Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Schmitt: 9,5 millió padlószőnyegre, 2,5 zongorára

A válság dacára egy év alatt 52 millió forintot költött autókra, bútorokra, szőnyegekre a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A KEH által közreadott szerződésekből kitűnik, az államfőnek és hivatalának nem kellett túlságosan spórolnia a nehéz gazdasági helyzet és a megszorítások dacára sem: a több mint 400 millió forintos, dologi kiadásokra fordítható éves keretükből bőven futotta fényűző luxuskiadásokra is.

Szőnyegekre egy kisebb lakás árát áldozta Schmitt Pál: 9,5 millió forintot fizetett új padlószőnyegekért az államfő.

- A szőnyegeket a rezidenciájába, az elnöki szobákba, valamint a Sándor-palota protokollhelyiségeibe helyezték el - tájékoztatta a Blikket a KEH. Schmitt nem sajnált 2,5 millió forintot sem egy új zongorára, bútorokra pedig 4,7 millió forintot költött. Emellett, mint arról elsőként az msn.mainap.hu beszámolt, függönyökre, párásító készülékre, konyhai berendezésekre, metszetekre is elmentek százezrek.

Schmitt Pál beköltözése a Sándor-palotába és az elnöki rezidenciára karbantartási munkálatokkal is járt, amely 15 millió forintba került a KEH adatai szerint. Azt azonban a Blikk kérdésére sem árulták el, hogy pontosan mit is kellett felújítani.

Kitüntetések vásárlására több mint 34,7 millió forintot fordítottak Schmitték, a plecsniket a Metal-Art Nemesfémipari Zrt.-től rendelték - írja a blikk.hu.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. p71 2011. október 31. 12:38
    „Akik hittek nekik,talán ezután nem fognak!”
  • 27. bánki 2011. október 31. 09:36
    „27. studyfy 2011.10.30. 19:22

    Azért azt tényként leszögezhetjük, hogy a zongorát 45-ben, de legkésőbb 56-ban az oroszok lopták el !

    Ami az iskolák fűtését és egyéb anomáliákat illeti valóban vérlázító !”
  • 26. jozko 2011. október 31. 00:29
    „Több- a történelemben leginkább a győztes hadjáratairól elhíresült- hadvezér a szűkös időkben a legénységi
    ellátmányból, a katonákéval megegyező ellátmányt fogyasztott :
    pontosan akarták tudni, mire képesek az embereik.

    Ez egy más helyzet.
    Az elnök úr nem tábornok - és nincs szűkös ?! helyzet....

    Nem tisztelenségből, és pártszínektől függetlenül vallom:
    Nélkülözések közepette a vezetőknek önmegtartóztatásból illik példát mutatni!
    Illene.”
  • 25. X_Y 2011. október 30. 20:27
    „S. Pál a vendégeknek előadta zongorán a "Boci, boci tarka..." című népnemzeti igazmagyar polgári dalt :)”
  • 24. studyfy 2011. október 30. 19:22
    „bánki, azért választottuk ezeket, hogy ne csinálják azt, mint Gyurcsányék. Ezért ne mutogassál vissza felé! Nem vagyunk hülyék: ami megszorítás az megszorítás, ami pocsékolás, az pocsékolás, mindegy ki csinálja.”
  • 23. papika56 2011. október 30. 15:39
    „Ezek a dolgok nagyon irritálják az embereket.
    Iskolákban nincs fűtés, lakásokban kikapcsolták, emberek százai fáznak, gyerekek-felnőttek ÉHEZNEK !!! ezek a sz...k meg luxusra költik a pénzt amit a népből kipréselnek !
    FELHÁBORÍTÓ !!
    Ma Magy.on 55 féle adó van !! Erre költik ,meg a zsebük tömésére !
    Palika remélem kiszorított egy könyvre valót !????Magyar helyesírás szabályai ...címűre gondolok.
    A Metro kocsik 20 évesek. A mentők is rég megfutották a km.rt --de oda nincs lóvé, M.A. új autóra viszont van. 2 év alatt leamortizálták .”
  • 22. spiler 2011. október 30. 13:15
    „jobban zongorázik mit amilyen helyesen ír.........
    erre van pénz végül is fontos,,,,,,,,neki”
  • 21. deszkás 2011. október 30. 10:09
    „Mi meg összedobjuk a benzinpénzt az újszülött mentőknek. Vajon milyen mély S. P. empátiája népe iránt? Patyomkin herceg.”
  • 20. tatár 2011. október 30. 09:50
    „Új tárogatót már nem is kapott?:-)”
  • 19. TELSTAR 2011. október 30. 08:47
    „"Mit beszélünk itt mellé Liniába is így volt"

