Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Századvég-Forsense: nem javult a politikai elit megítélése

A Századvég-Forsense legutóbbi, 2008. januárjában készített közvélemény-kutatása továbbra is jelentős különbségeket mutat a két nagy párt támogatottsága között. Egy most vasárnap esedékes választáson az összes megkérdezett 26 százaléka szavazna a Fideszre és 11 százalék választaná az MSZP-t.
A politikai elittel szembeni elégedetlenség továbbra is igen magas, a kormányzat tevékenységét a megkérdezettek 66, az ellenzékét pedig 52 százaléka ítéli meg negatívan.

Fidesz-MSZP: 26-11

Az újév első hónapjában a megkérdezettek 61 százaléka biztos benne, hogy amennyiben most vasárnap választásokat rendeznének, akkor elmenne szavazni (-2 százalékpont december óta). Több mint negyven százalék (44%) azok aránya, akik egyértelművé tették, hogy a jelenlegi politikai pártpalettán megtalálják azt a pártot, melyet voksukkal támogatnák, s ezt a választásukat el is árulják (-1 százalékpont decemberhez képest). Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy az ősz elején ez az arány még több mint 10 százalékponttal magasabb volt. A válaszolók 18 százaléka ugyanakkor biztosan nem menne el választani, vagy nem tud olyan pártot megnevezni, amelyre szavazna, további 18 százalék nem tudja, 20 százalék pedig nem mondja meg, kire voksolna.

Mindkét nagy párt támogatottsága valamivel alacsonyabb az elmúlt hónap során mért adatnál, sőt negyedév távlatából tekintve mind a Fidesz, mind az MSZP tábora egyértelműen csökkent. Egy esetlegesen most realizálandó választáson az összes megkérdezett 26 százaléka szavazna a Fideszre, és 11 százaléka az MSZP-re.

Az elmúlt négy hónap során a Fidesz 5, a nagyobbik kormányzópárt 7 százalékpontos támogatottságcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Jelentős különbség ugyanakkor, hogy míg a Fidesz támogatottsága az elmúlt esztendő során folyamatosan 26 és 31 százalék között ingadozott, addig az MSZP szimpatizánsainak aránya a tavaly tavaszi enyhe felfutás után lassú, de folyamatos csökkenést mutat.

A két kisebbik parlamenti párt támogatottsága nem mutat változást az elmúlt hónapban rögzítettekhez képest: az MDF a pártok versenyében stabilan őrzi harmadik helyét (4%), míg az SZDSZ-re az összes megkérdezett csupán 2 százaléka szavazna. Az összes többi párt támogatottsága együttesen sem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöb felét (2%).

A biztos szavazó, és pártot is választók köre jelenleg mindössze 35 százalékos szinten áll (-1 százalékpont). Így továbbra is érvényes az a decemberben megfogalmazott állításunk, miszerint ezen választói kategória esetében ilyen alacsony arányt még soha sem mértünk.

A biztos szavazó pártválasztók 61 százaléka szavazna most vasárnap a Fideszre, 26 százalékuk pedig az MSZP-re. Ez a szocialista párt esetében stagnálást, a legnagyobb ellenzéki párt esetében pedig 5 százalékpontos csökkentést jelent decemberhez képest. A biztos szavazó pártválasztók kis csoportlétszáma miatt ugyanakkor az 5 százalékpontos különbség hibahatár közeli.

Az MDF támogatottsága a biztos szavazó, pártot is választók csoportján belül kétszerese (6%) a liberális párténak (3%).

Nem javult a politikai elit megítélése

A véleményklíma változatlansága nem csupán a politikai aktivitáson érhető tetten. A kormány tevékenységét jelenleg a megkérdezettek 66 százaléka ítéli meg negatívan, az ellenzék munkáját pedig 52 százalékuk - ezek az eredmények nem mutatnak jelentős változást december óta. A mindkét oldallal együttesen elégedetlenek aránya 31 százalék (+2 százalékpont), a csak a kormánnyal elégedetleneké 35 százalék (-5 százalékpont), a csak az ellenzéket elmarasztalóké pedig 21 százalék (+1 százalékpont) - a fennmaradó valamivel több mint 10 százaléknyi választ adó vagy mindkét esetben pozitívan értékelt (2%), vagy egyik esetben sem tudott értékelést adni. Noha az elmúlt hónapok során az ellenzék megítélése jobb lett a kormányéhoz viszonyítva, a Fidesz szavazói továbbra is valamivel nagyobb arányban elégedetlenek a saját oldalukhoz tartozó politikusok munkájával (20%), mint az MSZP szimpatizánsai (15%).

Noha továbbra is relatív többségben vannak a kormányváltást pártolók, de csökkent számbeli fölényük a jelenlegi kormány hatalmon maradását támogatókéhoz viszonyítva. A megkérdezettek 45 százaléka támogatná a kormány leváltását (-2 százalékpont), 33 százalékuk ugyanakkor a kormány megtartását (+6 százalékpont) vélné célszerűnek. A pártválasztásukban bizonytalanok körében azonos arányú mindkét vélemény támogatottsága.

Ha öt opció közül választhatják ki a megkérdezettek, hogy az ország jelenlegi gondjaira szerintük mi volna a legjobb megoldás (MSZP vagy Fidesz kormány, a jelenlegi vezetővel Gyurcsány Ferenccel ill. Orbán Viktorral vagy nélkülük, s ötödik opcióként pedig egy, a jelenlegi pártoktól független új politikai erő hatalomra kerülése), akkor kisebb Fidesz-előny mutatkozik, mint a hagyományos pártszimpátiára vonatkozó kérdés esetében. Az MSZP számára kedvező két opció együttes támogatottsága 22 százalékos (+2 százalékpont az elmúlt hónaphoz viszonyítva), a Fidesz támogatását jelentő két lehetőségé pedig 27 százaléknyi szavazót tud maga mögött (-1 százalékpont). Továbbra is megelőzi ugyanakkor az előző opciókat egy nem létező, a jelenlegi pártoktól független harmadik erő támogatottsága, amelyet a megkérdezettek 32 százaléka tartana örvendetesnek. A „harmadik erő"-t legjobb megoldásnak tartók a korábbi felmérésekhez hasonlóan továbbra is jóval nagyobb arányban kerülnek ki a Fidesz-szavazók közül (21%), mint az MSZP szavazói közül (11%).

Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül január során is a volt miniszterelnököt tartják többen alkalmasabbnak a kormányfői poszt betöltésére: a Fidesz jelenlegi elnökét a választ adók 37 százaléka (-1 százalékpont december óta), míg Gyurcsány Ferencet 27 százaléka tartja alkalmasabbnak (+3 százalékpont). Mindkét politikus töretlen, 90 százalék körüli bizalmat élvez saját pártja hívei körében, ugyanakkor a pártválasztásukban bizonytalanok közel 10 százalékponttal nagyobb arányban tartják alkalmasabbnak Gyurcsány Ferencet, mint Orbán Viktort.

Forrás: Századvég-Forsense
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kormányzati testület a hamisítások visszaszorításáért

Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet hozott létre a kormány - jelentette be a pénteki kormányszóvivői… Tovább olvasom