Délmagyar logó

2018. 04. 24. kedd - György 13°C | 25°C Még több cikk.

Sikeres volt a II. Vasutas Véradó Nap

Az ország 17 vasútállomásán csaknem ezer ember adott vért pénteken, ráadásul ötödük életében először. Az akció célja az volt, hogy feltöltsék a hazai vérkészletet a karácsonyi ünnepek előtt.
A pénteki II. Vasutas Véradó Napon reggel 8 és délután 16 óra között országszerte 905-en adtak vért. Közülük 193-an első véradók voltak. Ez messze felülmúlta a tavalyi eredményt, amikor egész nap összesen 577-en segítettek, igaz, akkor kevesebb helyszínen rendezték meg az akciót.

A fővárosban a Nyugati pályaudvaron, a 10-es vágány melletti Királyváróban, valamint az ország 16 városának vasútállomásain, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Pécsett, Dombóváron, Debrecenben, Szolnokon, Székesfehérváron, Miskolcon, Füzesabonyban, Záhonyban, Nyíregyházán, Kecskeméten, Szentesen, Békéscsabán, Szegeden és Kiskunhalason lehetett vért adni. Azt még nem tudni, melyik településen segítettek a legtöbben.

A véradásra nem csak a MÁV dolgozóit, hanem az utasokat is várta a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A nagyszabású akció célja az volt, hogy karácsony előtt feltöltsék a hazai vérkészletet a folyamatos vérellátás érdekében.

Olvasóink írták

  • 1. KolompárRómeó 2008. december 12. 22:16
    „Vasutasok vére folyjon patakokban, ha sztrájkolni fognak :D

    Vicc volt, de tényleg!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvertek egy orvosnőt Mezőcsáton

Megpofozta az ügyeletes orvosnőt egy asszony a Borsod megyei Mezőcsáton. A rendőrség közfeladatot… Tovább olvasom