Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Nyáron is folytatni kellene a parlamenti munkát?

Az MDF készen áll a valódi munkára és üdvözli Lendvai Ildikó kijelentését, miszerint nyáron lehetőség lesz érdemi szakmai vitára - közölte Dávid Ibolya pártelnök csütörtökön.
A Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország a 24. óra után van a gazdasági reformok tekintetében, a honatyák mégis nyári pihenőre mennek. A pártnak mind a segélyezési rendszer, mind pedig az adóreform tekintetében vannak javaslatai.

A munkával szemben a munkanélküliséget támogató segélyezési rendszer átalakítását nevezte az egyik legsürgetőbb feladatnak Dávid Ibolya. A pártelnök nem fogadja el, hogy az Országgyűlés feladatkörébe tartozó súlyos és fontos kérdés egy újabb, több milliárd forintos népszavazáson dőljön el. Az adóreform kapcsán pedig azt mondta: mihamarabb közös nevezőre kell jutni a Parlamentben.

Dávid Ibolya úgy fogalmazott: a húzott-halogatott gazdasági reformok tekintetében a 24. óra után van az ország, ezért elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlési képviselők, mint akik jól végezték dolgukat, csaknem negyedéves szabadságra vonulnak.

Lendvai Ildikó csütörtöki tájékoztatóján előrelépésnek nevezte, hogy az idei nyáron olyan témák vannak a politika napirendjén, amelyekről érdemi vita zajlik, még ha különböző álláspontokkal is. A szocialista politikus ilyennek nevezte a szociálpolitikát, az emberi jogokat és a gazdasági növekedés forrásait. A frakcióvezető szerit végre nem "uborkaszezon" van a politikában nyáron, hanem "vitaszezon."

Olvasóink írták

  • 5. sztahanovista 2008. július 18. 09:24
    „De jó, hogy 3 héttel hamarabb abbahagyták? Most meg játsszák az agyukat, hogy dolgozni kellene! Ne nézzenek már bennünket teljesen hülyének ezek a naplopók!! Lehet, hogy a munkahelyükön olcsóbb a kávé, de legalább a titkárnő megcsinálja?”
  • 4. Kolompár Rómeó 2008. július 17. 22:16
    „Marcsikaa: de amikor csinálnak, akkor csak kárt és bajt. Ezért írtam, hogy inkább semmit...”
  • 3. Marcsikaa 2008. július 17. 20:25
    „Rómeó, már régen nem csinálnak semmit, ezalatt már csak a bányászbéka feneke van.”
  • 2. Kolompár Rómeó 2008. július 17. 19:42
    „Inkább ne csináljanak semmit, mert akkor nem okoznak akkora kárt.”
  • 1. rade 2008. július 17. 19:23
    „Kell a pénz a szabadság megváltásához, hiszen egy napra járó szabadság megváltásért 56.000.-ft kapnak. Szégyen és gyalázat ezeknek a férgeknek egy fillért sem adnék de kötelet annál inkább.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrautó karambolozott Érden: két rendőr megsérült

Két rendőr megsérült, mikor járőr kocsijuk balesetet szenvedett csütörtökön délután Érden, a… Tovább olvasom