Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Tiltakozás a Közgépnél: előállították a demonstráló LMP-seket - galériával

A Közgép Zrt. budapesti központjánál összeláncolták magukat az LMP-s aktivisták és képviselők. A rendőrök igazoltatták a demonstrálókat, majd elvitték őket.
Közgép épülete előtt tartott demonstráció után a XX.-XXIII. kerületi rendőrkapitányságra - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a kerületi kapitányságra délelőtt 10 óra után érkezett bejelentés a vállalattól, hogy a telephelyükre vezető, Haraszti útról induló bekötőút mellett többen is egymáshoz láncolták magukat. A bejelentés után a helyszínre kiérkező rendőrök mintegy 40 embert igazoltattak.

Tiltakozás a Közgépnél: előállították a demonstráló LMP-seket. Fotó: MTI (galéria)

A szöveg kitér arra is, hogy a vállalat vezetése a kerületi jegyzőtől birtokvédelmet kért, amelyet meg is kaptak. Ezt követően előbb a cég biztonsági szolgálata, majd a BRFK munkatársai szólították fel a demonstrálókat a távozásra. Miután ennek nem tettek eleget, közülük 26 főt előállítottak. Velük szemben jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértés miatt indítanak eljárást - áll a közleményben.

Korábban

Rendőrök vitték el szerda kora délután a azokat az LMP-seket, aki reggel 10 óra óta a Közgép XXIII. kerületi székházánál demonstráltak. A rendőrség szerint "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanújával" állították elő a demonstrálókat.

Feljelentést tesz a Közgép

Feljelentést tesz a cég székhelyénél demonstráló LMP-sek ellen a Közgép - jelentette be jogi képviselőjük. Futó Barnabás, szerdán délután a Közgép épülete előtt újságíróknak azt mondta, hogy véleményük szerint megvalósult a közérdekű üzem működésének megzavarása, a személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés is.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet, hogy a közérdekű üzem működésének megzavarása, ha azt csoportosan követik el, 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Puskár Anett kommunikációs igazgató kérdésre válaszolva azt mondta, a cég előző nap már közleményt adott ki arról, hogy a korábban ellenük megfogalmazott vádak, amelyek szerint 350 milliárd forintnyi megbízást nyertek el, nem a cég megbízásainak az összege, hanem azoké a beruházásoké, amelyekben valamilyen formában részt vesznek. Hangsúlyozta, általában más társaságokkal együtt, konzorciumi formában dolgoznak.

A kommunikációs igazgató visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint törvénytelenül jutottak megbízásokhoz. Hangsúlyozta, Magyarországon nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogyan lehet elindulni a közbeszerzéseken. A Közgép mindig a közbeszerzési előírásoknak megfelelően tesz ajánlatot, és így nyerte el a megbízásokat is - jelentette ki.

Előbb egy biztonsági őr szólította fel távozásra a demonstrálókat, majd ezt követően a rendfenntartók helyszínen lévő parancsnoka tette meg ugyanezt egymás után háromszor. Miután az LMP-sek - országgyűlési képviselők és aktivisták - nem reagáltak a felszólításokra, az őket összekötő láncot hidegvágóval átvágták. Miután a tiltakozók továbbra sem mozdultak a helyükről, a demonstrálók többségét ölben vitték ki a területről.

Miután a rendőrök az utolsó tiltakozókat, Vágó Gábor képviselőt és egy fiatal női aktivistát is kivittek a cég épületének udvaráról, az alkalmazottak bezárták a telephely kapuit. A demonstrálókat rendőrségi járművekbe ültették, és elhajtottak velük a helyszínről.

Az MTI információi szerint az LMP-seket a XX-XXIII. kerületi rendőrkapitányságra szállítják.

Azok az LMP-s akvitisták, akik a tüntetés alatt a bejárat előtt, de már a kapukon kívül álltak, önmaguktól összetekerték transzparenseiket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint "jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanújával" állítják elő a rendőrök a demonstráló LMP-seket.

Horváth Katalin Fanni szerda délután az MTI-nek azt mondta: az üggyel kapcsolatban bővebb tájékoztatást csak később tud adni, így jelenleg nem tudja hány embert állítanak elő összesen, és hogy van-e közöttük országgyűlési képviselő.

Korábban

Igazoltatták a Közgép budapesti székházánál tiltakozó LMP-s képviselőket és aktivistákat szerda délelőtt a rendőrök - jelentette az MTI tudósítója.

