Délmagyar logó

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 15°C | 25°C Még több cikk.

Ne vigyenek magukkal közbiztonságra veszélyes eszközöket

Ne vigyenek magukkal közbiztonságra veszélyes eszközöket a romák, ha önmaguk védelmében járőrözésre indulnak a Nógrád megyei településeken - erre kérte a helyi roma vezetőket a megyei rendőrfőkapitány.
A rendőrségnek olyan információi vannak, hogy több nógrádi településen éjjelenként az utcákat járják a romák, idegeneket és idegen autókat figyelnek meg, hogy ne fordulhasson elő a tatárszentgyörgyihez hasonló támadás.

Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden elmondta: a rendőrség információi szerint a megye romák lakta községeiben éjszaka a romák a maguk védelmében az utcákat járják. Szabó Jenő megyei főkapitány hétfőn arra kérte a roma vezetőket egy megbeszélésen, hogy az utcákat ellenőrző csoportok ne vigyenek magukkal közbiztonságra veszélyes eszközöket. Ha ugyanis ilyeneket tartanak maguknál, akkor a rendőrök kénytelenek intézkedni ellenük.

Dankóné Nagy Éva elmondta, nem kifejezetten járőrözésről van szó, a helybeliek éjszakánként csak a lakókörnyezetüket ellenőrzik, különösen figyelve az ott esetleg megforduló idegenekre. Eddig nem történt incidens, a főkapitány azért is kérte meg a kisebbségi vezetőket, hogy ne legyenek az utcákat járó csoportoknál veszélyes eszközök. Ezt a fajta ellenőrzést a rendőrség információi szerint a február 23-án történt tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság óta végzik a romák.

Olvasóink írták

  • 7. Mathiasking 2009. március 11. 15:42
    „5. hozzászólás flexsnake 2009.03.10. 23:07

    Akkor vonulgass Flexi, mert különben itt rohadsz meg a számítógép elött! HIHI?HEHE!”
  • 6. walaki 2009. március 11. 10:28
    „Nahát! Micsoda feltételezés ez, még hogy a közbiztonságra veszélyes eszközök! Milyen jogon kérik számon, hogy miért van nála vasvilla, meg balta éjjelente? Akkor vág fát és akkor hányja a tehénsz.rt amikor csak akarja! Pfujj! Mocskos diszkrimináns rendőrség!
    Küszöbön az újabb lincselési botrány, majd amikor egy eltévedt autós behajt az egyik utcába, az egyik felkiált: Gárdistááá-é! Majd a többiek ráugranak kiráncigálják az autóból és....
    Egyébként ezeket a csoportosulásokat miért nem oszlatják fel a "birodalmi rohamosztagosok"? Miért nem motozzák meg őket, mint minden tüntetésre igyekvőt?
    Valamint hogy-hogy ráérnek éjszakázni? Persze, hisz nem is dolgoznak....
    Miért nem hoznak létre polgárőr egyesületet? Persze, ahhoz nincs elég eszük...”
  • 5. flexsnake 2009. március 10. 23:07
    „Remélem lesz nyilvános vonulgatás is roadshow több településen. Ha a gárdának lehet akkor a cigányoknak is.
    Egyenjogúság van :)”
  • 4. catroot 2009. március 10. 16:35
    „Ezt az elba.ott egy országot?! Mi az, hogy "ellenőrző" csoportok? Akinek meg nem tetszik az arca, azzal mit csinálnak? Agyon verik?”
  • 3. zoltanz 2009. március 10. 15:05
    „Eddig is az utcákat járták éjszaka, míg a segélyükre valót megkereső dolgos emberek aludtak. Mert az is munka ám, ha valaki rabolni, betörni megy. Éjjel. Na ez az éjszakai műszak Negróéknál. Minél többet lop, annál nagyobb elismerésben fog részesülni. Most meg a saját védelmében...
    Iszonyat.”
  • 2. Otaku 2009. március 10. 15:01
    „KÉÉÉÉÉÉRTE???

    Hogy-hogy nem jelentek meg AZONNAL fehér rabomobilok, benne a páncélba öltözött droidokkal, akik aztán a gyülekezett népséget igazoltatták/falhoz állították volna, ahogy ezt RENDSZERESEN megteszik a FEGYVERTELEN Gárdás eseményekkor?!”
  • 1. tahoszegedi 2009. március 10. 14:53
    „Tojás, paradicsom, paprika.....

    ha lecsó nem is, de Fletó sz@ros lesz tőle....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavihetik Franciaországba Ophelie holttestét

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden kiadja Ophélie Bretnacher, a Magyarországon meghalt diáklány… Tovább olvasom