Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Csongrád perre megy az utak miatt

Pénze után fut a csongrádi önkormányzat: mintegy 17 millió forintot hajtana be a város a csatornázási munkák fővállalkozóján, illetve annak jogutódján. A Geotorr örökébe lépő ETS Építő és Beruházó Zrt.-nél úgy vélik, a cég teljesítette korábbi vállalásait, ami a csatornázás után megsüllyedt útburkolatok helyreállítását illeti. Csongrádon megindították a pert.
A városvezetés szerint nem teljesíti kötelezettségeit a csongrádi csatornázási munkák fővállalkozója. A település kénytelen saját kasszájából fizetni a „tökéletlen tömörítés miatt" megsüllyedt útburkolatok helyreállítását. A csatornázás három éve fejeződött be, azóta azonban tucatnyi utcában ment tönkre az úttest. Az önkormányzat ezeket a hibákat folyamatosan jelentette a fővállalkozó Geotorr örökébe lépő ETS Építő és Beruházó Zrt.-nek. A város azt kérte, a cég gondoskodjon a tönkrement útszakaszok kijavításáról, az egykori kivitelező azonban nem tett eleget a kérésnek. Mivel az eddigi lépések nem vezettek eredményre, a város megbízott egy másik céget, rendbe hozatta a szóban forgó útszakaszokat, a neki kiállított számlát pedig továbbszámlázta az ETS-nek. Miután a határidő lejárt, és a pénz nem jött meg az ETS-től, az önkormányzat fizetési meghagyás kibocsátását kezdeményezte a bíróságon, mintegy 3 millió forint értékben.

Tavasszal további útjavításokra volt szükség más csatornázott utcákban, a már befejezett munkák költsége így meghaladja a hatmillió forintot. Ezt a tételt is továbbszámlázták a Geotorr jogutódjának. Mivel a számlákat azóta sem fizette ki a cég, a város jogi útra terelte az ügyet.

– Utoljára június derekán volt egy bejárás, ahol a csatornázás után keletkezett úthibákat, illetve azok helyreállítását is bemutattuk az ETS megjelent képviselőinek. A munkák egy részében el is ismerték a felelősségüket, de továbbra sem fizetnek – nyilatkozta lapunknak Gyovai Gáspár. A város alpolgármestere hozzátette, a már említetteken kívül további úthibák is jelentkeztek, ezek kijavítása hétmillió forintba kerül. A helyreállítási munkák már megkezdődtek: egyebek mellett a Fekete János, a Jegenye és a Budai Nagy Antal utcában is aszfaltoznak, a kivitelezőnek augusztus 15-éig kell teljesítenie feladatát.

Lapunk megkereste a fővárosi társaságot, miért nem fizetett. A cég azt válaszolta, a szerződés értelmében az utak sávos helyreállítása volt a feladatuk, „méghozzá az eredeti rétegrenddel megegyezően". Mégis utóbb, az önkormányzat kifejezett kérésére, az ETS elődje magasabb rendű helyreállítást – túlnyomó részben teljes pályás aszfaltozást – végzett az érintett utcákban. Ugyanakkor javasolták az önkormányzatnak, hogy a rendelkezésre álló keretösszegből inkább kevesebbet kellene helyreállítani, de megfelelő útalappal rendelkező, szegéllyel megtámasztott utak készüljenek, ugyanis a helyreállított pályáknak eleve nem volt megfelelő alapjuk.

„Az önkormányzat azonban ennek ellenére megrendelői utasítását változatlanul fenntartotta, így sokkal nagyobb mennyiségű aszfaltszőnyegezés készült, mint amely szerződéses kötelezettségünk lett volna" – érvel a cég. Az ETS válaszát azzal zárta, hogy „a jogszerűen felmerülő szavatossági igényekkel kapcsolatosan" intézkednek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gurigarazzia Csongrádon: kilencből semmi

Bajba kerülhet, aki Csongrádon járva nagydolgát szeretné végezni, a város egyik közintézményében és… Tovább olvasom