Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -5°C | 1°C

Ügyvédet és felszámolót gyanúsítanak vesztegetéssel

Vesztegetéssel gyanúsítanak egy ügyvédet és egy felszámoló cég munkatársát Pécsett.
Az MTI rendőrséghez közeli forrásból úgy értesült, hogy a feltételezett elkövetők kedvezőbb eljárást ígértek egy vállalkozónak cége felszámolásánál, de a rendőrök hétfőn, a pénz átvételekor tetten érték, majd őrizetbe vették őket.

Hajdú István, a városi bíróság elnöke az MTI-nek elmondta: a gyanúsítottak már szabadlábon védekezhetnek, a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatásukat. Ezt azzal indokolta, hogy a tettenéréskor a nyomozók lefoglalták a bizonyítékokat, így nem áll fenn azok eltüntetésének, megsemmisítésének veszélye.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2010. február 04. 17:41
    „Ügyvédről ilyet...?”
  • 2. igazságkereső 2010. február 04. 14:57
    „Több ilyen ügyet is meg lehetne "piszkálni"! Elég lenne csak a felszámolók és felszámolandó cégek jegyzékébe bepillantani és már is komoly adatokhoz juthatna a nyomozóhatóság! Délépítő zrt és még több más, nagy cég, melyet némi túlzással szinte szándékosan tettek tönkre!! Nagyon érdekes vizsgálati eredmények születhetnének egy alaposabb "körülnézéssel, hogy ugyan "miért is mentek tönkre" ezek a több száz főt foglalkoztató nagy cégek??!!”
  • 1. rozator 2010. február 04. 11:43
    „Összebeszélés veszélye sem áll fenn? Vagy ez már az új kor hajnala? A bíróság-ügyészség a legnagyobb maffia magyarországon!(lásd:Kulcsár ebéd)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnt a blokád a tiszabecsi határon

Megszüntették tiltakozó blokádjukat a tiszabecsi határállomás túloldalán az ukrán állampolgárok… Tovább olvasom