Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Ellepték a befagyott vizeket a korcsolyázók

Csongrád - Ellepték a korcsolyázók a Szentes és Csongrád környéki befagyott vizeket. A hideg idő vastagítja a holtágak és tavak jegét, de egyáltalán nem mindegy, melyikre merészkedünk rá. A tűzoltók szerint az lenne a legjobb, ha ilyenkor hivatalból jelölnének ki korcsolyázófelületet, akkor egy helyre lehetne a figyelmet koncentrálni.
Az új évvel együtt a korcsolyázószezon is megkezdődött Szentesen és Csongrádon, köszönhetően annak a tucatnyi vadvíznek, amiket napok óta vastag jég borít. Mivel mindkét városban és azok közvetlen közelében számos lehetőség adódik e téli sport gyakorlására, a korcsolyázók ki is próbálják a legtöbbet. Csongrádon a Holt-Tisza Büdösnek nevezett szakaszán, az úgynevezett bőrhíd mellett, illetve a holtág másik végén, a Zsurmónak keresztelt vízen és a bányatavaknál szokták karcolni a jeget a korisok. Szentesen, a Tisza árterében befagyott kubikgödrök, az Altal-tó és az Árpád Agrár Zrt. hűtőtava, a Termál-tó a legnépszerűbb a korcsolyázók körében, de sokszor a Kurca kertvárosi szakaszán sem marad érintetlen a jég. Az utóbbi években szerencsére sehol sem történt tragédia vagy baleset, tavaly csak egy beszakadt kutyát kellett kimenteni a fagyos Kurcából.

Csongrádon, a Holt-Tisza Büdösnek nevezett szakaszán is sokan karcolják a jeget. Fotó: Tésik Attila
Csongrádon, a Holt-Tisza Büdösnek nevezett szakaszán is sokan karcolják a jeget.
Fotó: Tésik Attila

A korcsolyázók szemszögéből örömteli jégbőség biztonsági szempontból kockázatnövelő. Minél inkább szétszóródnak e sport szerelmesei, annál nehezebb ügyelni rájuk. A tűzoltóknak – akik a hideg beállta óta folyamatosan gyakorolják a jégről mentést – még a legközelebbi riasztások esetén is percekbe telhet, míg a helyszínre érnek.

Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy ha beszakad valaki, meddig merül a vízben. Ha a vízmélységet nézzük, Csongrádon a Büdös, Szentesen a Termál-tó lenne a legalkalmasabb a korcsolyázásra, de utóbbit éppen leengedik. A vízügyi szakaszmérnökségtől kapott információk szerint összesen 2 millió köbméter vizet eresztenek le belőle január végéig, ami azt jelenti, hogy naponta 2-3 centit apad a víz a tó jege alatt. Oda tehát nem érdemes menni, mert könnyen beszakadhat az ember.

Beindult a korcsolyaszezon. Fotó: Tésik Attila
Beindult a korcsolyaszezon.
Fotó: Tésik Attila

Pedig a szentesi tűzoltóparancsok szerint is a Termál-tó lenne a legmegfelelőbb korcsolyázóhely. Kajtár István úgy véli, szerencsés volna, ha lenne városi felelős, aki ilyen esetben kijelölhetne egy helyszínt, s akkor arra koncentrálná a figyelmet a tűzoltóság. A városházán erre azt mondták, mindez csak úgy képzelhető el, mint a szabad strandok kijelölése: bizonyos törvényi előírásokat akkor is teljesíteni kellene. Vagyis hiába az ingyenjég, a környezetre és biztonságra költeni kellene.

Makó és Vásárhely műjégpárti

Makón és környékén kevésbé keresik fel a befagyott vizeket. A korcsolyázók bányatavakra és halastavakra mehetnének, ha a vizek kezelői ezt megengednék. A többség inkább a szegedi műjégpályát választja. Vásárhelyen jól bevált megoldássá vált a főtéri műjégpálya, ott tanítják is a kicsiket, és korcsolyát is lehet bérelni. A térségben csak a mártélyi holtág jelent kivételt, ahová - a fokozott életveszély ellenére - sokan kijárnak korizni.

Olvasóink írták

  • 13. izek 2009. január 13. 06:45
    „Igaza van Kucinak. A rendőrnek ez a dolga és ha megértő vagy, beismered a hibádat, szabályszegésedet stb, akkor jó esélyed van a "menekülésre", hacsak nem vagy visszaeső.
    Én is beszéltem már ki a Balatonon egy halőrös büntetést, de ott tényleg nem fogtam halat, egyszerűen tanulgattam a pecázást ismerősökkel és próbálgattam a bedobást és a többit. Látta az ellenőr is, hogy zavarban vagyok, nem vagyok én ilyesmihez szokva...”
  • 12. Sziti 2009. január 12. 16:11
    „Mindenre csak egy megoldás van.
    Büntetni.Büntetni.
    Csak vannak kivételek.”
  • 11. keletaru 2009. január 12. 14:43
    „Tisztelt Varga Ádám !