A Közgép XXIII. kerületi székházánál 4 civil és 3-4 egyenruhás rendőr jelent meg és elkezdték felírni a tiltakozásban részt vevők adatait. Korábban arra kérték őket, hogy hagyják szabadon a bejárat egyik oldalát, így biztosítva a forgalmat.

Az LMP több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. központjába szerda délelőtt. A demonstrálók egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre.

Tiltakozás a Közgépnél: előállították a demonstráló LMP-seket. Fotó: MTI (galéria)

Jávor Benedek frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

Korábban

Az LMP több képviselője és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjába szerda délelőtt. A demonstrálók egymáshoz láncolták magukat, és a bejárati sorompónál leültek a földre.

Jávor Benedek frakcióvezető az MTI-nek azt mondta, akciójukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".

A párt parlamenti képviselői közül Jávor Benedek mellett Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Vágó Gábor, Szél Bernadett, Szilágyi László, Kukorelly Endre és Scheiring Gábor vesz részt a demonstrációban.
A cég bejáratánál két-két aktivista "Itt tűnik el a pénzed!" illetve "Nem leszünk Simicska-gyarmat!" feliratú transzparensekkel állt.

A sorompón belül, az út két oldalán csendben ülő LMP-sek kezében kisebb táblák voltak, többek között "Elég volt az oligarchákból", "Fideszes pénzszivattyú" és "Magyar közgéptársaság" feliratú táblákat tartanak az ölükben.

Figyelmeztető demonstrációt tartottak az LMP-sek az oligarchák ellen. Fotó: MTI/Beliczay László
Figyelmeztető demonstrációt tartottak az LMP-sek az oligarchák ellen.
Fotó: MTI/Beliczay László

Az LMP-sek nem zárták el a közlekedés elől a bejáratot, az autók is áthajtottak közöttük.

Eközben Palotás Gábor munka és tűzvédelmi igazgató megkérte a demonstrálókat, hogy hagyják el a területet, mert a telep területén munka zajlik és tettük balesetveszélyes.

A Közgép épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Heltai László, a párt szóvivője azt mondta, békés demonstrációjukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "ma Magyarországot oligarchák irányítják és nem a választott kormány".

Az LMP szóvivőjét kérdezték Orbán Viktor miniszterelnök és Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes június 4-i parlamenti vitájáról is, amikor a kormányfő kijelentette: ha Karácsony Gergely szabálytalanságot észlel, a hatóságokhoz kell fordulnia. Erre Heltai László azt mondta, feljelentést tesznek majd a gyanús ügyekben. Hangsúlyozta, hogy olyan esetekben élnek a feljelentéssel, ahol megalapozott információik vannak, de ilyen ügyet nem tudott megnevezni.

Kérdésre válaszolva a politikus kijelentette, semmiféle jogszabálysértést nem követtek el azzal, hogy beléptek a cég területére. Szavai szerint tettük nem magánlaksértés, és nem is hatoltak be a területre, mert képviselőik és aktivistáik a „kapuban ülnek".

A demonstrációt addig akarják tartani, amíg a közvélemény nem értesül céljaikról - közölte zárásként.

A sajtótájékoztató után kevéssel egy kisteherautó érkezett volna a céghez, de azt az alkalmazottak a balesetveszély miatt nem engedték átgördülni a demonstrálók között.

A párt szerda reggel közleményben tudatta: "véget akarunk vetni annak, hogy miközben újabb adókat és megszorításokat vezetnek be, addig számolatlanul öntik a milliárdokat a Simicska-Nyerges cégekbe".

Hozzátették: Orbán Viktor hiába mondta azt a 2010-es választás éjszakáján, hogy a választók megdöntötték az oligarchák rendszerét, mert valójában ekkor jött csak el az ő idejük. "Ma szinte mindenki, aki közpénzek elosztásáról dönt, Simicska vagy Nyerges embere, legyen szó az állami cégek, az EU-s forrásokat elosztó fejlesztési ügynökség vagy a közbeszerzések és a gazdasági verseny tisztaságát felügyelő intézmények vezetőiről" - tették hozzá.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. DMagóg 2012. július 12. 19:27
    „Hazfiságunk és a nemzeti együttműködésünk okán is örüljünk, hogy a (saját) Véreink szipolyoznak ki bennünket, szabadságharcos módra elüldözve a külföldi karvalytőkét! Igenis, tessék örülni!”
  • 57. Clyde 2012. július 12. 16:02
    „Érdemes elolvasni:
    http://velemenyvezer.blog.hu/2012/07/12/kozgep_szenved_selmeczi_szenved_a_fidesz

    Esetleg ezt is:
    http://varanus.blog.hu/2012/07/12/tulekedes_simicska_seggenel”
  • 56. Dr.Tonyk 2012. július 12. 13:52
    „52. Figyelő 2012.07.12. 11:37

    "Így amit állítasz : "Csak ellopták nyugdíjainkat, ..." Nem más mint szemen szedett hazugság!"

