Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -5°C | 1°C

Szalai Annamária: nem kell félteni a sajtószabadságot

Szalai Annamária szerint nem kell és nincs mitől félteni a sajtószabadságot.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este azt mondta: a sajtószabadság korlátozására nincs szándék, s az egy XXI. századi demokratikus jogállamban, ahol rengeteg televízió- és rádióadó, nyomtatott és internetes lap működik, lehetetlen is.

Az a cél, hogy a hazai médiavilág egészében legyen kiegyensúlyozott - mondta az interjúban Szalai Annamária, hozzátéve: „nincs semmi gond" az ATV vagy a Hír Televízió véleményműsoraival, és a kereskedelmi televíziókra vonatkozó szabályok ezután sem szigorodnak, legfeljebb a jogalkalmazás válik szigorúbbá olykor, például a kiskorúak védelme érdekében.

Szalai Annamária arra is kitért, hogy az Országgyűlés előtt lévő „médiaalkotmányból" egy, az előterjesztő által is támogatott módosító indítvánnyal kivették a válaszadási jogot megalapozó rendelkezést. Mint mondta, noha az Európai Unió médiairányelve előírja egy hasonló intézkedésnek a nemzeti jogrendbe illesztését, az megtörténhet a polgári törvénykönyv módosításakor is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vélemények „korrigálásától" sem kell félni, mivel az csak meghatározott esetekben és eljárással válhatna lehetségessé a későbbiekben is.

„Valaki komolyan mondja, hogy a Washington Postnak eszébe jut, hogy a médiatörvényről írjon?" – fogalmazott Szalai Annamária, megerősítve: véleménye szerint a magyarországi médiaszabályozást kifogásoló külföldi újságcikkek mögött sok esetben jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező hazai politikusok állnak.

A médiahatóság elnöke kérdésre ismét kijelentette: nem vonják össze a közszolgálati médiumokat, helytelennek tartja azonban, hogy azok egymással versenyeznek. Ezért – folytatta – a megalkotandó közszolgálati kódex rögzíteni fogja az egyes közmédiumok feladatait, így a nézők számára is világossá válik például az, hogy mi a közszolgálati tévécsatornák profilja.

Olvasóink írták

  • 9. Rózsa;) 2010. augusztus 18. 14:30
    „KÖSZÖNJÜK!
    KAPCSOLÓDÓ ANYAG:
    http://www.168ora.hu/itthon/regi-vezetes-mar-nincs-uj-vezetes-meg-nincs-a-magyar-radioban-60065.html
    HMMMMMMMMMMMMM!”
  • 8. dodó 2010. augusztus 18. 12:00
    „Igaza van a derék és elvhű Annamarinak!
    A média szabadon hallgathat el híreket, szabadon uszíthat a nekik nem kedves csoportok és párt ellen, szabadon hülyíthet álhírekkel bennünket, szabadon hallgathatja el (ha nem sikerül neki) kisebbítheti bizonyos etnikai és vallási csoportok nekünk nem tetsző cselekedeteit és szabadon dicsőítheti egy bizonyos Közel-keleti ország politikáját. Szabadon dícsérheti a mindenkori kormányt és annak pártjait.
    Végül szabadon alkalmazhatja saját érdekében az öncenzúrát! A kormány pedig szabadon jutalmazhatja a legszabadabb médiát, tulajdonosait és munkatársait.
    Teljes a (sajtó)szabadság!”
  • 7. klj_54 2010. augusztus 18. 10:57
    „5. hozzászólás Logaritmus 2010.08.17. 23:09
    Fején találtad a szöget!
    A kormány irányítani fogja a sajtót:(

    6. hozzászólás Léni 2010.08.18. 07:42
    Gerge Orwell: 1984
    A rendszer neve: Gondolatőrség.

    Nincs új a nap alatt...”
  • 6. Léni 2010. augusztus 18. 07:42
    „Mostanában többször előfordul, hogy a májam jókedvre derül. Most is röhög a májam!
    Annyira hülyének nézik a tisztelt állampolgárokat, hogy nem veszik észre a
    "tisztességes" szándékot? Mindenre rátelepedni, mindent ellenőrizni, mindent vezényelni
    egy gondolkozásmód, egy személy által! Ennek a rendszernek mi is a neve?????”
  • 5. Logaritmus 2010. augusztus 17. 23:09
    „Az allamnak SEMMI keresnivaloja a sajto iranyitasaban!”
  • 4. klj_54 2010. augusztus 17. 22:59
    „3. hozzászólás hu00043 2010.08.17. 22:33
    A TV2 & a retek klub nem tévé hanem szennycsatorna!
    Van pofájuk 20 éves filmet "premierként" adni!”
  • 3. hu00043 2010. augusztus 17. 22:33
    „"...és a kereskedelmi televíziókra vonatkozó szabályok ezután sem szigorodnak, ..." Sajnos...”
  • 2. hu00043 2010. augusztus 17. 22:32
    „Vajon ezalatt mit érthetett?" Az a cél, hogy a hazai médiavilág egészében legyen kiegyensúlyozott"”
  • 1. klj_54 2010. augusztus 17. 22:19
    „A puding próbája...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Postaládákból loptak ajánlószelvényeket

Postaládákat feszítettek fel és azokból választási ajánlószelvényeket loptak el – erősítette meg az MTI-nek a BRFK sajtóügyeletese a Csepel.info értesülését. Tovább olvasom