Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Sólyom: Becsületbeli ügy a romák melletti kiállás

Ebben a súlyos, az országra nehezedő ügyben az együttérzésről kell beszélni, mondta Sólyom László köztársasági elnök Bajnai Gordon miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után. Hozzátette: illik és megkerülhetetlen, hogy együtt érezzünk az áldozatok hozzátartozóival, a cigány közösséggel. Mert világos, hogy ők a támadások célpontjai és elszenvedői.
Világosan kell látni, hogy nem cigány-ügyről van szó, ez az ország stabilitásának az ügye és becsületbeli ügy - közölte Sólyom László köztársasági elnök, azt követően, hogy tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról. Az államfő utalt arra, hogy a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannal folytatott aznapi megbeszélésen úgy értesült, hogy a helyzet robbanásig feszült, ezért megoldást kell találni és a szolidaritásunkat kell kinyilvánítani a cigányság iránt.

Nincs de, fogalmazott Sólyom, ezt a cselekményt csak elítélni lehet, erre nincs feloldozás. Magyarország a roma polgárai mellett áll, a magyar állam minden szervezeti támogatást megad a rendőrségnek, hogy megvédje a cigányságot. A gyilkosok veszítenek majd.

A rendőrség, ahogy eddig, most is rendkívül nagy erőkkel dolgozik a romagyilkosságok felderítésén - közölte az államfő, bízik abban, hogy "ez a nagy munka előbb-utóbb eredményre vezet".

A súlyos, az egész országra nehezedő ügyben a nyomozási eredményeknél fontosabb, hogy a romák iránti társadalmi szolidaritásról, együttérzésről, a társadalmi nyugalom fenntartásáról legyen szó - hangsúlyozta az államfő. Sólyom szerint együtt kell érezni a cigányokkal a gyászban, az árván maradt gyerekekkel, a megcsonkított családokkal, a cigány közösséggel.

A találkozót Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményezte, hogy tájékoztassa a jövő évi költségvetés előkészítéséről az államfőt. Sólyom kérte, hogy elsőként a kislétai gyilkosság ügyéről beszéljenek.

Napokon belül megtörténnek azok a lépések, amelyek megnyugtathatják a lakosságot, és a társadalom egységes érdekeit, az összetartozást, a sorsközösséget, az egymásra utaltságot szimbolizálják, mondta Kállai Ernő kisebbségi ombudsman azután, hogy Sólyom László köztársasági elnök fogadta őt hétfő délután a Sándor-palotában.

Az ombudsman a négyszemközti találkozón elhangzottakról szólva azt mondta: megállapodtak Sólyom Lászlóval abban, hogy az államfő igyekszik olyan lépéseket tenni, amelyek megnyugtathatják az egész lakosságot, és ebben számít a kisebbségi biztos segítségére is.

Olvasóink írták

95 hozzászólás
  • 95. mosómasa 2009. augusztus 14. 13:20
    „Nem a cigányok mellett kell kiállni, hanem a becsületes emberek mellett( Igaz ebből kevés van a cigányok között, de azért akad egypár). Sajnos manapság pont az ilyen emberek mellé nem áll ki a felsőbb vezetőség. Persze igaz a mondás: MAdarat tolláról...... Mást se csinálnak odafönn csak mosdatják a szerecseneket.”
  • 94. Mizujs 2009. augusztus 13. 20:41
    „Sólyom napokig, sőt hetekig hallgat egy-egy kényes témáról. Na, erre aztán felfigyelt!! Oké!!! Költöztesse be hozzájuk a Kolompár családot Enyingről vagy Miskolcról, a Dunántúlról, esetleg Dorozsmáról. Utána szólaljon meg. Sose kívántam rosszat senkinek, de ennek a .... Sólyomnak igen.”
  • 93. flexsnake 2009. augusztus 11. 17:02
    „90. már vonat barátod is belebukott. Azzal jött hogy nem a gárda tette. Erre csak egy kérdés hangzott el: És ki állított ilyet? Válasz: -Öööööö, hát öööö.....
    Mert ugye arról volt szó hogy szélsőségesek tették rasszista indíttatásból. Ő ezt azonnal úgy gondolta hogy ez a gárdára illik :D Hoppá! Mondom hogy jövőre a második erő lesz! A cigányok után a börtönben, ott. Egyre zavarosabban nyilatkozik...”
  • 92. Lúdasmatyi 2009. augusztus 11. 16:58
    „Sólyom Úr!Költözzön hozzád egy cigány família,majd megváltozik a véleményed.<moderálva>”
  • 91. Celtis 2009. augusztus 11. 16:40
    „90. pompomjuli, én akárhogy meresztem a szemem, a 85-ös hozzászólás a gyerekgyilkosság helyeslői ellen szól. Ha szerinted a gárda ellen, akkor te magad azonosítod a gyilkosságok elkövetőit a gárdával.”
  • 90. pmjelolt 2009. augusztus 11. 16:23
    „moderálva”
  • 89. Celtis 2009. augusztus 11. 16:12
    „Még egyszer: Sólyom bácsi egyáltalán nem védi a bűnözőket. A maga fura "civil humanista aktivista" módján azt fogalmazza meg, hogy az országnak, az államnak még annak látszatát is el kell kerülnie, hogy helyesli a faji, nemzetiségi alapon való megkülönböztetést és gyilkosságot. Szlovákiából máris ujjal mutogatnak ránk, és aduként használják az -- egyelőre elszigetelt -- eseteket, amikor az Európa Parlamentben a szlovákiai nyelvtörvényről szó esik. A köztársasági elnöknek (aki a magyar nép sajtószóvivője nemzetközi szinten) kötelessége nyilatkozatot tenni, hogy mi állami szinten nem vagyunk rasszisták, mi szolidaritást nyilvánítunk ki a cigányság iránt, és hogy mindent megteszünk a gyilkosok megtalálása és megbüntetése érdekében.

