Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Pokorni: meg kell védeni a magyar oktatást!

Módosító javaslatokkal akadályozná meg a Fidesz, hogy újabb pénzeket vonjanak ki az oktatásból - erről Pokorni Zoltán, a párt alelnöke beszélt szombati sajtótájékoztatóján.
A politikus szerint a költségvetés jelenlegi formája 40 milliárd forintot venne el az oktatástól, ami pedagógusok elbocsátásával, kisiskolák bezárásával fenyeget. Bár a kormány szerint az oktatás fejlődése kezdődik, ezzel szemben az évtized legrosszabb éve lesz 2009 - mondta Pokorni Zoltán. A fideszes politikus szerint nincs olyan normatíva, ami 2002-ben nem lett volna magasabb, mint a jövő évi tervezetben. Míg egy óvodásra 182 ezer forint jutott évente 2002-ben, addig 2009-ben ez az összeg 165 ezer forint lesz. Az első évfolyamosokra az akkori 187 ezer forint helyett 140 ezret fordítanak, míg a kezdő középiskolás évfolyamban egy diákra 203 ezer forint jut, szemben a 2002-es 240 ezer forinttal. A politikus hozzátette: 2006-ban az elsősök tanítását még 204 ezer forintból fedezték, aminek jelen értéken 242 ezer forintnak kellene lennie.

Ezzel összesen 40 milliárd forintot vonnak ki az oktatásból - összegzett a politikus. Emlékeztetett: másfél éve 25 milliárdot vettek el, aminek az lett a következménye, hogy 10 ezer pedagógust elbocsátottak. Bár a mostani 40 milliárd forint kétharmada a visszavont 13. havi fizetést fedezte volna, a maradék egyharmadot az oktatás sínyli meg. Ezzel nemcsak a pedagógusok kerülnek nehéz helyzetbe, de újabb iskolákat, óvodákat kell összevonni vagy bezárni. Megszűnnének a szakkörök, énekkarok és az iskolai sportfoglalkozások is - mondta Pokorni Zoltán.

A politikus azt kéri: tiltsák meg a felsőoktatási intézményekben a vagyont terhelő hitelfelvételt, mert a működési gondokat nem a vagyonfeléléssel, azaz az épületekre felvett hitellel kell megoldani. Az akkreditációs rendszer lazításáról azt mondta: meg kell védeni a magyar felsőoktatás minőségét, hiszen nemcsak a színvonalas párizsi egyetem, vagy az Oxford képzéseinek elismerése szerepel a javaslatban, hanem az alacsonyabb színvonalú "garázs" intézményeké is.

Pokorni Zoltán felvetette azt is, hogy az oktatásra fordított pénz GDP arányos kalkulációja szerint a középmezőnyben van Magyarország, ugyanakkor az adóztatás mértéke miatt az állam egyik kezével ad, a másikkal elvesz. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor az OECD országok közül az utolsó előtti helyen állunk - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. joy 2008. november 15. 15:43
    „"Pokorni: meg kell védeni a magyar oktatást!"

    Igen, Az ő-féle szájaló prolitikussoktól!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MSZP: Sikeres volt a gazdasági csúcs, ami zavarja a Fideszt

Sikeres volt a csütörtöki gazdasági csúcs, hiszen a gazdasági élet szereplői támogatták a kormány 6… Tovább olvasom