Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Polyák Gábort jelölik az ORTT elnökének

Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének Sólyom László államfő és Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) csütörtökön az MTI-vel. Az Országgyűlés jövő hétfőn választhatja meg az új ORTT-elnököt az összes képviselő több mint felének szavazatával.

A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény előírása szerint az elnöki tisztségre a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen tesz javaslatot az Országgyűlésnek.

Polyák Gábor - a KEH honlapján olvasható szakmai életrajza szerint - 1977-ben született Siklóson, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanít. Ugyanezen az egyetemen először a bölcsészettudományi kar kommunikációs szakán szerzett diplomát, majd a jogtudományi karon jogász minősítést. 2008 és 2009 között Majtényi László ORTT-elnök tanácsadója volt.

Polyák Gábor számos könyvet, tanulmányt publikált a médiaszabályozás, médiapolitika témakörében.

Majtényi László, az ORTT korábbi elnöke 2009. november 30-án távozott hivatalából. A korábbi adatvédelmi biztos október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le - november 30-i határnappal - a médiahatóság vezetéséről. (Előzőleg a testület nem szavazta meg a pályázókkal kapcsolatos kizárási indítványait.) Majtényi László a rádiós frekvenciapályázat körül kialakult helyzettel indokolta lemondását.

Az ORTT október végén döntött a két országos kereskedelmi műsorszolgáltatási jogosultság odaítéléséről. A kisebbik vételkörzetű, a lakosság 67 százalékát elérő, korábban a Danubius Rádió által használt jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, addig a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre. Mind a Danubius, mind pedig a Sláger Rádió pert indított a tenderrel kapcsolatos médiahatósági döntés miatt. Az ügy a politikai életben is vihart kavart.

Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a ciklus utolsó házbizottsági ülése után számolt be arról, hogy jövő hétfőn a képviselők megválaszthatják az ORTT új elnökét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a negyedik legkeresettebb bűnözőt

Elfogták Tolna megye negyedik legkeresettebb bűnözőjét, a csalás miatt elítélt és zsarolás miatt… Tovább olvasom