    Meglehetősen beszűkült tudatra van szükség, hogy valaki ne lássa ennek a nyilatkozatnak a célját és fontosságát.”
  • 88. Lakos 2009. augusztus 11. 16:01
    „87. Asszem most igazad van.”
  • 87. flexsnake 2009. augusztus 11. 15:55
    „Nem a romák mellett kell kiállni hanem az erőszak ellen. Csak még lacibácsinak ezt meg kéne tanulnia értelmezni.”
  • 86. airwaves 2009. augusztus 11. 15:52
    „Valamit szögezzünk le! Az egész politikusi bagázs megnyilvánulása csak színjáték! Hazudnak, mint mindig!
    Ki az a hülye, aki elhiszi, hogy ez az egész nem megrendelésre történik???!!! Úgy mint sokminden más ebben az országban...Bábok lettünk, nem vitás. Ha akarat lenne, megoldás is lenne és ezt a becsületes cigányok se vitatnák, ebben biztos vagyok! Ezzel a szélsőségesek vitorlájából is kifognák a szelet! Csak hát nem akarják!!! Ennyi...”
  • 85. flexsnake 2009. augusztus 11. 15:33
    „A rasszizmus ott kezdődik hogy rábólintasz gyerekgyilkosok tetteire csak azért mert általad nem szeretet népcsoporthoz tartoznak. Ez a legnagyobb ostobaság. Nem szereted a cigányokat, te dolgod, én sem szeretem. Aki viszont embert öl az gyilkos. Kizárólag önvédelemből tehető ez, kizárólag olyan helyzetben.
    Aki az ilyen gyilkosságokat nem ítéli el az potenciális gyilkos. Ez van.”
  • 84. M_R 2009. augusztus 11. 15:32
    „81. Celtis 2009.08.11. 14:32 Birodalmi: kb 95% -- honnan veszed ezt az adatot? Az, hogy az ismerőseid körében ennyi, nem jó válasz, mert ez csak az ismerősi körödre jellemző, nem a magyarok összességére.
    Hasraütésszerű adatok közlésével pedig csak rontod annak esélyét, hogy a problémákat a maguk valóságában vizsgáljuk és oldjuk meg.

    Na jó,akkor pontosítsunk: a magyar polgárok minusz az 1 db Cettis utálja a tetű cigókat.

    Megnyugodtál?

    Milyen érdekes: a börtönben ülők közel 75%-a cigány. Van-e cigánybűnözés? Gyakorlatilag csak az van.. Miért is baxtatták a miskolci kapitányt: mert elárulta hogy a tolvajok és rablók 100%-a cigány.

    És sólymocska ezekkel vállal bajtársi közösséget...

