Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Vona Gábor: 2014-ben három alternatíva közül választhatnak az emberek

Vona Gábor igazolva látja azt is, hogy a Jobbik megőrzi az emberek pártjába helyezett bizalmát.
A Jobbik elnöke szerint a vasárnapi, tiszavasvári időközi önkormányzati választások eredménye bebizonyította, hogy 2014-ben nem kettő, hanem három alternatíva közül kell majd az embereknek választaniuk. Vona Gábor igazolva látja azt is, hogy a Jobbik megőrzi az emberek pártjába helyezett bizalmát.

Vona Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az egyik lehetőség a 2014-es választásokon a jelenlegi kormánypárt támogatása, "amely megszorít, az ebből befolyó pénzt szétosztja a gazdagok és a klientúrája között, a választásokon pedig úgy tűnik, hogy megvásárolja a cigány emberek szavazatait".

A másik lehetőség - folytatta az ellenzéki pártvezető - a "Bajnai-Gyurcsány-Milla-tengely", amely szintén megszorít, az Amerikai Egyesült Államokból kap támogatást, a nemzetközi háttérhatalmaknak - az IMF-nek és a pénzügyi világnak - a magyarországi helytartójaként akar Magyarországon tevékenykedni és kormányra kerülése esetén megadóztatná a nyugdíjakat, valamint bevezetné az általános ingatlanadót.

Végül a pártelnök szerint a harmadik alternatíva a Jobbik, amely nemzeti fordulatra készül és amely most Tiszavasváriban bizonyított.

Vona Gábor szerint a tiszavasvári választások másik tanulsága, hogy ha a magyar emberek, vagy egy közösség a mindennapjai irányítását a Jobbikra bízza, akkor a párt ezzel nem él vissza és a bizalmat meg tudja őrizni.

A vasárnapi időközi választásokkal kapcsolatban leszögezte: a Jobbik 51-36 arányban legyőzte a Fideszt és Tiszavasvári továbbra is a Jobbik fővárosa maradt. Szerinte ez azért is különösen fontos, mert a kormányváltás óta eltelt két évben ez volt a legnagyobb súlyú önkormányzati választás, hiszen először választottak 2010 óta egy 10 ezer főnél népesebb városban polgármestert és teljes képviselőtestületet, ráadásul igen magas, 46 százalékos részvétellel.

A sajtótájékoztatón szintén részt vett Fülöp Erik, Tiszavasvári újraválasztott jobbikos polgármestere, aki arról beszélt, hogy tovább kívánja folytatni a megkezdett munkát és az eddigi "mentalitásnak" megfelelően végzik majd a munkájukat a következő két évben is.

A tiszavasvári időközi önkormányzati választás nem jogerős végeredménye szerint Fülöp Erik 2411 voksot szerzett. A Fidesz által támogatott Ráduly Zsoltra (Tiszavasváriért Közéleti Egyesület) 1707, az MSZP színeiben induló Timári Istvánnéra 499, a Budapesti-Pest Megyei SZEM-pont Egyesület jelöltjére, Aleva Istvánra pedig 116 szavazat érkezett. A választásra jogosult 10 111 választópolgár közül 4 733-an járultak az urnákhoz, ami 46,81 százalékos részvételi arányt jelent.

Az időközi voksolást azért kellett megtartani a Tisza-parti városban, mert az önkormányzat augusztus 1-jén feloszlatta önmagát.

Olvasóink írták

  • 3. igazságkereső 2012. október 29. 17:07
    „Teljesen igaza van Vona Gábornak, hogy három alternatíva között választhatnak az emberek, ami az MSZP-t, az SZDSZ-t és bármelyik pártot illeti, amelyik csak önös érdekeit szem előtt tartva politizál a társadalom ellenében! Ez a három alternatíva a következő: először, utoljára és soha többet!! Ugye értik, hogy miről írtam?!!”
  • 2. papsajt 2012. október 29. 15:46
    „Nekem reflexből a görögök jutnak eszembe.
    Évek óta tüntetnek, és elégedetlenkednek.
    A tavaszi választásokon lehetett volna választaniuk más utat, de nem mertek.
    Megalkuvó módon a korábbi kormánypártokból ellenzéki alakult koalícióra szavaztak.
    Semmi nem változott náluk, most megint tüntetnek.
    ?
    Nem egyszerűbb lett volna egy tényleges rendszerváltás?”
  • 1. zero 2012. október 29. 15:26
    „Lehet dönteni”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ombudsman: vegyes körülmények vannak a börtönökben

Míg például az egyik börtönben energiatakarékos mosó- és szárítógépek működnek, addig egy másikban… Tovább olvasom