Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

MSZP: az intézményesített butítás eszköze az állami tankönyvek bevezetése

Az "intézményesített butítás" eszközének tartja Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségének tagja az állami tankönyvek bevezetését. Az ellenzéki párt szakpolitikusa vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az államnak nincs elég ideje arra, hogy szeptemberre megfelelő minőségű tankönyveket fejlesszen.
Kunhalmi Ágnes szerint az állami tankönyvek bevezetése szembemegy az első Orbán-kormány által hozott tankönyvellátási - szavai szerint egyébként nagyon jó - törvénnyel, továbbá az alaptörvényt és a jelenlegi köznevelési törvényt is sérti, hogy csorbul a pedagógusok tanítási szabadsága. Ezzel kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár április 9-én adta ki a tankönyvjegyzéket, amelyekből a pedagógusoknak úgy kell választaniuk, hogy csak a címeket ismerik, de a könyvek tartalmát nem.

Az MSZP-s politikus szerint mindennek következményeként rohamosan esik majd a színvonal, tanulási és tanítási nehézségek jelentkeznek, és elvesznek az egyéni tehetségek. A gazdagok megpróbálják majd az oktatási rendszeren kívül megvenni a tudást, de akinek nincs pénze, erre nem lesz lehetősége. Ez az oktatási rendszer újabb munkanélkülieket termel majd Magyarországon - figyelmeztetett Kunhalmi Ágnes.

A politikus szerint nem igaz, hogy túl sok a tankönyv Magyarországon. Mint mondta, egy tananyaghoz jellemzően 6-7, legfeljebb 8 szabadon választható tankönyv volt, amelyek közül a pedagógusok választhattak. Emellett - szerinte - az is fals érv és hazugság, miszerint a cél az, hogy olcsóbbak legyenek a tankönyvek. Kunhalmi Ágnes szerint a könyvek nem lesznek olcsóbbak, mivel az állam a rendszerváltoztatás óta nem írt, nem fejlesztett tankönyvet. Mint mondta, az állami tankönyvek nincsenek készen, most veszik fel azokat az embereket, akik a nulláról próbálják meg szeptemberre "összeollózni" a könyveket.

Kiemelte: a tankönyv a gyermekek ismeretszerzésének fontos eszköze, de egyúttal a tanítás szabadságának, egyediségének egyik eszköze is. Kunhalmi Ágnes leszögezte: meg kell érteni, az, hogy a gyermekek miből tanulnak, a gyermekek életét, s az egész ország jövőjét is befolyásolja.

Az ellenzéki politikus szerint nem mindegy az sem, hogy a tankönyvek miként illeszkednek ahhoz az alapelvhez, hogy minden gyermek más, illetve minden gyermek másban tehetséges. Kunhalmi Ágnes Orbán Viktor miniszterelnöknek címezve a kérdést azt vetette fel: ha igaz az a tétel, hogy a magyar óvodások "sokfélék", akkor hogyan lesznek az iskolások "egyfélék".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Együtt-PM a győzteskompenzáció eltörlését kéri az Ab-től

A Kúria elutasította a panaszt, most az alkotmánybírósághoz fordul a szövetség. Tovább olvasom