    A jó gazda sem pátyolgatja a földjére betévedő dúvadat és a magtárat dézsmáló patkányt, hame kiirtja.
    Mindnen cigók segíjére költött forintot a mi adónkból fizetik. Gondolj arra, hogy ami pénz a cigókra megy - és órákon belöl valamelyik közeli kocsma bevételévé válik - azt a te gyereked iskolájától veszik el, a te szüleid nyugdíja lesz tőle kevesebb és ha megbetegedsz a te kórházi kezelésed lesz miatta rosszabb. Minél kevesebb a "magtárat" ,a nemzetet dézsmáló patkány, annál több marad nekünk.

    Remélem kilőnek még pár cigót, a maradék meg eltakarodik innen.”
  • 83. taki 2009. augusztus 11. 15:08
    „Vajon miért nem vonult ki az egész díszes parlamenti politikusgárda és cigányvezér a magyar kriminalisztika történetében párját ritkító, aljas, állatias kegyetlenséggel, a gyermekei szeme láttára meglincselt, köztiszteletben álló tanárember, Szögi Lajos temetésekor? Talán az ő élete kevesebbet ér, mint a kislétai cigányasszonyé? Vagy miért nem valósult meg ez a demonstratív gyászmenet a cigány suhancok által megerőszakolt, s halálában fél lába lefűrészelésével is megbecstelenített, szerencsétlen, 90 év körüli gadnai magyar asszony utolsó útra kísérésekor? Az ő élete sem ért annyit, hogy eme társaság lerója kegyeletét a kivégzett asszony koporsója előtt? Ennek az egész, eltakarításra régen megérett, polkorrekt antielitnek csak egy cigányáldozat ér annyit, hogy nagy médiacsinnadrattával gyászolja azt? Hány száz ártatlan magyar válik évente a vidéken tomboló cigányterror áldozatává, s erre az antimagyar vezetőrétegnek egyetlen szava nincsen, s az idegen médiában ezek a súlyos bűntettek nem hírértékűek. Vajon miért van ez így? S miért és meddig tűrjük még ezeket a paranoid, elmebeteg, magyarellenes közállapotokat?
    A kislétai esetre visszatérve, annak egyfajta epilógusaként meg kell említenünk egy médiavisszhangot nem kapott eseményt is. Történt ugyanis, hogy a díszes polkorrekt kompánia a gyászszertartás végeztével rendőri és egyéb ,,nemzetbiztonsági" felvezetéssel, elő- és utóvéddel, visszaindult Budapestre. Este kilenc óra tájt Nyíregyházának az M3-as autópályára felvezető körútján szirénázó rendőrautók jelentek meg, amelyek leállásra kényszerítettek a közelben mindenkit, fontoskodó Draskovics-huszárok mobiltelefonáltak az útkereszteződésekben kisebbfajta közlekedési káoszt idézve elő, ami azért e városban az említett időpontban nem kis teljesítmény. Az eset azért is furcsa, mert az autópályára a főváros irányába mintegy 15 km-rel előbb, Nagykállónál is fel lehet hajtani, s ez a védett személyek biztonsága szempontjából is kevésbé problematikus, hiszen nem kell egy nagyváros emeletes házak övezte körútján végighaladni, ahol ugyebár - tisztán elvileg - sok furcsaság megtörténhet. Ötletadási szándék nélkül, például, egy célzott lövés az ötödik emeletről...No, de a ma regnáló, fajvédő, nemzetpusztító hatalom és csicskásai szándékai kifürkészhetetlenek: lehet, hogy pusztán az ellenség megtévesztését szolgáló, elterelő, ,,Nagy Sün Hadművelet" szemtanúi voltunk. Ám ettől függetlenül a címben felvetett kérdés továbbra is jogos: miért ér többet egy cigány élete egy magyarénál, avagy miért és meddig vagyunk még páriák saját hazánkban?

    http://kuruc.info/r/7/44995/”
  • 82. ocsi1 2009. augusztus 11. 15:03
    „Sólyom csak a saját nevében beszéljen ne a máséban.”
  • 81. Celtis 2009. augusztus 11. 14:32
    „Birodalmi: kb 95% -- honnan veszed ezt az adatot? Az, hogy az ismerőseid körében ennyi, nem jó válasz, mert ez csak az ismerősi körödre jellemző, nem a magyarok összességére.
    Hasraütésszerű adatok közlésével pedig csak rontod annak esélyét, hogy a problémákat a maguk valóságában vizsgáljuk és oldjuk meg.

