Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Telelőbe hajtották a jószágokat a Hortobágyon

Bár a jószágok havat nem vittek a hátukon, metsző pusztai szélben indultak téli szálláshelyükre a szombati behajtási ünnepen a Hortobágyon. Először több száz rackajuh vonult át a kilenclyukú hídon, aztán a ménes következett, végül a magyar szürke gulya zárta a sort - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A nagyszámú érdeklődő előtt ezúttal is felvonultak a fogatok: a debreceni hetes fogat, a hatos ökörszekér, a népies kettes fogat, a bivalyfogat, illetve az öszvér és a szamár húzta taliga. A hagyományőrzés, az együttlét fontosságára hívta fel a figyelmet a pásztorokat és a résztvevőket köszöntő beszédében Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Méltatta azokat az értékeket, amelyeket évszázadok alatt kialakítottak, őriztek a Hortobágyon, s amelyekre nagy szüksége van a súlyos helyzetben lévő országnak. Ángyán József szerint "a Hortobágy az egyik kiindulópont, ahonnan meg tudjuk újítani az országot".

A pusztai élet, a Hortobágy népe, a gyönyörűséges állatok jelentik a biztosítékot erre - mondta az államtitkár, majd kijelentette: olyan mezőgazdaságot akarnak megvalósítani, amely jó minőségű, biztonságos élelmiszereket termel, s fenntartja az élhető környezetet. Példaként említette a hagyományos gazdálkodást és életformát a Hortobágyon.

A téli behajtás a számadás ideje is: a csikósok, a gulyások, a juhászok jelentették, hogy megérkeztek a tavasszal rájuk bízott jószágokkal. Egykoron rovásfákon tartották nyilván a ki- és behajtott állatokat, s a rovásfa két felének összeillesztése után derült ki, hogyan vigyáztak a pásztorok a rájuk bízott jószágokra. A behajtás végén - őrizve a hagyományokat - a pásztorok koszorút dobtak a Hortobágy folyóba a nyáron elpusztult állatok emlékére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Jobbik folytatja adventi keresztállításait

A párt idén már több mint ötven helyen állít keresztet, a legtöbb helyen kettős keresztet. Tovább olvasom