Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Csongrádon ingyen is lehet kampányolni

Körzetenként egy-egy órában, élőben mutatkozhatnak be a képviselőjelöltek a Csongrádióban – akadt, aki még több ingyenes műsoridőt szeretett volna kapni. A tévé is ad lehetőséget az ingyenes bemutatkozásra: ezeket a 2-3 perces kisfilmeket, valamint a polgármesterek vitáját többször is megismétlik. A pártok, szervezetek többségénél még nem tudják biztosan, ezen felül hirdetnek-e. Az MSZP kampányfilmjét aktivisták készítik.
A Csongrád Tv-nél 2-3 percben mondhatja el a magáét minden képviselőjelölt, a polgármesteri címre pályázóknak vitaműsort rendeznek
Nem kell amiatt aggódniuk a csongrádi képviselőjelölteknek, hogy nem lesznek eleget reflektorfényben a helyhatósági választások kampánya során. A helyi elektronikus média teret ad a bemutatkozáshoz – egy bizonyos határig ingyen. A Csongrád Tv vezetője, Donka Ferenc azt mondta, a korábbi választások gyakorlatához hűen minden aspiránsnak néhány perc erejéig lehetőséget adnak arra, hogy kifejthesse programját. Ezt a két-három perces bemutatkozást – ahogyan a polgármesterjelöltek kerekasztal-beszélgetését – többször leadják majd. A stúdióvezető hozzátette, mivel a szentesiek körében is egyre népszerűbb a Csongrád Tv, a Kurca-parti polgármesterjelölteknek is terveznek egy közös vitaműsort.

A Csongrádióban választókerületenként mutatkozhatnak be a jelöltek, méghozzá egy-egy órás élő műsorban. Morzsik János stúdióvezető lapunknak elmondta, a város polgármesterjelöltjei három alkalommal fejthetik majd ki álláspontjukat a település jövőjéről. Mindhárom esetben más-más téma kerül majd napirendre. A Csongrádió a térség kistelepüléseinek polgármesterjelöltjeinek is ad lehetőséget a megszólalásra. Morzsik furcsának tartja, hogy a jelölő szervezetek még ezen felül is szeretnének ingyen műsoridőt kapni a rádióban.

Most a nagyobb pártok is jóval kisebb keretből gazdálkodhatnak, mint a tavaszi választáson. A Fidesznél például elsősorban szóróanyagokkal készülnek, fórumokat szerveznek és újsághirdetéseket készülnek megjelentetni, az MDF által is támogatott Jobb Csongrádért Egyesületnél pedig ennyit mondtak szó szerint: „az emocionális kampányra helyezik a hangsúlyt". A szabad demokratáknál, akik pénteken nevezik meg jelöltjeiket, egyelőre nem tudni, mire futja majd.

A szocialistáknál csak akkor jöhet szóba a televíziós hirdetés, ha aktivistáik közreműködésével sikerül legyártatniuk a felvételt – különben csupán szóróanyagokra és rádiós hirdetésekre támaszkodnak a kampány során. Az Összefogás Csongrádért Egyesületnél azt mondták: nagyon számítanak a médiára ősszel, de konkrétumokról egyelőre nem kívántak nyilatkozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Van igény az őrzött kikötőre

Rémhír volt, hogy máris megszűnt a csongrádi kishajókikötő: csak a magas vízállás miatt kellett… Tovább olvasom