    Tény, hogy a Föld bármely országában ha egymás mellett él két különböző szokásokkal, kultúrával rendelkező nép, azok ellenségesen, vagy legalább gyanakodva tekintenek a másikra. Nem magyar és nem cigány specialitás ez. Az ellenségesség pedig az erőforrások beszűkülésével egyenes arányban nő. Vagyis minél szarabb a helyzet, annál inkább keresi mindkét (több nemzetiség esetén az összes) fél a bűnbakot a többiekben. Hát, most elég szar, úgyhogy tényleg reális, százalékokban mérhető esélye van egy fegyveres konfliktus kirobbanásának a magyarok és a cigányok között. Ez pedig azon túl, hogy személyes tragédiák felfoghatatlan tömegét hozná létre, az ország gazdasági helyzetét és esélyét a nemzetközi érvényesülésre még tovább rontaná.”
  • 80. Birodalmi 2009. augusztus 11. 13:44
    „akkor a kedves politikusok hogy értelmezik, h. a magyarok kb 95% utálja a cigányokat! pedig nem vagyunk rasszisták, meg neonácik sztem és a többség is egyetért velem, h. semmi bajunk nincs a kínaiakkal, koreaiakkal, horvát, sváb, stb kisebbséggel! vajon mért van ez? nem sokáig maradnak hatalmon ezek a cigány s*ggnyalók!”
  • 79. Carlo 2009. augusztus 11. 12:53
    „72nek

    Igazad Van sajnos,DE! akkor is igazad van”
  • 78. lidocain 2009. augusztus 11. 12:52
    „77 jó tervek.az "egyes politikusok" meg gondolkozzank el azon,hogy akinek joga van annak kötelessége is legyen.mert a cigánynak egyenlőre ebben az országban csak joga van,nekünk meg csak kötelességünk.”
  • 77. Celtis 2009. augusztus 11. 12:44
    „Íme az én megoldási ötletem: rohamléptekben sokezer férőhelynyi bötrön építése az országban, a benti feltételek szigorítása (tanulás vagy kemény kényszermunka), bármilyen bűncselekmény esetében (akár "szegénybűnözésről", akár milliárdos csalásokról van szó) letöltendő szabadságvesztés.

    Segélyek helyett tanulói ösztöndíj az általános iskolától, közmunka minimálbérért. Egyes politikusok szerint ez ellentétes az emberi jogokkal. Én meg azt mondom, hogy a meglévő keretből gazdálkodhatunk ("járni jár, csak nem jut -- sorry").

    A rasszista indíttatású erőszakot pedig mindkét oldalon nagyon súlyosan büntetni -- minimum húsz év letöltendő.”
  • 76. lidocain 2009. augusztus 11. 12:37
    „én nem tudok együttérző lenni a cigányokkal,mert szabadon lophatnak,kifoszthatnak bárkit mióta "megélhetési bűnözés" elnevezés alatt legalizálva lett ezen tevékenységük.Nem beszélve arról,hogy az agresszivitásuk nem ismer határokat,verekedéssel intéznek el minden számukra nem tetsző kérdést,és nem riadnak vissza a gyilkolástól sem,még akkor sem ha idős nénikről,bácsikról van szó.csakhogy az ilyen estek a médiában nem kapnak akkora teret,vajon miért nem?Tőlem ne várjon ez a gyomorbajos beszari rabmadár toleranciát amig csak az áldozatot lehet cigánynak nevezni az elkövetőket nem.ÉS hány cigányok által elkövetett bűncselekményre jut egy magyar által elkövetett??
    Szögi Lajos gyermekei is árván maradtak,Nóri szülei is gyászolják a lányukat a többiről ne is beszéljünk.Most kislétán felvolnult a kormány,ombucman stb.
    Cosma szüleinek még csak egy szóbeli sajnálom,vagy részvétnyilvánitás sem telt ki tőlük. Mi ez ha nem kettős mérce??
    Nem siránkozni kéne,meg rasszimussal vádolni dolgozó embereket akik eltartják ezeket a parazitákat,hanem valahogy visszavezetni a társadalomba,tamulásra,munkára kényszeriteni őket mert különben néhány év múlva igencsak nagy bajban leszünk.És ahhoz tisztelt kormánypárt és sólyom úr munkahely kellene!mert anélkül nem lehet semmit megoldani.”
95 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elutasították a Gárda főkapitányának panaszát

Kiss Róbert azt kifogásolta: a rendőrség "törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatással" gyanúsította meg őt. Tovább olvasom