    Nem a szüleid nyugdíjáról van szó, hanem arról, amit mi (a kedvedért: (még) aktív dolgozók) szerettünk volna megkapni.”
  • 55. NP1 2012. július 12. 12:31
    „Figyelő 2012.07.12. 11:37
    Annak azért örülök, hogy (a nyugdíjon kívül) minden általam leírt és a Fidesz kormány által elkövetett gazság szerinted is valós, hiszen amit nem tartasz annak az kemény kritikával illetted.

    Jelöld már meg, hol írtam én a szüleid nyugdíjáról?
    A sajátomról és a kortársaiméról írtam. Azt a nyugdíjelemet nyúlta le kedvenc vezéred ami alanyi jogon járt, és ami fölött én rendelkeztem: a MANYUP befizetéseket. A többit pedig kivette az Alkotmányból:"Az Országgyűlés a közelmúltban elfogadta a még hatályos Alkotmány azon módosítását, amely lehetővé teszi, hogy a nyugdíjakat bizonyos esetekben szociális ellátássá alakítsák."
    Kérj meg valakit, értelmezze számodra a nyugdíj és a szociális ellátás közötti különbséget - hátha megérted!”
  • 54. macs 2012. július 12. 12:07
    „52. Figyelő,
    bocs, hogy beleszólók, de hallottál már a magánnyugdíjpénztárakról? :-)
    Hallottál már a korhatár alatti ellátottakról?”
  • 53. SP 2012. július 12. 12:00
    „Lelkes
    párt és vallás független önkéntesekként hasznosak lehetnének Afganisztánban.”
  • 52. Figyelő 2012. július 12. 11:37
    „Figyelj, "50.", NP1.!
    Megkérlek, ne állíts olyat amit nem bizonyítasz!
    Szüleim - édesanyám, édesapám - nyugdíjasok, rendre, minden hónapban, az előre megadott időpontban hiánytalanul megkapják a nyugdíjukat! Azt a nyugdíjukat, aminek összegszerűségéről ez év elején értesítést kaptak!
    Így amit állítasz : "Csak ellopták nyugdíjainkat, ..." Nem más mint szemen szedett hazugság!
    Megkérlek ne hazudj! Ha meg nem tudsz igazat beszélni, akkor hallgass!
    Tudod, a hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát!
    Te most nem a sánta kutya voltál!”
  • 51. macs 2012. július 12. 11:32
    „Én csak arra lennék kíváncsi, hogy miből gondoljátok, ha a jelenleg külföldi kézben lévő cégek kizárólagosan magyar tulajdonba kerülnének, akkor olcsóbban nyújtanák a szolgáltatásokat, pl. az áramot, gázt, stb.? Most az állam szabja meg az árakat!”
  • 50. NP1 2012. július 12. 11:16
    „Figyelő 2012.07.12. 09:19

    "Az Isten őrizze az országot attól, hogy ezek valaha is kormányzati pozícióba kerüljenek!" - ne is kerüljenek, mert amióta Viktorék uralkodnak eljött a Kánaán - nekik, és ezek szerint neked is.
    Csak ellopták a nyugdíjainkat, száz féle új sarcot/adót/hozzájárulást vezettek be, bebetonozták a sameszeiket, a Közgépbe tonnaszám tolják ki a pénzünket, fölszámolják a demokráciát.... szóval tényleg egy pótolhatatlan kormány.”
  • 49. tucat 2012. július 12. 10:51
    „A 48. hozzászólásom második bekezdését 46. szandokán 2012.07.12. 09:30-nak címeztem. Elnézést!”
  • 48. tucat 2012. július 12. 10:45
    „45. Figyelő 2012.07.12. 09:19
    Ó, Ti, szeretett és dicső hazánk drága megmentői! Kik oly csalhatatlan érzékkel mutattok rá a mi éltünkre törő ellenre, s ítélitek őket éhezésnek és szomjúhozásnak az tűző napon aszaló kínhalálára! Ó, Ti, megváltóink! Kik által kivezettetnénk végre a sötétségnek nyirkos barlangjából! Óh, mily szerfelett oly igen nagy boldogsággal eltelt szívvel láthatnálak benneteket vakító fáklyáitok fényivel az élen! Előre hát! Ne maradjon kő kövön! Vesszen, ki gyanús, vagy gondolatival a homályban rejtőzködik - a számotokra! Kérdezni nincs időnk, s a válasz is érdektelen a liberális bűzt okádó szájakból! Szebb jövőt! Előre! Rendületlenül! :D

