Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Továbbképzés tanulmányi szerződéssel

Munka mellett diplomát szerezni vagy más képzésben részt venni körülményes és költséges dolog. A legtöbben tanulmányi szerződést kötnek munkaadójukkal, és az anyagi támogatás fejében  elkötelezik magukat a cég mellett.

 A szakképzés korszerűsítése mellett a felnőttoktatás népszerűsítése és felügyelete is a munkaügyi tárca kiemelt feladata. Ahhoz, hogy a munkavállaló bármikor tovább tanulhasson – és így bekapcsolódjon az egész életen át tartó tanulás közelmúltban meghirdetett programjába – elengedhetetlenül szükséges, hogy a munkáltató támogassa dolgozójának terveit. A munkavállalók egy része nem tudja kifizetni továbbtanulása költségeit – a képzés díját, a tankönyveket, a konzultációk és vizsgák díjait, az utazások árát és a szállásdíjakat.

A főnök fizeti

Előfordul, hogy a munkáltató kötelezi a dolgozót, hogy bizonyos, a munkájához közvetlenül kapcsolódó területen tovább tanuljon, és diplomát vagy egyéb képesítést szerezzen. A munka törvénykönyve szerint ebben az esetben a munkáltatónak kell állnia az oktatás költségeit, és biztosítani a tanuláshoz szükséges szabadidőt. Az iskolarendszerű képzésben részt vevők esetében vizsgánként négy szabadnap jár, a szakdolgozat elkészítéséhez pedig tíz nap.

Annak, akit nem a munkahelye kötelez tanulásra, hanem önszorgalomból szeretné tovább képezni magát – és ehhez meg tudja szerezni munkáltatója támogatását – célszerű tanulmányi szerződést kötnie a munkaadóval. Így biztosítható, hogy a munkaadó egyik percről a másikra ne táncolhasson vissza, és kifizesse a képzés díját, továbbá az is, hogy a dolgozó is teljesítse kötelezettségeit és a szerződésben kikötött ideig még az adott cégnél, intézménynél dolgozzon, vagy fizesse ki azt az összeget, amelyet cége a taníttatására fordított. A munkaadó nemcsak az általa előírt képzés finanszírozására használhatja fel a szakképzési hozzájárulás saját dolgozó képzésére fordítható részét, hanem a dolgozó által fölvetett tanulmányokat is támogathatja ebből az összegből. A felhasználás egyetlen feltétele, hogy a tervbe vett képzés szerepeljen az Országos Képzési Jegyzékben.

Egy jó példa

A Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem támogatja a dolgozói továbbtanulását, jelenleg harmincnyolc, nem oktatói munkakörben dolgozó alkalmazott tanulmányait biztosítja szerződés – mondta Kővári Attila, az egyetem gazdasági főigazgató-helyettese. Az oktatóktól az oktatói kutatóikövetelmény-rendszer alapján várja el az egyetem, hogy képezzék magukat, velük nem kötnek tanulmányi szerződést. A nem oktatói munkakörben dolgozóknak a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a kollektív szerződés – amelyet most módosítanak – alapján van lehetősége tovább tanulni. A folyamatos tanulás és egyes területeken a speciális oklevelek megszerzése feltételei a munkavégzésnek, a munkahely megtartásának. Az alkalmazottak többnyire a munkájukhoz kapcsolódó területeken képezik magukat és a pénzügyi, számviteli képzések a legnépszerűbbek körükben. A legtöbben mérlegképes könyvelői képesítést szereznének, többen már másoddiplomás képzésben vesznek részt, jellemzően a közgazdaság-tudományi egyetemen.

