Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Több százan látogatták meg Erdei Zsolt közönségtalálkozóját

A 37 éves bokszoló vasárnaptól négy héten keresztül edz majd Németországban, ahonnan december 17-én repül az Egyesült Államokba.
Több száz rajongó látogatott el szombaton a Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú ökölvívó világbajnoki címmérkőzésére készülő Erdei Zsolt közönségtalálkozójára, melyen a profiként veretlen bokszoló elbúcsúzott az ő érte szorítóktól, mivel vasárnap utazik Németországba, hogy megkezdje a közvetlen felkészülést az Anaheimben december 31-én sorra kerülő találkozóra.

Madár menedzsmentjének tájékoztatása szerint a drukkerek folyamatosan érkeztek a Westend City Centerben rendezett eseményre, melyen Erdei megosztotta felkészülésének állomásait, a mérkőzéssel kapcsolatos várakozásait, illetve terveit az egybegyűltekkel, majd autogramokat írt rajongóinak.

"Ez a találkozó nem rólam szól, hanem a rajongókról, akiknek ezzel szerettem volna valamit visszaadni abból a felém áradó szeretetből, amit kapok tőlük - nyilatkozta a Magyar Rádiónak Erdei. - A formám már most is kiváló, így Hamburgban csak csiszolgatni kell majd rajta, a meccsen pedig a gyorsaságom, a rutinom, s a bokszbeli tudásom lehet az, amivel győzni tudok."

A 37 éves bokszoló vasárnaptól négy héten keresztül edz majd Németországban, ahonnan két héttel a meccs előtt, december 17-én repül az Egyesült Államokba. Erdei 2004 januárjától 2009 novemberéig a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka volt, majd a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú övét szerezte meg.

Ezúttal a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) félnehézsúlyú koronáját szerezheti meg, amennyiben legyőzi a címvédő Cloudot. A 34. profi mérkőzésére készülő magyar sztár legutóbb júniusban lépett kötelek közé, amikor Atlantic Cityben Byron Mitchellt győzte le technikai KO-val.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schiffer: új gazdaságpolitika helyett kommunistázik a Fidesz

Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesz, miután képtelen arra, hogy új gazdaságpolitikai irányt… Tovább olvasom