    45. Figyelő 2012.07.12. 09:19
    Az - itteni jelek szerint is - valamit mégiscsak elértek. Olyan eszközökkel küzdenek, amelyek - még ;) - elérhetőek a számukra. Kockáztatnak is. Nem is keveset, ha meggondolja. Hogy igazuk van-e, s ha igen, miben? Ezen birkózunk éppen itt is. Ezt azért elérték, s nemde ez is "valami"? :)

    Szép, örömteli napot! :)”
  • 47. tzs_szeged 2012. július 12. 10:44
    „"Komolyabb pártnak gondoltam az LMP-ét,ez egy óvodás megmozdulás volt.Csak nem gondolták,hogy ezzel elérnek valamit?"

    Elértek. Selmeci magára húzta a Közgépet.
    Az LMP szeretné a Strabagot és Közgépet együtt vizsgáltatni. Nem hagyják.
    Az LMP szeretné az eddigi közbeszerzési gyakorlatot vizsgáltatni 1995-től. Nem hagyják.

    A Fidesz szavaival és tetteivel adott nagyobb súlyt a megmozdulásnak, mint lett volna, ha elhallgatják.

    Ja, és a sokat támadott Strabag reklámja ott virított OV és a kormány futballcsapatának mezén és stadionjában. Öngól.”
  • 46. szandokán 2012. július 12. 09:30
    „Komolyabb pártnak gondoltam az LMP-ét,ez egy óvodás megmozdulás volt.Csak nem gondolták,hogy ezzel elérnek valamit?Szánalmas gyerekes megmozdulás volt amin mindenki egy jót röhögött,Főleg Orbán Viktor.”
  • 45. Figyelő 2012. július 12. 09:19
    „Ott kellett volna hagyni őket a tűző napon, víz nélkül!
    Ők mentek oda, a tűző napra, hát hadd szokják!
    Nem ellenzék ez, hanem az ország belső el . . .sége!
    Az Isten őrizze az országot attól, hogy ezek valaha is kormányzati pozícióba kerüljenek!”
  • 44. tucat 2012. július 12. 08:37
    „31. v.imre 2012.07.11. 21:58
    Kedves V.Imre!
    Amint látja, már két megoldási javaslat is érkezett az Ön által felvetett, képzeletbeli probléma megoldására: 33. Dr.Tonyk 2012.07.11. 22:06, aki a bejegyzésében nem részletezett, de jogszerű megoldásra utal, és 37. szatyi 2012.07.11. 22:19, aki magyarosan-betyárosan reagál a felvetésére.
    Szatyi eljárásával, bár bevallom, magyar mentalitású lévén magam is, derültem rajta, nem értek egyet, mert az a halált okozó gondatlan veszélyeztetés és az emberölés közötti kalibrációt indukálná a bizonyosan elkerülhetetlen büntetőeljárásban, amelyben immár én lennék a terhelt. Ezt tehát semmiképpen sem választanám. Ugyanakkor, mert alapvetően filantróp vagyok - volt, van és nyilván lesz is bajom emiatt épp elég :) -, nem sietném el a jogi lépések megtételét sem. Mindenekelőtt is afelől faggatnám, miért ragaszkodik olyannyira az előszobámhoz, mi indította erre a kényszeres vendégeskedésre. Felajánlanám azt is, hogy legyen a mozgásában nem korlátozott vendégem, fáradjon beljebb, foglaljon helyet, igyon velem egy kávét, cukorral, vagy anélkül, ahogyan szereti, és higgadtan tárja fel előttem a jelenléte okát és célját. Talán többre mennénk, mint a magyarosch dacával, meg a kurucos kutyalánccal. Ha pedig sikerült a problémát kölcsönösen érthetően meghatároznunk, akkor a megoldás sem lesz lehetetlen, gondolom. Feltéve, hogy nem a baj lebetonozása, egymás átverése és legyőzése, hanem a nézeteltérés okozta gondok megoldása áll az érdekünkben, és, persze, ezt sikerült kölcsönösen megértenünk is.
    Azért egy magánlakás és egy nagyvállalat telephelye között számos, az efféle demonstráció szempontjából is lényeges (nem utolsó sorban jogi természetű) különbségek vannak, kivált, ha az utóbbi - akár igazoltan, akár a közbeszédben keringő pletykák szintjén - közpénzelnyelő gépként működik, a köztudatot fertőző gyanú szerint esetleg egy rezsim öncélú hatalmának a szilárdítását célozva. A megoldásban azonban hasonlóságok is vannak, például az, hogy a problémák őszinte feltárása és megvitatása hozhat csak mindenki számára megnyugtató eredményt. És e szemszögből is van ismét egy óriási különbség az előszobám és a szóban forgó nagyvállalat között: mint említettem, én őszinte érdeklődéssel faggatnám Önt a lánccal nyomatékosított, állhatatos, az intim szférámba is belógó :D jelenléte okáról... :)
    Birka vagyok, ugye? ;) Nem baj, nevessünk együtt, jobb lesz úgy higgye el! :)