    Na, azért LíBiában nem nyomorgott a lakosság. Arról nem is szólva, hogy nekik egy cent adósságuk sem volt...”
  • 18. TELSTAR 2011. október 30. 08:45
    „"9. adamantium 2011.10.29. 18:52
    2,5 millióért elég gyenge zongorát lehet venni, egy igazán jó 30 milliónál kezdődik
    "

    El ne áruld neki, mert még megveteti !!”
  • 17. Linka11 2011. október 30. 08:31
    „Borzalmas állapotban lehetett a Sándor Palota ha mostanában ennyit kellett rá költeni ?!-Bezzeg az iskolák,kórházak,
    mentők, stb, biztos újszerű,kórszerű és remek bőrben vannak !-Szeretem mikor mindenütt azt hallom "nincs pénz"
    szegény ország vagyunk,- vagy mégsem -?????”
  • 16. bánki 2011. október 30. 07:39
    „Alapjában jogos a felvetés az előttem szoloktól, megkérdezném Gyurcsány Ferenc anyósának villáját 100 millió forintból újítottuk fel - akkor mi volt a vélemény?
    Összehasonlítható alap lenne pl. Szeged város hasonló adatainak közlése.

    A költségvetési adatok mellesleg nyilvánosak 2007-től kezdve évente kb. 100 millió forinttal csökkenek az évi költségvetési számok. ( 2010 1,4 milliárd)

    Az érdekes pl. a négy ,,ombusman" 1, 5 milliárdos éves költségvetés!”
  • 15. rókus1 2011. október 30. 07:28
    „engem a leselejtezett cuccok is minden bizonnyal boldoggá tettek volna....tényleg tudja vki ,hogy ilyenkor ezekhez hogyan lehetne hozzájutni?gondolom nem vkihez haza,nem a kukába ,hanem reméhetőleg karitatív szervezetnhez kerülnek ezek a" selejt" holmik.”
  • 14. joy 2011. október 30. 06:28
    „Úgy zongorázik, ahogyan ír.”
  • 13. TrombiFrédi 2011. október 30. 06:27
    „Schmitt Pál a zongoránál...-:)”
  • 12. papika56 2011. október 29. 23:48
    „Nekem van itthon egy jó zongorám, csak 80 ezerért árulom. Miért nem szólt palika --megegyesztünk volna.
    9,5 milla padlószőnyegre : Mivel van beszegve --arannyal ?? hogy ennyibe került ? Vajon hány m2 vett ennyiért ??
    A Magyar helyesírási szótár --csak pár száz forint, remélem vett egy példányt magának.
    FELHÁBORÍTÓ ami itt megy. !!!!!!!! gyerekek--emberek éheznek, suliban fáznak, sok embernél fűtés sincs !!!!!!! ezek a szemét politikusok meg luxusban élnek, milliókat--milliárdokat költenek felesleges dolgokra !!!
    Emberek --ébresztő !!!!!”
  • 11. Clyde 2011. október 29. 21:20
    „http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/180-negyzetmeter-orban-uj-irodaja-2044987

    Ha már költekezés. 70 helyett 180 négyzetméterre növelve, a szomszédban. Egyetlen irodának. (és a 70 megmaradt fogadó-/várószobának..) Elvégre, válság van és takarékoskodunk...”
  • 10. tótkomlósi 2011. október 29. 19:15
    „9. adamantium 2011.10.29. 18:52

    Ha zongorázni is úgy tud, mint írni akkor tökmindegy!”
  • 9. DMagóg 2011. október 29. 19:12
    „Egy magyar helyesírási szabályzat belefért-e a 400 milliós költségvetésbe?”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A megyei jogú városok Fidesz-frakcióinak vezetői tanácskoztak Veszprémben

A közigazgatás átalakításának egyik legfontosabb tényezője lesz a járási hivatalok létrehozás 2013-tól - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Tovább olvasom