Délmagyar logó

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 7°C | 15°C Még több cikk.

Millióknak küldött levelet az adóhivatal

A küldemények az adóbevallási teendőkre, határidőkre hívják fel a figyelmet.
Nagyjából négymillió embernek küld névre szóló elektronikus vagy postai levelet mostanában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a küldemények az adóbevallási teendőkre, határidőkre hívják fel a figyelmet - írja a Magyar Nemzet keddi számában.

Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre elektronikus információkat juttat el a NAV, másoknak postán küldi a hivatal a bevallási nyomtatványok kisebb-nagyobb csomagját.

Az adóbevallás első teendőit egyébként a következő hetekben intézhetik a polgárok, mivel az idén január 31. szombatra esik, ezért február 2-áig tölthetik ki a munkavállalók azt a dokumentumot, amelyben a munkaadót kérik meg a 2014-es adóbevallás elkészítésére. A magánszemély dönthet úgy is, hogy az adóhivatalt bízza meg az adminisztrációval, az ehhez szükséges nyilatkozatot február közepéig kell benyújtani - hívta fel a figyelmet a szóvivő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kettészakadt az autó, ketten meghaltak

Sajókeresztúr közelében, a 26-os út 9-es kilométerénél egy autó villanyoszlopnak ütközött és… Tovább olvasom