Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Suchman Tamás bizonyítékokkal kíván szolgálni

Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke, szocialista politikus jogi úton kíván elégtételt venni amiatt, hogy az SCD Group kétségbe vonta igazmondását a sármelléki repülőtér ügyében tett nyilatkozata kapcsán.
A politikus az MTI-nek vasárnap azt mondta, az ő igazát bizonyítja a BFT üléséről készített hiteles jegyzőkönyv, továbbá az SCD Group elnökétől kapott két levél is.

Suchman Tamás a BFT múlt pénteki ülésén jelentette be, hogy működtető felszámolás mellett döntött a sármelléki repülőtér felszámoló-biztosa, így április elsején ismét beindul a Balaton Airport az SCD Holding üzemeltetésében.

A tanácskozásról megjelent híradások szerint "az egyeztetéseken - amelyeken Suchman Tamás is részt vett - az SCD vállalta az üzemeltetést, megállapodásra törekedve az érintett önkormányzatokkal".

Az üzleti kapcsolatok révén első évben 50 ezer körüli utasforgalom elérését célul tűző SCD jelezte, szeretné tartósan megszerezni az üzemeltetői jogokat - derült ki a BFT elnökének beszámolójából.

Suchman Tamás az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: soha nem állította, hogy az SCD és az önkormányzatok közötti, a pályázatokkal kapcsolatos tárgyalásokban közvetítő lett volna, hiszen nem is volt. A jegyzőkönyvi kivonat tanúsága szerint az ülésen egyebek között azt mondta: "Elindult egy felszámolási eljárás, amely elkerülhetetlen volt, hisz óriási volt az adósság. Sokfajta kérésre ebben az egész egyeztetési folyamatban, csendesen a háttérben, részt vettem, részt veszek...".

A pénteki bejelentésről ugyanakkor egyeztetett az SCD vezetőjével, egy a BFT-t megelőző személyes találkozón, és a megállapodásuktól nem tért el a bejelentésében - hangsúlyozta közleményében a politikus.

Azt sajtóértesülést az SCD is cáfolta, hogy a cég és az önkormányzatok közötti megállapodás előkészítésében Suchman Tamás is részt vett volna, de az SCD szerint a szerződéskötési folyamat még nem zárult le, és a repülőtér tervezett utasforgalmára vonatkozó adatok sem tükrözik a társaság számításait, illetve álláspontját.

"Eredményes volt a Sármelléki Repülőtér üzemeltetésére kiírt nyilvános pályázati eljárás, amelyen az SCD Group tette a legjobb ajánlatot, de a BFT pénteki ülésén elhangzottakkal ellentétben a szerződéskötési folyamat még nem zárult le. Még tartanak az egyeztetések a tulajdonos sármelléki és zalavári önkormányzatokkal, amelyek során a felek arra törekednek, hogy hosszú távú és stabil feltételeket teremtsenek a légikikötő zavartalan működéséhez és fejlesztéséhez" - írta az SCD Group még pénteken.

Suchman Tamás a közleményében úgy fogalmazott: "Jászai Gellért, az SCD Group elnöke úgy gondolja, hogy az új isten jön Thébába, valószínűleg ezért gázol a becsületembe és rágalmaz a választási kampány közepette".

A BFT elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években a repülőtér beindításáért, megmentéséért, majd újraindításáért folyó tárgyalásokba szükség esetén más országgyűlési képviselőket is bevont. Az SCD vezetőjével történt megállapodásuktól nem tért el a bejelentésében - hangsúlyozta a politikus, aki az igazmondását kétségbe vonó SCD-közlemény ügyét jogi útra kívánja terelni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres magyar részvétel és filmeladások

Magyar szempontból is sikeresnek nevezte a vasárnap véget ért berlini nemzetközi filmfesztivált… Tovább olvasom