Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Üzembővítés a McHale Hungária Kft. szolnoki üzemében

Új gyártócsarnokot épít a McHale Hungária Kft. szolnoki üzemében; az ír tulajdonú, mezőgazdasági gépeket készítő vállalkozás vezetése a termelés bővítése miatt döntött a több százmillió forint értékű beruházás megvalósításáról - közölte a Kiss Tamás ügyvezető igazgató az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a 3 ezer négyzetméteres üzemcsarnok megépítése mellett felújítják belső úthálózatukat, korszerűsítik a víz- és csatornahálózatot, és a telepet új kerítéssel határolják körbe.

Kiss Tamás kiemelte, hogy az új üzemcsarnok elkészítését a termelés bővítése tette szükségessé, és ezzel együtt beszállítóik is több megrendeléssel számolhatnak a jövőben. A magyar leányvállalat árbevétele ugyanis az elmúlt években folyamatosan nőtt, még a válság hatására sem csökkent. Tavaly árbevételként 4,3 milliárd forintot könyvelhettek el, miközben az átlaglétszám 96 körüli volt. Az idén 15 százalékos bevételtöbblettel számolnak, amit fejlesztésre fordítanak.

A mostani 250 millió forintos beruházás megvalósításához pályázati támogatást remélnek, és az Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP 1.1.1.) keretében benyújtott pályázatukat már befogadta a bírálószervezet. Az üzemcsarnok átadása után a foglalkoztattak számát hússzal bővítik.

Az írországi McHale cégcsoport 2004-ben vásárolta meg a felszámolás alatt álló, a nagy gépipari múlttal rendelkező Szolnoki Mezőgép ingatlanvagyonát. Az elmúlt évek fejlesztései során többek között CNC-lézervágót és élhajlítógépet állítottak munkába, modernizálták a festőrészleget. Tavaly 226 millió forint értékben csőhajlítóval és hegesztőrobot-rendszerrel bővült a gépparkjuk.

A cég legismertebb gyártmányai a fixkamrás bálázógépek, amelyeket az európai országok után már a tengerentúlon is értékesítenek. Az új üzemcsarnokban a V660-as, új fejlesztésű hevederes bálázókat gyártják majd sorozatban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kezelési költségnek is van árfolyamkockázata

A devizahitelesek számára a kezelési költségnél is megjelenik az árfolyamkockázat, hiszen ezt is… Tovább olvasom