    Legyen kellemes és derűs a napja! :)”
  • 43. zero 2012. július 12. 08:20
    „A bu.... felvonuláson”
  • 42. lukrecia 2012. július 12. 08:01
    „Épp a legnagyobb liberális "dörmögö" kuncze neve fonódott össze a Strabaggal. Csak annyira volt kínos a történet, hogy eltünt a politikából is 2 évet, mostanában bontogatja szárnyait ismét.
    Akkor hol voltatok liberális ifjak , amikor a főnökötök volt a feje búbjáig sáros???”
  • 41. X_Y 2012. július 12. 04:31
    „29. bánki 2012.07.11. 21:42
    "A külföldi nagytőkés csoportoknak minden pénzt megér, hogy a magyarországi kurzust megváltoztassák"

    Már megint ezek az összeesküvés-elméletek.....Teljesen olyan érzésem van, mintha Bacsó "A tanú" filmét nézném élőben: "a nemzetközi helyzet fokozódik"... "ahol mi nem vagyunk, ott az ellenség"..."az imperialista világbirodalom"..."Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni???"

    Kövérlaci is megint előállt az imperialista karvalytőke által a Kedves Vezető ellen szőtt galád összeesküvéssel...

    Persze ha te és elvtársaid úgy érzitek jól magatokat ha napi 24 órában rettegtek... hát egészségetekre.

    Én legalább jól szórakozom rajtatok meg a Kedves Vezető kommunista élmunkás csapatán.”
  • 40. X_Y 2012. július 12. 04:21
    „35. lukrecia 2012.07.11. 22:10

    A "más is lopott" nem mentség...”
  • 39. davido 2012. július 11. 23:50
    „A legfelháborítóbb a Fidesz reakciójában az, hogy labancpolitikának nevezik, amit az lmp folytat, mondván a Strabag magyar konkurrensét támadják.
    1. még ha igaz is lenne, hogy ők a "magyar cégeket pártolják", sem elfogadható az, hogy egy pártközeli akárkinek a cégét nevezik ki egyszerűen a magyar nagytőkének, mintha más magyar vállalkozók képtelenek lennének elvégezni ugyanazt a munkát. Nyilván simicska cége lehet csakis az egyetlen magyar vállalkozás, amelyre nagyobb pénzt lehet bízni.
    2. Egyáltalán nem igaz, hogy csak a magyar nagytőkét támogatják. a legjobb példa a Strabag, amely most a Közgéppel együtt, konzorciumban nyer mindent, továbbá a Videotont is szponzorálja.
    2006-ban szept 18 és okt 23 közt valamikor (amikor állítólag egyetlen céljuk a második -Gyurcsány-kormány azonnali megbuktatása volt) egyszer megjelent már a Nemzetben egy cikk Strabag Demokraták Szövetsége címmel. Arról írtak, hogy az autópálya-bizniszből származó extraprofitból a Strabag az akkori kormánypártok kasszájába is csorgatott. Másnap a Nemzet és a hirtv Strabag-reklámokkal tűzdelve jelent meg. Azóta hallgatott a Fidesz a Strabagról egészen mostanáig...
    Jobban tették volna, ha továbbra is csendben maradnak.”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzszállító gázolta el a gyalogost

A baleset Gyula és Sarkad között történt. A 66 éves gyalogos súlyos, életveszélyes sérüléseket… Tovább olvasom