az egy hete tapasztalt emelkedés után zuhanásba ment át a Budapesti… Tovább olvasom