Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Kertészeti mintaprogram Csanyteleken

Csanytelek - Csanyteleken sikerrel működik a Start kertészeti mintaprogram, amelynek előzményei 2011-re nyúlnak vissza – tudtuk meg Forgó Henrik polgármestertől.
Azért tervezett már akkor valamilyen foglalkoztatást, mert a községben sok volt a munkanélküli, és számuk évről évre növekszik. – Úgy gondoltam, nem elég hatékony, ha hárman „kísérgetnek" egy seprűt, értelmes, értéket teremtő munkát akartam adni a rászorulóknak – közölte a polgármester, aki még hozzátette, a Start kertészeti mintaprogramot 100 százalékban támogatja a kormány, vagyis minden költséget az állam áll.

Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

– A kertészeti mintaprogramban tavaly 16 főt foglalkoztattunk, és szerénytelenség nélkül állathatom: jól sikerült, mert eredményes tevékenységünket, egy másik településsel együtt, 2 millió forinttal jutalmazták, amelyből egy traktort vásároltunk önkormányzati kiegészítéssel. A Nemzeti Földalap révén 1,3 hektárral növeltük a megművelt területet, és idén már 31 embernek adhatunk munkát. A mennyiség, a minőség is fontos, ezért a csanyteleki önkormányzat úgy határozott: a megtermelt zöldségek egy részét odaadja a közmunkásoknak, ezáltal úgy dolgoznak, mintha a saját kertjüket gondoznák – árulta el Forgó Henrik, aki még elmondta: a konyhára is jut a zöldségekből, az idén palettára vett fűszerpaprika egy részét pedig értékesíteni szeretnék a feldolgozó bevonásával.

Az aktuális munka a mintegy 5 hektáros kertészetben a locsolás – az idei projektben beszerzett öntözőszivattyú és öntözőcsövek alkalmazásával. A másik feladat a betakarítás: zöldborsóból több mint 500 kilogrammot már leszedtek, és megkezdődött a zöldbab szedése is. A kertészeti tevékenységre használt területet az önkormányzat saját költségvetésének terhére is növelte az idén (két helyen közel 1 hektárral), ezzel a burgonya és a borsó vetésterülete lett több. Ezen kívül még a falu vízelvezető csatornáinak tisztán tartására és járdafelújításra is foglalkoztat közmunkásokat Csanytelek önkormányzata – mondta el Forgó Henrik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bezár a Múzsa, de a gyermekek nem maradnak ellátatlanul…

Csongrád városában jelenleg még öt alapfokú művészeti iskola üzemel, azonban hamarosan egyikük… Tovább olvasom