Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Átadták a csongrádi partfalat

Elkészült a partfal rekonstrukciója – jelentették be Csongrádon. A munka 2012 végén kezdődött, az Ativizig az Unió 100 százalékos támogatásával 1,5 milliárd forintból valósította meg.

A Zsurmó Konzorcium volt a kivitelező. Frank Szabolcs projektmenedzser elmondta: közel 700 méteren parapetfal épült, megnövelték a meder állékonyságát, rendezték a parti sávot, átépítették a terelőművet és szivárgó átemelőt létesítettek. A munka során az árvízvédelem legmodernebb megoldásait, illetve 18 ezer lakos biztonságát igyekeztek szem előtt tartani.

Kozák Péter, az Ativizig igazgatója azt mondta: bízik abban, hogy az elvégzett munka mindenkit elégedettséggel tölt el, és a Tisza-part ezentúl is meghatározó eleme lesz Csongrádnak, jelentette ki.

18 ezer ember biztonságát tartották szem előtt a kivitelezéskor. Fotó: Králik Emese
Avatók a védett oldalon. 18 ezer ember biztonságát tartották szem előtt a kivitelezéskor.
Fotó: Králik Emese

B. Nagy László kormánymegbízott arra emlékeztetett: a Tisza már többször megmutatta, mire képes, éppen ezért nem árt felkészülni a váratlan eseményekre. Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kijelentette, hogy a csongrádi gát burkolata évszázados volt, az állékonysága nem volt megfelelő. Az idén kezdődött hétéves uniós ciklusban az igazgatóság különös figyelmet fordít a Tiszára, 100 milliárd forintot szánnak a folyóhoz fűződő projektekre. Csongrád alpolgármestere, Gyovai Gáspár a környéken élők nevében fejezte ki elégedettségét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzt kért a vallomásért az áltanú

600 ezer forintért az alperesnek kedvező vallomást tett volna egy felgyői férfi.
Tovább olvasom