Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Római kori leleteket ástak ki illegálisan

A két, magát amatőr régésznek nevező férfit egy halőr bejelentése nyomán érték tetten Jászdózsa közelében.
Római kori leleteket is kiásott két, magát amatőr régésznek nevező férfi, akiket egy halőr bejelentése nyomán értek tetten Jászdózsa közelében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

Szabó Zoltán elmondta: a halőr hétfő délután Jászdózsa határában figyelt fel a földet pásztázó férfiakra. A bejelentése nyomán a rendőrök az önkormányzati, régészetileg védett területen tetten érték és elfogták a fémkereső detektorokkal és ásókkal felszerelkezett 29 éves bényei és attalai férfit. Eszközeiket és az általuk kiásott értékeket lefoglalták.

Az elsődleges szakértői vélemény szerint az előkerült leletek egy része több ezer éves, feltehetőleg római kori, azaz régészeti kulturális örökségnek minősül, másik része XVIII. és XX. századi - közölte a szóvivő. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást – tette hozzá.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkentené a reklámadót Lázár

A miniszter szerint a reklámadóval kapcsolatos vitát a következő három hónapban érdemes rendezni. Tovább olvasom