Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

Csongrádon újulnak meg a kisgazdák

Önálló politikai erőként képzeli el saját jövőjét a Kisgazda Polgári Szövetség, amelynek megyei vezetői tegnap Csongrádon tartottak sajtótájékoztatót.
A százéves kisgazdapárt megújítását, egyben saját politikai programjának érvényesítését vette tervbe a Kisgazda Polgári Szövetség, amelynek Csongrád megyei vezetői Turi-Kovács Bélával tartottak közös tájékozatót tegnap Csongrádon. Az új szervezetről a Kisgazda Polgári Egyesület országos elnöke elmondta, önálló hangot kívánnak megütni, törekvésük pedig arra irányul, hogy a vidékfejlesztés, a környezetvédelem és a mezőgazdaság terén saját elképzeléseiknek érvényt szerezzenek. Turi-Kovács hangsúlyozta, ha a jobboldal akar kormányra kerülni, az eddig szövetségbe forrt erőknek önállóan kell rámutatniuk az általuk képviselt értékekre.

Vincze László emlékeztetett, a térség országgyűlési képviselőjeként azon dolgozik, hogy a vízlépcső ügye is mihamarabb lendületet vegyen, ezért a megyei közgyűlésben is fel kívánja vetni egy hatástanulmány elkészítésének szükségességét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vártnál több adó folyt be Csongrádon

Csongrádon tavaly több adót szedtek be a tervezettnél. Az év második felében viszont több… Tovább olvasom