Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Windows Media Player nélkül

Úgy tűnik, pont kerülhet végre a Microsoft és az Európai Bizottság között régóta húzódó jogi vitára.
A vita mintegy másfél éve tart, amelyben a láthatóan a versenyhelyzet megsértésével vádolt Microsoft végül meghátrálni látszik. Azt ugyan még nem lehet tudni, hogy a bíróság által kiszabott 497 millió euró mikor kerül az Európai Unió számlájára, de az már bizonyos, hogy a Bill Gates által irányított vállakozás meghajol a döntés előtt és kiveszi az operációs rendszer szolgáltatás együtteséből a vitatott médialejátszót.

A most nyilvánosságra hozott közlemény szerint június 15-én jelenik meg az a Windows változat, amely már nem tartalmazza a vita tárgyát. A jelentések szerint az angol, a német, a francia, az olasz és a spanyol verzió tesz majd eleget először a szankciónak. A többi európai verzió később kerül a boltokba.

Az Európai Bizottság további elvárásának, miszerint a Windows forráskódját elérhetővé kell tenni más konkurens fejlesztők számára is, részben már megvalósult. Ha az intézkedéseket elégségesnek ítélik az illetékesek, akkor elhárulhat az a veszély a Microsoft feje felől, hogy a Bizottság behajtsa a naponta 5 millió dollárban megállapított késedelmi pótlékot.

A Microsoft utoljára július végéig kapott haladékot a perben, de úgy látszik a hosszas vita hamarabb is befejeződhet, mint azt ahogy a pesszimistább szakértők gondolták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madagaszkár

Mi történne, ha négy állatot egy New York-i állatkertből valódi dzsungelbe tennénk át? Tovább olvasom