Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Semjén: nyilvánvaló, többirányú provokáció történt Gyöngyöspatán

Budapest - Semjén Zsolt szerint nyilvánvaló provokáció történt Gyöngyöspatán, a kormányfő helyettese a Jobbik és az LMP pártpolitikai érdekeltségét egyaránt felvetette a történtekkel kapcsolatban.
A KDNP elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján a kialakult helyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: többirányú provokációról van szó, amiben "országon kívüli erők érdekeltségei is vannak." Úgy fogalmazott: vannak erők, amelyeknek az az érdeke, hogy úgy állítsák be Magyarországot, ahol kvázi polgárháborús állapotok vannak, és a cigányoknak menekülniük kell a falvakból, mert "fasiszta rohamosztagok grasszálnak az utcán". Hozzátette: nagyon komoly nemzetközi érdekcsoportok vannak, amelyeknek az az érdekük, hogy Magyarországról minél rosszabb és hazug képet fessenek. Semjén Zsolt szerint látható, hogy két kicsinyes pártpolitikai érdek is megjelenik.

Az egyik a Jobbiké, a párt politikai életben való maradásához ugyanis fontos, hogy legyen cigány-magyar konfliktus, mert akkor úgy tudják beállítani, hogy "problémafelvetésük és politikai eszenciájuk létfontosságú a magyar közéletben" - mutatott rá. A másik oldalon úgy tűnik, az LMP is érdekelt politikailag abban, hogy ez a téma mesterségesen felturbózva kerüljön a híradásokba, és a tehetetlen állammal szemben ők az emberi jogok védelmezőiként tudnak fellépni - mondta. Rendkívüli felelőtlenség minden magyarországi, a konfliktus gerjesztésében részt vállaló párttól az ilyen típusú fellépés, nagyon súlyos károkat okoznak az országnak és a magyar-cigány együttélésnek - fogalmazott.

Szélsőséges csoportok pártpolitikai provokációja, illetve bizonyos külföldi érdekeltségek háttér-aknamunkája ami történt - summázta a miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese. Ami történt pontosan igazolja a kormányzat politikáját, az országban rendnek kell lennie, és semmiféle félkatonai szervezetek nem lehetnek, mert ezek mindannyiunk békés és normális életét veszélyeztetik - fűzte hozzá, és kiállt Pintér Sándor belügyminiszter határozott fellépése mellett. Semjén Zsolt nem kívánta kommentálni a bíróság azon döntését, hogy nem jelent a társadalomra veszélyt, vagy veszélyérzetet, amikor ilyen félkatonai jellegű csoportok megjelennek. Ez a bíró személyes felelőssége - mondta, hozzátéve: megtalálták, és ha szükséges még határozottabban megtalálják annak a jogszabályi kereteit, hogy a törvényeket ne lehessen kijátszani.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. bánki 2011. május 01. 19:46
    „,,Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: vasárnap délután öt óra körül két férfi ment be az egyik helyi kocsmába, de ott egy korábbi nézeteltérésre hivatkozva nem szolgálták ki őket. A két férfi elment, nem sokkal később azonban egy 6-8 fős társasággal visszatértek."

    Mai Dabasi eset.

    A cigányok csak csapatostúl túlerőben mernek támadni.
    Ebből következik szükség van önkéntes polgárőrökre !”
  • 40. Lacusch69 2011. május 01. 19:33
    „http://www.blikk.hu/blikk_rovidhir/beteghez-tarto-mentoautora-tamadtak-cegleden-2050954?nocache

    http://atv.hu/cikk/20110501_ujabb_tomegverekedes_szebb_jovoert_polgaror_a_korhazban?source=hirkereso”
  • 39. papsajt 2011. május 01. 17:50
    „paranoia: terepruhát viselő airsoftversenyzőktől ijedtek meg az érpataki cigányok

    Terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. A kisebbségi önkormányzat elnöke hívta a rendőröket, és kiderült, hogy az egyenruhások egy légfegyverrel, csapatban vívott hobbisportot űznek, és játszani mentek oda.
    Vasárnap délelőtt az érpataki kisebbségi önkormányzat elnöke telefonált a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrségre, hogy a településen terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg - közölte a Police.hu. Az újfehértói rendőrőrs járőrei azonnal ellenőrizték a bejelentést. Tizennyolc terepruhást igazoltattak, és megállapították, hogy egy airsoftegyesület tagjai.
    Az airsoft légfegyverrel, csapatban űzött hobbisport. Az is kiderült, hogy a versenyzők már korábban is játszottak a településen. Az igazoltatáson kívül más rendőri intézkedésre nem volt szükség, a versenyzők a település külterületén megkezdhették a mérkőzéseket.
    (MTI)”
  • 38. X_Y 2011. május 01. 16:04
    „Ez a patai patália a legjobbkor jött a kormánynak: addig se foglalkozik senki a zalkotmánnyal, a három helyről költségtérítést felvevő népviselőkkel, a növekvő államadóssággal és hasonlókkal.

    Itt is erről osztjátok egymásnak az okosságot - közben meg a kormány kényelmesen hátradőlhet: megvan a zembereknek az aktuális gumicsont...

    Cirkuszt és kenyeret a népnek - ha fogyóban a kenyér, legyen nagyobb a cirkusz :)”
  • 37. zero 2011. május 01. 14:54
    „Nyilvánvaló hogy ti sz..... se értek .Remélem mások is rá jöttek már .De a patiak biztosan.”
  • 36. Lacusch69 2011. május 01. 14:28
    „26. Ilyen lapos propagandaszöveget rég olvastam. Van még mit tanulnod pl. Goebbelstől...

    Egyébként meg gratulálni tudok a sok hisztérikának::

    "Terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. A kisebbségi önkormányzat elnöke hívta a rendőröket, és kiderült, hogy az egyenruhások egy légfegyverrel, csapatban vívott hobbisportot űznek, és játszani mentek oda.

    Vasárnap délelőtt az érpataki kisebbségi önkormányzat elnöke telefonált a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrségre, hogy a településen terepszínű egyenruhát viselő emberek jelentek meg - közölte a Police.hu. Az újfehértói rendőrőrs járőrei azonnal ellenőrizték a bejelentést. Tizennyolc terepruhást igazoltattak, és megállapították, hogy egy airsoftegyesület tagjai.

    Az airsoft légfegyverrel, csapatban űzött hobbisport. Az is kiderült, hogy a versenyzők már korábban is játszottak a településen. Az igazoltatáson kívül más rendőri intézkedésre nem volt szükség, a versenyzők a település külterületén megkezdhették a mérkőzéseket."”
  • 35. bánki 2011. május 01. 13:18
    „moderálva”
  • 34. Vörcsi 2011. május 01. 11:49
    „29: "...A Jobbik a cigányok után minden bizonnyal azokat a magyar embereket venné célba akik nem értenek egyet azzal a politikával amit képviselnek a történelmiség ideológiája mögé bújva!"