    Bojtos sapka vagy sima volt a fejükön , mert nem mindegy ? Itt van a kutya el ásva ! S azon kellene el gondolkozni ki küldte oda a rendőrt ! Nem azon ,hogy végezte a munkáját , mert neki ez a dolga ! Az máskérdés a botnak két vége van . S egy kis jó indulattal , minden meg oldható . Ami kishazánkban sajna nem " müksi " , egyből mindenki mindenkinek .Pedig lehet kettő " jól " irányzott szó s nincs semmi konfliktus . Amilyen az adjon isten ,olyan a fogadj isten ! Üdv Kuci”
  • 10. Varga_Ádám 2009. január 12. 09:59
    „Csak azt nem tudom, hogy ha nem lehet rámenni a Büdös jegére azt miért nem lehet kiplakátolni?
    Egy múlt heti történet: Egy barátom és anyukája sétáltak a befagyott büdösön ahol előtte való hétvégén több száz ember korizott és pechjükre épp arra járt a rendőrség is (egy fiatal szentesi kis gyerek volt az intézkedő rendőr, aki nyilván nem kellett Szentesre). Rendőrünk egyből fel is ajánlotta az 5000 Ft-os helyszíni bírságot. Milyen rendes? De mivel barátaink nem voltak hajlandók elismerni ezen szörnyű bűntett tényét ezért el is kezdett fenyegetőzni a 20000 Ft-os feljelentéssel, szerencsére nem ijedtek meg tőle. Természetesen fel is jelentette őket. Egyébként már félkészen áll előttem a kifogás a szabálysértési határozat ellen amiben kérni fogjuk a bíróságot a hatályon kívül helyezésre. Szerencsére a bíróságon okosabb emberek ülnek.
    A történet után pár órával valaki egyébként megvizsgálta a jeget és biztonságosnak nyilvánította.”
  • 9. LocalPt 2009. január 10. 14:01
    „Egyébként Uniós pályázaton nyertek természetkímélő fagyosító port amitől ilyen jól és hamar be tudott fagyni a víz. Ha elmentek volna más vizeket megnézni vidéken később, és vékonyabbra fagyott a víz.
    Ui.: csak így tovább!”
  • 8. LocalPt 2009. január 10. 14:01
    „Egyébként Uniós pályázaton nyertek természetkímélő fagyosító port amitől ilyen jól és hamar be tudott fagyni a víz. Ha elmentek volna más vizeket megnézni vidéken később, és vékonyabbra fagyott a víz.
    Ui.: csak így tovább!”
  • 7. Sziti 2009. január 10. 13:14
    „Nem vagyok ám olyan hülye mint amilyennek látszom, csak gondoltam hátha lessz egy-két hozzászólás.
    Az éjszaka már le is tiltottak de igazuk volt.
    Ezután próbálom moderálni magam.”
  • 6. keletaru 2009. január 10. 12:20
    „Ja ja ja . Igazad lehet , s tényleg ez csak ezért van mert uniós pályázaton jutottunk hozzá . Majd év végén látjuk a költségvetésben mint kiadási tételt . Mint azokanak akiket elküldtek a jégről , ehhez hasonlót még sosem tapasztaltam itt Csongrádon ! Nem tudom te hallotál-e róla ? De nem baj majd egy kis " bizottságosdi " , s hoznak egy újabb helyi rendeletett erre is , még élhetőbbé téve ezzel a FALU-t . Üdv Kuci”
  • 5. Sziti 2009. január 09. 23:37
    „2.hozászóló.
    Lebunkóztál, de nincs igazad.
    Az újságíró szerintem nem is járt Csongrádon sem nemhogy a büdös vizen.
    A jó meleg irodájábol megírta ezt a cikket.
    Lehet, hogy tévedek de akkor elnézést.”
  • 4. Sziti 2009. január 09. 23:02
    „De ráérsz sziti. Nincs jobb dolgod?
    Az asszony mit szól ehhez?”
  • 3. Sziti 2009. január 09. 22:56
    „xy.
    Képzeljétek most először koriztam kettőt estem de jó volt!
    Azon a részen ketten voltunk szerencsére, így bénázhattam.
    Ajánlom próbáljátok ki míg tehetitek. Ja vagy nem telik korcsolyára, az a baj?
    Akinek nics az nyújtson be Uniós pályázatot.
    Lehet, hogy nem nyertek, de akkor csináljatok fakutyát.”
  • 2. Sziti 2009. január 09. 22:42
    „Most válaszolok magamnak.
    Sziti te vak vagy? A képeken is látható, hogy igenis ellepték a korcsolyázók a befagyott vizeket.
    Szemmel látható, hogy alig férnek egymástól. Nyisd már ki a szemed te bunkó!”
  • 1. Sziti 2009. január 09. 17:22
    „Én tegnap voltam az un. büdös vízen.
    Kiváló a jég, azonban nem láttam ott sok embert.
    Lehettek úgy huszan.
    Kedves sportrajongók. Itt a lehetőség, lehet sportolni ingyen.
    Jaj csak ne hogy már ebbe is beleszoljanak nagyjaink és megmondják hol korizhatunk.
    Égnek áll a hajam mikor ilyeneket olvasok, hogy ösze kellene zsúfolni a korcsolyázókat, hogy jobban lehessen vigyázni rájuk. Vigyázzon mindenki magára és nincs semmi gond mint eddig sem volt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrád hűséges hattyúi

Csongrád – Gyerekkoromban egyszer karácsonyra megkaptam Brehm könyvét az állatokról, napokig… Tovább olvasom