Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Schiffer és Ángyán az AB-hez fordul az adócsalási ügyek miatt

Alkotmányjogi panaszt terjeszt elő az Alkotmánybíróságon (AB) az LMP-s Schiffer András és Ángyán József független országgyűlési képviselő pénteken, mert szerintük a Fidesz "meghackelte" a NAV-val ügyeit áttekintő vizsgálóbizottság felállítását.
Schiffer András az erről szóló pénteki sajtótájékoztatóján azt közölte: annak szeretnék elejét venni, hogy akár a jelenlegi, akár az új parlamenti többség a jövőben hasonló módon csorbítsa a kormányzati ellenőrzés szerepét a parlament munkájában.

A frakcióvezető közölte: egy fideszes módosítás nyomán bekerült a vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozatba, hogy a testület csak akkor kezdheti meg munkáját, ha vizsgálódásának tárgyával kapcsolatban a büntetőeljárás lezárult, és megállapították a büntetőjogi felelősséget.

Az LMP politikusa több aggályt is megfogalmazott a kitétellel kapcsolatban. Mint mondta, az országgyűlési törvény valóban kimondja, hogy nem hozható létre vizsgálóbizottság olyan ügyben, amelyben büntetőeljárás zajlik, az Ángyán Józseffel közösen kezdeményezett testület azonban nem konkrét adócsalási ügyeket vizsgálna, hanem a többi közt azt tekintené át: milyen vizsgálati gyakorlatot folytatott 2002 és 2013 között az adóhivatal mind a kiemelt, mind a kisadózók esetében.

Schiffer András hozzátette: azt egyáltalán nem köti ki az országgyűlési törvény, hogy csak a büntetőjogi felelősség megállapítása esetén lehetne vizsgálódni.

"Nincsenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy ebben a ciklusban zöld lámpát kaphat-e a vizsgálóbizottság" - mondta, hozzátéve: fontosnak tartják, hogy mindenki lássa, a Fidesz akadályozta meg a tisztán látást az ügyben, amelynek során "ezermilliárdokat pumpáltak ki a nemzetgazdaságból. Hozzátette: azzal kapcsolatban sincsenek illúzióik, hogy az ellenzéki pártok miért nem törekedtek a testület létrehozására, szerinte ugyanis az ügy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idejére nyúlik vissza.

Horváth András, az adóhivatal egykori munkatársa a tájékoztatón közölte: a nyomozóhatósággal is tudatta, hogy az általa átadott dokumentumokban csak néhány olyan céget nevezett meg, amelyek érintettek lehetnek a hivatali visszaélésben, a több, mintegy 50-100 vállalkozás esete azonban rendszerszintű problémákat jelez.

Utalt az Origón csütörtökön megjelent, Karancsi Tiborral közölt interjúra, és azt mondta: az adóhivatali botrány összefüggésbe hozható az egykori rendőr által kirobbantott olajügyekkel, így szerinte a parlamenti vizsgálóbizottságnak ezzel is foglalkoznia kellene.

Schiffer András a tájékoztatón, kérdésre válaszolva elmondta: Szél Bernadett frakciótársával a többi közt azért fordultak Paks ügyében Áder Jánoshoz, mert az államfő akár maga is kezdeményezhetne népszavazást az ügyben. Hozzátette: mivel idén több választás is lesz, az aláírásgyűjtéssel kezdeményezhető népszavazás jogi akadályokba is ütközik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hoffmann: a legfontosabb szabályok készek

A köznevelési államtitkár szerint az elmúlt három és fél évben a legfontosabb szabályokat sikerült… Tovább olvasom