    Az lehet, de addig sok víz fog lefolyni a Dunán, mert sokan vannak! Addigra talán mindenki megtanulna dolgozni, és felnőne a politikához!”
  • 33. davido 2011. május 01. 11:46
    „Hogy honnan lehet tudni arról, mennyivel támogatta az amerikai vállalkozó (és mások) az LMP-t? Ezt bárki megtudhatja, mert az LMP nagyobb támogatói és adományaik összege nyilvános.
    Szemben már pártokéval. Szerény számítások szerint a Fidesz csak ősszel 150milliót költött csak Szegeden a kampányára. Kérdem én miből? Erre is tudnátok a választ?
    Egyébként a másik 3 párt csak a kedvezményes irodabérlés révén évi 23milliós támogatásban részesül minden évben csak Szegeden - de ilyesmi az ő elszámolásaikból még csak véletlenül sem fog kiderülni.
    Egyébként meg ki az a Semjén? Az ő pártja (KDNP) hány százalékot kapott a választásokon?
    A Jobbik meg az LMP a saját erejéből létezik, hát ilyen is lehetséges, nem csak külföldi támogatók vagy Orbán Viktor kegyelméből lehet valamiből politikai erő. És ha már így áll a dolog, nem kéne azon csodálkozni, hogy még saját véleményük is van!”
  • 32. meska 2011. május 01. 11:42
    „A 11 millát a haverjaidtól tudom /Magyar Nemzet/, persze ha hazudtok, lelketek rajta. Soha egy pártnak se voltam se tagja, se támogatója, mert ezek nem pártok, hanem pénzfelélő gazdasági/baráti társaságok. Ekllentétben veled, aki tettél az egyik lóra. Majd kiábrándulsz. Az igazság egyébként a te fizetéseden is ütött az egykulcsos áfával, csak nem bírja el az a hülyeségig politikai hithű lelked:) .”
  • 31. Figyelő 2011. május 01. 10:43
    „30!
    Mi van elempés, ütött az igazság?!
    Oszt honnan tudod, hogy a 11 az 11, millában kifejezve?!
    Tudod kis elempéske, nem kell azt országot fikázni ahol élsz!
    Ha meg nem tetszik itt, fogadj szót barátotoknak, és húzz el!”
  • 30. meska 2011. május 01. 10:28
    „29. Figyelő :Az országot leginkáb a hülyeségeket beszélők járatják le. ;) . A hatalmas 11 milliós amerikai választási segítség tényleg nagy dolog, elég kb 1 db mikrobuszra, meg kb 600 db szórólapra :). Tessék összekötni rendesen azt a New York-Izrael tengelyt, mert így félbemaradt a prekoncepció:)”
  • 29. Figyelő 2011. május 01. 08:44
    „A miniszterelnök helyettesnek abszolút igaza van!
    A lehető legkeményebben fel kell lépni és meg kell büntetni e mocskos, az országot lejárató kampánynak!
    Ezeknek a felforgatóknak nem volt elég a brüsszeli hazugságok sorozata, most egy igen aljas módszerhez nyúltak!
    Oda vezényelnek szélső jobbos, mondhatni fasiszta félkatonai szervezetet azzal a feladattal, hogy keltsenek félelmet a lakosságban! Egy másik erő meg megszervezi annak az amerikai embernek a pénzén - aki ennek a másik erőnek a tavalyi kampányát pénzelte - a cigányság "kimenekítését", nem általva odacsődíteni külföldi újságírókat, diplomatákat azzal, hogy ott, abban a térségben polgárháborús helyzet van és hát bizony a lakosság egy részét evakuálni kellett!

    Ezzel számomra tisztázódott, hogy az L.M.P. nevű párt(?!) tavalyi választási kampányát ki finanszírozta!
    Az is egyértelművé vált ezzel, hogy az L.M.P. nem a választói és nem Magyarország érdekeit képviseli hanem a Magyar Országgyűlésben egy amerikai pénzes ember utasításait teljesíti úgy téve mintha az ország érdekeit képviselné, védené a kormánnyal szemben!

