Délmagyar logó

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 1°C

Tervezési hivatal indul júniusban Magyarországon

Magyarország az EU-n belüli külkereskedelem és a keleti kapcsolatok bővítésén keresztül, illetve a gyógy- és a termálvízkészletre, a termőföldre, az élelmiszeriparra és a szaktudásra alapozva lehet sikeres - írta pénteki számában a Magyar Nemzet Horkay Nándorra, a júniustól működő Nemzeti Tervezési Hivatal (NTH) elnökére hivatkozva.
Az elnök a lapnak azt mondta, hogy olyan programokra van szükség, amelyek az állástalan tömegeket munkához juttatják.

A hivatal egyik legfontosabb feladata, hogy a 2014-2020-as uniós támogatási program során a hazai igényeknek megfelelő támogatási lehetőségek nyíljanak meg. Olyan ágazatokat kell fejleszteni, amelyek a gazdasági növekedést segítik és munkahelyeket teremtenek - mondta Horkay Nándor a lapnak.

Az NTH a jelenlegi elképzelések szerint június elsején kezdi meg működését mintegy száz munkatárssal, évi 1,2 milliárd forintos költségvetéssel. Az intézmény a Nemzetgazdasági Minisztériumnál újonnan létrehozott tervezési koordinációs államtitkárság alatt működik majd.

Olvasóink írták

  • 13. újratöltve 2012. március 16. 18:19
    „A KGST mikorra várható?”
  • 12. Emberségetavilágnak 2012. március 16. 15:57
    „11. macs 2012.03.16. 13:49
    Szűznek lenni és qrvának. Egyszerre.”
  • 11. macs 2012. március 16. 13:49
    „"A hivatal egyik legfontosabb feladata, hogy a 2014-2020-as uniós támogatási program során a hazai igényeknek megfelelő támogatási lehetőségek nyíljanak meg."
    Komolyan mondom, kezdek skizofrén lenni! Egyszer azt hallom, hogy "abcug unió", nem leszünk gyarmatok, Brüsszel ne diktáljon, most azt olvasom, egy apparátus hozunk létre, melynek a feladata, minnél több uniós pénz megszerzése.
    Komolyan mondom, döntsük már el, mit is akarunk igazán!”
  • 10. klj-54 2012. március 16. 10:56
    „1989-ben az emberek (szavazók) döntő többsége elutasította azt amit most Orbán és csapata vissza hoz.
    A szocialista tervgazdálkodás már egyszer megbukott, miért kell visszalopni?”
  • 9. varadipal 2012. március 16. 10:29
    „Néhányszor jeleztem már a történelem periodikusságát. Déja vu érzésem van.Ember tervez, Isten végez. A főgoré és Isten között egyebek mellett az a különbség, hogy Isten még nem képzelte a főgórénak magát.”
  • 8. bánki 2012. március 16. 10:06
    „Egy újabb gitt egylet !

    Csodálkozunk, hogy 1,5 millió produktív adófizető mellett a további 1,5-1,8 improduktív nem tudja eltartani az országot.”
  • 7. goldvin 2012. március 16. 09:26
    „Országos Tervhivatal.”
  • 6. KamuNeni 2012. március 16. 09:20
    „Ez a horkai nandor "ujsagiro" is tudja mit kellene. Mit csinal? Vagy ez is csak huzatba all a tobbivel egyutt?”
  • 5. Admin07 2012. március 16. 08:21
    „Új vízfej az adófizetők pénzéből!”
  • 4. joy 2012. március 16. 07:59
    „Éjjjjen rákosi, éjjjjen a zötéves terv!”
  • 3. szatyi 2012. március 16. 07:24
    „Kell még a jól fizető munkahely a holdudvarnak!”
  • 2. balihoho 2012. március 16. 06:45
    „A nemzetgazdasági Minisztérium mit csinál, hogy szükség van egy újabb pénznyelő szervezetre?”
  • 1. újratöltve 2012. március 16. 06:32
    „´´ évi 1,2 milliárd forintos költségvetéssel. ´´ Van itt pénz kérem! (a haveri körnek) Jöhet a 3 éves terv, majd az 5 éves tervek!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rétvári: a magyar és kanadai érdek megegyezik a menekültügy kezelésében

Magyarország és Kanada érdekei megegyeznek a menekültkérdés megítélésének és kezelésének ügyében -… Tovább olvasom