Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Wellness szolgáltatások a megyei fürdőkben

Csongrád - A téli szezonban wellness szolgáltatásokkal várják a megyei fürdők a vendégeket. Szinte minden fürdőben van szauna, de nem mindenhol lehet utána hideg vízben megmártózni.
– A csongrádi városi gyógyfürdő azon kevesek közé tartozik, ahol télen is elérhető a kültéri medence, itt ázhatnak kedvükre a vendégek – mondta Kor György. A fürdőt üzemeltető cég vezetője szerint a téli hónapokban igazi felfrissülést ad a forró szauna. Csongrádon kozmetikai kezelést is lehet kérni a fürdőben, a masszázsok közül a vendégek elsősorban a lazító kezeléseket részesítik előnyben.

A vásárhelyi fürdő vendégei sokféle szolgáltatás közül válogathatnak. Fotó: Tésik Attila

Szentesen a kórház által üzemeltetett gyógyfürdőben hagyománya van a szaunázásnak. Talpmasszázs, gyógymasszázs és más támogatott kezelések révén gyógyulhatnak a betegek, frissülhetnek az egészségesek. A gyógyfürdő mellett viszont most már elérhető a ligeti uszodában is a wellness. Egy külön erre a célra kialakított épületben tetszetősen kialakított belső környezetben két szauna várja a
Szeged: Számtalan szolgáltatás

Szegeden a Forrás Hotelben a számtalan wellness szolgáltatás között szerepel a méregtelenítő hatású tibeti mézes masszázs, közkedvelt a relaxáló, aromaterápiás és a vitalizáló kezelés. A Forrásban szombatonként várják a legkisebbeket babaúszásra. Az Anna fürdőben aromakabin, gőzkabin, élményzuhany, finn-, infra- és bioszauna várja a vendégeket.

kikapcsolódni vágyókat, a 100 fokos izzadás után 25 fokos vízben lehet megmerülni. Ennél hidegebb vizet Szentesen nem is tudnának a vendégeknek nyújtani, hiszen a strand kútjának vize 27 fokos – mondta Pengő László. Az uszoda vezetőjétől megtudtuk, hogy a szauna épületében pezsgőfürdő is van. A meleg vizes kültéri medencék felett fagy közeli hőmérsékleten már látható a gőz, itt brűgölnek a törzsvendégek.

Hódmezővásárhelyen igen széles a kínálat. A városi uszodában többek között szauna, gőzkabin, szolárium, gyógymasszázs, svédmasszázs, víz alatti masszírozás és aquafitnesz várja a pihenni vágyókat, de gondoltak a legkisebbekre is. Az öt és nyolc hónapos apróságoknak vasárnap reggelente tartják a babaúszást. Molnár Attila, a strand vezetője elmondta: a lazító, kikapcsoló elfoglaltságok mellett testedzésre, fogyásra is van lehetőség a legújabb és egyre népszerűbb spinning nevű kondicionáló torna segítségével.

Az infra- és finn szauna mellett a makói városi fürdőben nincs külön merülő medence, de van kültéri zuhany és a fedett részben is meg lehet mártózni – tájékoztatott Pőcze Lászlóné. Az igazgató elmondta, a víz alatti csoportos gyógytorna és a gyógyúszás kedvelt a látogatók körében. Makón szerepel még a szolgáltatások között a masszázs és az iszappakolás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyertyafényes tüntetés Csongrádon

Csongrád - Mintegy kétszázan tüntetnek Csongrádon a helyi vasúti közlekedésért. A demonstráció… Tovább olvasom