Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Seres Mária civil szervezete is indul az EP-választáson

A szervezet nem ellenfél, hanem partner akar lenni és a társadalom érdekének érvényt szerezni.
A Civil Mozgalom kedden jelenti be indulási szándékát az EP-választáson az Országos Választási Bizottságnál (OVB). Seres Mária elmondta: ez egy versenyfutás az idővel, hiszen 2 hetük van összegyűjteni 20 ezer ajánlószelvényt, a többi induló viszont már hónapok óta kampányol. Seres Mária nem tartja reménytelennek a kezdeményezést, mint mondta, a népszavazási kampány során is rengeteg segítséget kapott. Az még képlékeny, hogy kik szerepelnek majd a szervezet listáján, de Seres Mária tapasztalt szakembereket ígér. A kopogtatócédulákat már a héten elkezdik gyűjteni.

Arról is beszélt: nem az a cél, hogy milliárdokért népszavazásokat kezdeményezzen, hanem az, hogy a politikusok meghallják a civilek szavát és a Parlamenten belül rendezzék a kérdéseket. Seres Mária szerint a képviselők jelenleg nem úgy viszonyulnak az emberekhez, ahogy kellene, és a társadalmi érdek helyett a pártérdekeket nézik. Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy az MSZP megelőzné a költségtérítésről szóló népszavazást egy vonatkozó törvénnyel, elmondta: végig arra várt, hogy a politikusok házon belül rendezzék a kérdést, ugyanakkor ebben benne van az a veszély, hogy az így hozott törvényt bármikor visszavonhatják, míg a népszavazás 3 évre biztosan kötelezné a honatyákat.

Seres Mária arról is beszélt: jelenleg még egy kérdés van, amiben gyűjtik az aláírásokat, ez pedig az, hogy a polgármesterek ne lehessenek országgyűlési képviselők is egy személyben. Szerinte elfogadhatatlan, hogy jelenleg 66 ilyen honatya ül a Parlamentben. Az aláírások összegyűjtéséig még van idő: ezeket június 15-ig kell leadni az OVB-nél.

Olvasóink írták

  • 2. IVY 2009. április 28. 15:14
    „Sok sikert neki.”
  • 1. Csirén 2009. április 28. 15:12
    „..és ki fizeti ötleteit?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitát javasol az SZDSZ az EP-választás előtt

Az első vitára, amely belpolitikai kérdésekkel foglalkozna, csak a parlamenti pártok vezetőit… Tovább olvasom