Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Mesterházy: nyílttá vált a választás

A kedden összefogott baloldali pártok valós győzelmi eséllyel indulnak a választáson - mondta az MSZP elnöke.
Mesterházy Attila szerint ismét nyílttá vált az idei országgyűlési választás, hiszen a kedden összefogott baloldali pártok valós győzelmi eséllyel indulnak a választáson.

Az MSZP elnöke és a baloldali megállapodás miniszterelnök-jelöltje erről az InfoRádió szerdai Aréna című műsorában beszélt. Mesterházy Attila kiemelte, győzelemmel számolnak, ebben az esetben pedig öt részvevőből álló választási koalíció irányíthatja az országot.

Kormányzásuk az MSZP és az Együtt-PM között kötött közpolitikai megállapodásra épülne, amelyet a DK is elfogad - mondta.

Választási programjukból példaként említette a többkulcsos, progresszív adózási rendszer visszaállítását. Mesterházy Attila konkrét adókulcsokat nem említett, ugyanakkor hangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a kisebb keresetűek zsebében több maradjon, míg a nagyobb jövedelműek több felelősséget vállaljanak.

A szocialista politikus szerint kormányukat az különböztetné meg a Fidesz-kabinettől, hogy az nem egy centrális erőtérben, a "vezér megkérdőjelezhetetlen igazságából" indulna ki, hanem a sokféleség tiszteletére és a jóhiszemű együttműködés politikai kultúrájára épülne.

Mesterházy Attila szólt arról is, hogy az MSZP és az Együtt-PM között kötött kétoldalú megállapodást alapvetően a DK megerősödése miatt kellett kibővíteni. A szélesebb körű összefogástól korábban az Együtt-PM zárkózott el, végül azonban Bajnai Gordon hajlandóvá vált újratárgyalni a korábbi egyezséget - fejtette ki, kiemelve, hogy az összefogás bejelentése megkönnyebbülést, euforikus hangulatot váltott ki a baloldalon. Hozzátette, hogy összefogásuk már nem bővül a választásig.

Az EP-választásokon saját listával indulnak a pártok, az önkormányzati voksolás előtt pedig még egyeztetéseket tartanak az összefogás részvevői - ismertette.

Az MSZP elnökét kérdezték a paksi atomerőmű bővítéséről is, amiről azt mondta, elképzelhető, hogy a kormány törvénytelenül írta alá a szerződést, mivel az atomenergiáról szóló jogszabály alapján csak parlamenti felhatalmazással hozhatott volna hasonló súlyú döntést. Mesterházy Attila hatástanulmányokat és nemzetközi tendert is hiányolt az ügyben, majd elmondta, a megállapodás részleteit nem ismerik, ezért kormányra kerülésük esetén kivizsgálnák a szerződést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Devizahitelek: Navracsics a Kúriának ad igazat

A Kúria jogosan döntött úgy, hogy megvárja az Európai Unió Bíróságának döntését - mondta a… Tovább olvasom