Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Mesterházy: az Orbán-csomag megszorító csomag lesz

Mesterházy Attila szerint az "Orbán-csomag megszorító csomag lesz, némi adóemeléssel fűszerezve", s nyoma sincs benne azoknak a strukturális reformoknak, amelyekre az országnak nagy szüksége lenne.
Az MSZP elnöke kedden Dunaújvárosban, a vasárnapi időközi önkormányzati képviselőválasztás kapcsán, a helyi szocialista pártszervezet képviselőinek tartott zártkörű fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az elmúlt 8-9 hónap téves politikája, rossz költségvetési-és gazdaságpolitikája vezetett ahhoz, hogy a kormánynak újabb és újabb megszorításokat kell bejelentenie.

Bár a kabinet arra próbál törekedni, hogy az előző kormányok hibájaként tüntesse fel a szükséges intézkedéseket, a mértékadó közgazdászok szerint a mostani megszorításoknak és adóemeléseknek az, az oka, hogy az adórendszer átalakításával a kormány akkora lyukat ütött a költségvetésen, amit most neki kell befoltozgatnia - ismertette.

Mint mondta, ahhoz, hogy megszorításokat kell bevezetni, hozzájárult a kormánynak az a költségvetési-és gazdaságpolitikája, amely a forint gyengeségéhez, illetve nagy sávban való lebegtetéséhez, az ország kockázati felár megemelkedéséhez, s a "kicsit" túlköltő állami költségvetéshez vezetett.

Úgy vélte, hogy a kormány gazdaságpolitikájára az ad hoc intézkedések, a kapkodás jellemző, "Matolcsy György pedig megvalósította a bulvár közgazdaságtant, mint tudományt."

Kérdésre válaszolva elmondta: az Orbán-csomag kapcsán "nem beszélhetünk valós strukturális reformokról", s a megjelölt céloknál nem látszik azok konkrét megvalósítási formája.

"Az MSZP egyvalamit megtanult az elmúlt négy évből: azt, hogy a valós szerkezet átalakító reformokat társadalmi támogatás, politikai, szakmai támogatás, kvázi konszenzus nélkül nem lehet véghez vinni" - mondta Mesterházy.

Hozzátette: "ha egy politikai párt mindig csak ki akarja használni a kínálkozó alkalmat, s nem a nemzet érdekét tartja szem előtt, (...) oda juthatunk, ahova a Fidesz juttatott bennünket az elmúlt nyolc évben is."

"Számos olyan kezdeményezésünk volt, amely az ország érdekét szolgálta volna, de a Fidesz saját pártpolitikai céljaitól vezérelve, nem volt hajlandó még csak együttműködésre, párbeszédre sem. S ezzel sok kárt okozott az országnak, a kormánynak és az MSZP-nek" - magyarázta a politikus.

"Ezért (...) ellenzéki pártként érezzük a felelősségét annak, hogy egy új többség megteremtéséhez szükséges társadalmi erőtér, ami a kormánnyal és annak rendszerével szemben formálódik, adott esetben nem azt jelenti, hogy minden egyes kormányzati intézkedéssel szembe kell menni, amely az ország és a nemzet javát szolgálja "- tette hozzá.

"Ebben szeretnék nyitottságot mutatni, erre a kormány eddig nem tartott igényt" - mondta. Hozzátette: hogy a szocialista párt nyitottan fog részt venni a strukturális reformokban, de "amit eddig látunk, az nem az, hanem csak megszorítás és adóemelés."

Olvasóink írták

  • 7. jozko 2011. március 02. 21:09
    „Az biztos, hogy osztogatni jobb lenne:

    Örülne, aki kapná, és szívesen adná, aki osztja-
    csak hát nincs miből!

    Az adósságcsapda fojtogatja az államot és állampolgárt egyaránt!A nemzeti össztermék mintegy 80 %-a adósság!Természetesen nem tudjuk egyszerre kifizetni-az teljes, azonnali összeomlást jelentene!
    Törlesztgetjük-de a kamatokkal gyorsabban nő, mint a törlesztés...

    Így aztán-nevezzük kiigazításnak vagy megszorításnak- nehéz idők jönnek!

    A nép csak akkor tudja elviselni, ha sürgősen hozzáfognak a társadalmi igazságtalanságok
    felszámolásához...”
  • 6. fles2 2011. március 02. 20:31
    „Nem mondod?de örülj neki,hogy Te nem érzel belőle semmit,mert nem neked kell 50ezerből megélned a családoddal....”
  • 5. achilleus 2011. március 02. 17:48
    „"ha egy politikai párt mindig csak ki akarja használni a kínálkozó alkalmat, s nem a nemzet érdekét tartja szem előtt, (...) oda juthatunk, ahova a Fidesz juttatott bennünket az elmúlt nyolc évben is."

    ---- nem a Fidesz juttatott oda benneteket, ahová jutottatok, hanem a választók a tetteitek alapján.És pontosan azért, ami a nemzet érdekének semmibevételét, a kínálkozó alkalmak kihasználását illeti. Mert - ugye - nem gondolod komolyan Mesterfarhátikám, hogy ekkora bukta után többes szám első személyben a nép nevében beszélhetsz, gondolom a pártodat fejezed ki ezzel a királyi többessel (ahogy főnököd is elég egyértelműen azt tette, amikor "elq@tukozott").”
  • 4. igazságkereső 2011. március 02. 15:23
    „Mestreházy, barátod Bokros Lajos is valami hasonlót tett 1997-ben! Vagy tévedek?”
  • 3. Yaqy 2011. március 02. 14:30
    „Ez a debil hol élt az elmúlt 8 évben ? Minden nyilatkozatán látszik, hogy "más" csatornát nézett, mint aki ebben az országban él :). Klinikai eset, ezt mutogatni kellene, de csak rácsok mögött, mert ön és közveszélyes.”
  • 2. cyt 2011. március 02. 09:50
    „Nekem az az érzésem, hgy azokkal az alapokkal és azzal a hozzáállással, amivel az MSZP-sek -- de különösen a parlamentben levők -- rendelkeznek eleve elképzelhetetlen és lehetetlen a konstruktív a pozitív és segítő résztvétel az ország problémáinak megoldásánál.”
  • 1. nemecsekerno_007 2011. március 01. 20:30
    „Érdekes megállapitás Dr. Watson! : )”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A MOKÉP és Tarr Béla cége szerződést bontott

Közös megegyezéssel szerződést bontott Tarr Béla A torinói ló című filmjének előállítója, a TT… Tovább olvasom