Ahhoz, hogy tanulmányi szerződéssel tanuljanak, a dolgozóknak először a munkahelyi vezetővel kell tárgyalniuk, majd a munkáltató dönt. Az elbíráláskor az anyagi lehetőségek mellett, a helyettesítés lehetőségét, a képzés szükségességét, a dolgozó egyetem számára szükséges előmenetelét és megtartását is figyelembe veszi az intézmény. A szerződés rögzíti, hogy mely költségelemeket viseli az egyetem, s milyen feltételeket kell a másik félnek teljesíteni. Többnyire a tanulmányi költségeket és a távollétet vállalja át az egyetem, de volt rá példa, hogy az összes kiadást megtérítették. A dolgozónak vállalnia kell, hogy a képzés ideje alatt, és ezen felül még egy évig az egyetemen dolgozik. A tanulmányi költségeket a szervezeti egységeknek a költségvetésben rájuk osztott forrásokból kell kigazdálkodniuk – mondta Kővári Attila.

Audi: csaknem kétszázan

Lőre Péter, az Audi Hungária sajtóreferense elmondta, hogy immár tíz éve van lehetőségük az alkalmazottaknak tanulmányi szerződés támogatásával tanulni. Jelenleg száznyolcvan dolgozó felsőoktatási tanulmányait biztosítja szerződés. Főleg műszaki és közgazdasági területen vesznek részt elsődiplomás vagy posztgraduális képzésben. A szerződéskötésnek két feltétele van: az első, hogy a vállalat legyen megelégedve az alkalmazottal, valamint, hogy a tervbe vett képzés a jövőben segítse a dolgozó szakmai előmenetelét. Diákokkal nem kötnek tanulmányi szerződést. A cég általában a tandíjakat, a tananyag és bizonyos mértékig az utazási költségeket állja. Eddig még nem történt szerződésszegés, abban az esetben, ha a dolgozó önhibáján kívül nem tudja teljesíteni kötelezettségeit a vállalat általában humánusan jár el, és nem kéri a tandíjak visszafizetését – közölte Lőre Péter.

Matáv: személyre szabottan

A Matávnál a felsőfokú végzettségűek aránya eléri a negyven százalékot, ezért a vállalat elsősorban a másoddiploma megszerzését támogatja. Jelenleg mintegy ezer dolgozóval van tanulmányi szerződésük, mindannyian felsőoktatási intézményekben, döntően gazdasági, műszaki, jogi képzésekben vesznek részt – mondta Sallai László, a Matáv oktatási igazgatója. A vezető és a beosztott folyamatosan évente értékeli a teljesítményt, jelenlegi és jövőbeli tevékenységet és ez alapján dönti el a főnök, hogy a munkavállaló szakmai és egyéb fejlődéséhez milyen képzés szükséges. Amennyiben a dolgozó által javasolt képzés elősegíti a személyes fejlődését, a vállalat támogatja a képzést.

Általában a közvetlen vezetők döntik el, milyen mértékű legyen a hozzájárulás: előfordult, hogy a tankönyv- és jegyzetköltséget leszámítva az összes költséget – tandíj, szállás, utazás – átvállalta a cég, de volt olyan munkavállaló is, akinél csak a tanuláshoz szükséges szabadnapokat kellett biztosítani. Azoknak, akik tandíjtámogatást is kapnak, a támogatott évek számával azonos a diploma megszerzése után a vállalatnál eltöltendő idő. Akinek a szerződése csak munkaidő-kedvezményre és tanulmányi szabadságra vonatkozik, annak a támogatott évek felét kell cserében a cégnél tölteni. Ha a dolgozó évet ismétel vagy halaszt, kérheti, hogy hosszabbítsák meg a szerződését. Amennyiben valaki a szerződés teljesítése előtt távozik a vállalattól, vissza kell fizetnie a képzés díját. Aki erre nem lenne hajlandó, számíthat arra, hogy a cégbíróságon érvényesíti az érdekeit. A Matáv nem köt tanulmányi szerződést nappali tagozatos hallgatókkal, ehelyett gyakornoki programot működtet friss diplomásoknak, amely során a pályakezdők ismerkedhetnek a vállalati kultúrával és gyakorlati tapasztalatot szerezhet.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jelentős árcsökkentés az Intelnél

Az Intel jelentősen csökkentette egyes Pentium 4 és Xeon processzorainak árát.… Tovább olvasom