    A Jobbikról tudjuk, hogy gyakorlatilag egy igen szélsőséges jobboldali párt, hatalmas rasszista indíttatással! A Jobbik a cigányok után minden bizonnyal azokat a magyar embereket venné célba akik nem értenek egyet azzal a politikával amit képviselnek a történelmiség ideológiája mögé bújva!
    De tévednek, mert a magyarságtól, a magyar királyoktól - kikre hivatkoznak - továbbá a történelmi Magyar Alkotmánytól nagyon messze állt a rasszizmus, egyes népcsoportok faji alapon történő üldözése!
    Az utóbbi idők eseményei alapján már kezdek nem kételkedni abban, hogy a Jobbik listákat készít a nekik nem tetsző emberekről bizonyos célzattal aminek értelme nem kérdés, tudni lévő!”
  • 28. qrumpli 2011. május 01. 08:40
    „Ezeknél a kommunista férgeknél nincs kártékonyabb állat a világon!
    Szemtelen erőszakos és irigy.
    Örülök ,hogy a leszármazottjaikra voksolt a 2/3 ad
    Remélem saját mocskukba fulladnak bele!”
  • 27. igaz1017 2011. május 01. 08:23
    „Be kellene fejezni a cigányok ajnározását,megszokták,hogy segélyből és bűnözésből is meg lehet élni,szigorú büntetéseket kell kiszabni a lopásból,uzsorából élőket is.Nem a magyarokat megvédeni próbáló honfitársaink miatt kell szigorítani a Btk-t!Adtunk már cigányoknak munkát,de soha többé nem fogunk,alapásásnál dolgozó 2 cigány este visszajött betörni hozzánk,a kerítésépítésnél dolgozó este visszajött betörni hozzánk,a boltban dolgozó cigánynő lopott.Ismerek rendes,becsületes cigány családot,csak sajnos 1-et.”
  • 26. maros50 2011. május 01. 07:24
    „11.A kormány a nemzeszocialisták ideologiáját már csirájában elfolytja a rákos sejteket elpusztítja,hogy ne fertözzenek.Az ellenszérum a btk szígorítása,amely levetközteti a nemzetszocialistákat és ruhanélkül pedig senkik.”
  • 25. Nagyi60 2011. május 01. 06:37
    „Nem lenne Semjénnel semmi gond,ha nem lenne miniszterelnök-helyettes.Elvileg fel kellene rá nézni,de sajnos nem tudok.Annyi hülyeséget összehordott az elmúlt egy évben,hogy egy csökkent szellemi képességű óvodásnak is dicsőségére válna.Most is ezt tette.”
  • 24. PipiczGabor 2011. május 01. 01:59
    „Megy mar a szarkenegetes rendesen.Soha nem lehet ezt a kerdest megoldani.A magyar ember nem ciganybarat ez teny, csak a latszat keveert vedi a fidesz is oket mert igy szalonkepeseknek latszik nyugaton.Annak idejen Hofi is megmondta: vegyunk mindnek hegedut, mert lapat az nem kell am egyiknek sem!”
  • 23. meska 2011. április 30. 23:33
    „Smalltown! Nem! Semjén miniszterelnök-helyettes! :)”
  • 22. utopia 2011. április 30. 21:09
    „Ma kaptam ezt a e-mailt
    Lehetne itt is rend, csak utánozni kéne Svájcot

    Most már értem, miért nem mennek a cigányok Svájcba - csak Kanadába, Franciaországba, Dániába...
    Hat napos tanulmányi útról tértem haza, Svájcból.
    Ott is rengeteg a cigány, de ott azt látjátok, hogy keményen dolgoznak, mint ahogy azt nekem két hotel tulajdonosa /Renáta/ mondta:
    következő motivációjuk van:
    - munkanélküli segélyt csupán öt megszakítás nélkül ledolgozott év után kapnak.
    - ha a felkínált munkát elutasítják, semmilyen támogatást nem kapnak.
    - ha a munkát saját hibájuk miatt vesztik el - alkoholt fogyasztanak a munkahelyen, akkor támogatást nem kapnak.
    - ha a községi lakást vagy az állami tulajdont megkárosítják, akkor ki kell fizetniük a javítást vagy leülni börtönbe és ott dolgozni, míg ki nem fizeti az adósságát.
    Érthetetlen számomra, hogy senki sem kritizálja Svájcot, hogy nem akarják munka nélkül etetni a hátrányos helyzetüket.
    És Európában senki sem beszél svájci rasszizmusról..”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a Határtalanul tanulmányi kirándulási program

Megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása; az idei évben a közoktatási intézmények határon túli magyar kirándulásainak támogatására 500 millió forint áll rendelkezésre. Tovább olvasom