Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

MSZP: a kormány segítsen az autóhiteleseken is!

Az ellenzéki párt igazságtalannak tartja, hogy a kormány különbséget tesz a devizahitelesek között.
Az MSZP igazságtalannak tartja, hogy a kormány különbséget tesz a devizahitelesek között; az ellenzéki párt azt követeli a kormánytól, hogy azoknak is nyújtson támogatást, akik autóvásárlásra vettek fel devizahitelt.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a devizahitelesek megsegítésében komoly szerepet vállalhatna a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hiszen a forint gyengülése miatt "több százmilliárd forintot kaszált". Cinikus az a magatartás, hogy az állam a devizahitelesek megsegítéséből kivonul - értékelte.

Az ellenzéki politikus szerint az MNB-nél keletkezett extranyereség terhére a forintosítás kiterjeszthető lenne az összes devizahitelesre. Úgy fogalmazott, értik, hogy egy autó nem olyan fontos ingóság egy család életében, mint egy ingatlan, de ettől még az is súlyos teher számukra.

Burány Sándor felszólította a kormányt, hogy "fejezze be a lopást", a minden mozgó és mozdulatlan dolog megadóztatását. Hozzátette: az MSZP a végsőkig elmegy azért, hogy a kormány ne lophassa el az emberek pénzét. Emlékeztetett arra, hogy ezért is kezdeményezték a gáz és a villany árának csökkentését, hogy a zuhanó világpiaci árak hasznát az emberek kapják meg.

Szerinte a Fidesz a tavalyi választás után ott szorongatja az embereket, ahol csak tudja. Valóságos adódömping volt ősszel - mondta, példaként "a végtelenül ostoba" netadót, az útdíjat, a napelemadót említette.

Az MSZP-s képviselő úgy folytatta: miközben a kabinet mindent megadóztat, magára nézve nagyvonalú. A kisebb és olcsóbb állam ígérete ellenére, az elmúlt öt évben ugrásszerűen nőtt az államtitkárok és helyettes államtitkárok száma és jövedelme; "az osztódással szaporodó" miniszteri biztosok a helyettes államtitkároknál is többet keresnek - mondta.

A költségvetési bizottság elnöke kifogásolta azt is, hogy Matolcsy György jegybankelnök több száz millió forintot költ "saját kedvteléseire".

Arra a kérdésre, mit szólnak hozzá, hogy a KDNP kidolgozta a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot, Burány Sándor közölte, jó reggelt kíván a KDNP-nek, végre van egy jó ötlete az elmúlt hetek ámokfutása után. Elmondta, az MSZP öt éve szorgalmazza ennek bevezetését, már törvényjavaslatot is nyújtott be az Országgyűlésnek. Ez is egy komoly segítség lehet a bajba került hiteleseknek - összegezte véleményét.

Fidesz: Burány is felelős a magyarok eladósodásáért

A Fidesz-frakció szerint az MSZP-s Burány Sándor egyike azoknak, akik a Gyurcsány-Bajnai-kormány tagjaként személyesen is felelősek a magyar családok drámai eladósodásáért és a devizahitelek elszabadulásáért.

A kormánypárti képviselőcsoport ezt azután közölte, hogy Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden pártja nevében azt követelte a kormánytól: azoknak is nyújtson támogatást, akik autóvásárlásra vettek fel devizahitelt.

A Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált: Burány Sándor pénzügyi államtitkárként és miniszterként is asszisztált a felelőtlen devizahitelezéshez, az adó- és rezsiemelésekhez, a megszorításokhoz.

Az MSZP-vel ellentétben a mostani kormány azokat is segíti, akiket a szocialisták magukra hagytak - írták, hangsúlyozva, hogy a bankok elszámoltatásával és a forintosítással a magyar lakáshiteles családok ma már biztonságban vannak.

A Fidesz képviselőcsoportja hozzátette azt is, hogy "Burány Sándor állításaival ellentétben" a 2010-es kormányváltás óta Magyarország költségvetése stabil, az ország gazdaságilag és pénzügyileg talpra állt, a családok és a munkavállalók adóterhei százmilliárdokkal csökkentek. Jelezték egyúttal azt is, hogy a Fidesz elkötelezett a további adócsökkentések mellett.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megfojtotta és lebetonozta a szeretőjét

Vádat emeltek egy tárnoki férfi ellen, mert megölte az összeköltözést sürgető barátnőjét. A nyomokat… Tovább olvasom