Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Sport és politika – együtt

A sport és a politika ritkán annyira meghatározó erő egy ember életében, mint Sarusi Kis János esetében. Csongrád négyszeres világbajnok kenusa a nagyhatalmak csatározása miatt nem lehetett ott a Los Angeles-i olimpián, a rendszerváltozás idején tönkrement jól indult vállalkozása, 1998-ban pedig önkormányzati képviselővé választották a Tisza-parti város lakói.
Sarusi Kis János a víz közelében érzi legjobban magát. Fotó: Tésik Attila
Világbajnoki aranyéremmel a tarsolyában készült élete versenyére Sarusi Kis János, Csongrád hírneves kenusa, amikor 1984-ben – mások mellett őt is – arcul csapta a politika. A nagyhatalmak viszályának köszönhetően a szovjet blokk országai – köztük hazánk is – lemondták a részvételt a Los Angeles-i olimpián – az ötkarikás remények ezzel szertefoszlottak.
– Az edzőtáborban tudtuk meg, hogy nem mehetünk. Úgy sírtunk, mint a gyerekek – emlékszik a keserű pillanatokra a negyvenöt éves csongrádi sportember, akiben kitörölhetetlen nyomot hagyott a vezetői bejelentés. – Azóta sem tudom megbocsátani annak a politikai elitnek, hogy megfosztott álmom beteljesülésétől. Ezért is képviselem a másik oldalt a helyi közéletben.

Az elmaradt amerikai túra után még három világbajnoki címet szerzett Vaskuti Istvánnal 1985-ben és 1986-ban. Utóbbi azért emlékezetesebb, mert a montreali versenyen a legnagyobb erkölcsi elismerésre szolgáltak rá, amelyben sportoló részesülhet. A kiérdemelt nemzetközi fair play-díjat azért kapták, mert kölcsönadták tartalékhajójukat a rivális jugoszláv egységnek. – Utána – ahogy lenni szokott – meg is sérült a versenyhajónk, de mi úgy voltunk vele, nem kérhetjük vissza, ha már odaadtuk, ezért ragasztani kellett a sérült kenut, tízezren meg kisebb csoda volt, hogy nem süllyedtünk el – meséli önfeledten. Szöulba ugyan kijutott a páros, de csak három hetet tudtak együtt készülni a nagy versenyre, így meg kellett elégedniük a hatodik hellyel.

A sportkarrier folytatását egy vállsérülés tette lehetetlenné, maradt hát a váltás, épp a rendszerváltás idején. A jól indult csomagolóvállalkozásra az ország gazdasági hanyatlása rányomta bélyegét, Sarusi Kis János kénytelen volt felszámolni érdekeltségét, új munka után kellett néznie. – Elvállaltam mindent, amiből pénzt tudtam keresni. Autókat mostam, otthon, fővárosi lakhelyemen csirkéket neveltem, hogy a család minél többet spóroljon a kiadásokon. A munkás mindennapok miatt nem tudtam befejezni a Testnevelési Egyetemen folytatott tanulmányaimat. Nem maradt más választásunk 1990-ben, hazaköltöztünk Csongrádra.
Egy pékség üzemeltetése jelentette a kiutat, majd 1998-ban ismét a politika került napirendre. – Vincze László kampányában vettem részt, és akkor jött az ötlet, hogy kipróbáljam magam a helyi közéletben.

Körzetemben megnyertem a választást, és az önkormányzat sportbizottságának elnöke lettem. A sporttelepen infrastrukturális fejlesztéseket indítottunk el, ezt a programot azonban később leállították, a sportegyesületek pénzügyeinek átláthatósága érdekében is tettem lépéseket, de falakba ütköztem. Minél több időt töltöttem el a döntéshozók körében, egyre sűrűbben éreztem azt, hogy kicsinyes dolgok kerülnek előtérbe, ahelyett, hogy felülemelkednénk személyes érdekeinken, sérelmeinken – mondja határozottan, de mikor a jövő évi választásról kérdezzük, sejtelmesen hallgat: még nyitott a kérdés, hogy versenybe száll-e a mandátumért.

Ahogy múlik az idő, sorban jönnek elő a sportolás közben „összeszedett problémák", most is a sportkórházba jár kezelésre. A vízről, az evezésről nem mondott le, a hőn szeretett elemhez való kötődése megmásíthatatlan. Van egy csónakja, amit idén nem tudott letenni a Tiszán. – Ilyen még nem volt: nem fürödtem nyáron a folyóban, annyira rapszodikus volt a vízállás és az időjárás is – magyarázza, mintha szélsőségekkel nem találkozott volna soha életében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Róbert betegsége miatt nélkülöz a család

Egy embernek se kívánom, hogy szülőként, családfőként átélje azt, amit én – mondja a csongrádi… Tovább olvasom