Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 7°C Még több cikk.

A megyében is erősödtek a takarékszövetkezetek

Csongrád megye - Erősödtek a takarékszövetkezetek az első háromnegyed évben. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) adatai szerint gyarapodott a betét-, valamint a vállalati hitelállomány. Csongrád megyében még a legkisebb településeken jelenlévő takarékok is jó 2011-es esztendőt zárhatnak – derült ki körkérdésünkre adott válaszaikból.
Útba esnek a takarékok jövet-menet, a szektor az országos szövetség kimutatása szerint ebben a nehéz gazdasági évben is jó eredményt ér el. A vidék bankjában elhelyezett betétállomány országosan 1172 milliárd forintra nőtt az előző év szeptember végi 1123 milliárdról, ami csaknem 4,4 százalékos bővülésnek felel meg.

– A takarékok hagyományosan a lakosságtól gyűjtik a forintokat: ez továbbra sem változott, hiszen az összes betét 85 százaléka, mintegy 1000 milliárd forint származik ebből a körből – mondta Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője.

Utánajártunk, vajon hasonlóan jó eredményt értek-e el a Csongrád megyei takarékszövetkezetek. Balogh Jánosné, a Kiszombori Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője szerint a betétállomány nagysága jó, hitelállományuk azonban csökkent. Az utolsó negyedévre várnak piaci fellendülést, mivel devizahitelt kiváltó kölcsönlehetőséget nyújtanak. Emelkedett az ügyfelek száma éppúgy, mint a folyószámláké. A Kiszombor és Makó környéki települések bankjába még Vásárhelyről és Szegedről is „kijárnak" az ügyfelek – mondta a falu bankjának vezetője.

Jönnek a devizahitelesek

Az utolsó negyedév áttörést hozhat a takarékokban. A devizahitel-kiváltásra kínált forinthitelezés felfutása ugyanis jelentősen módosíthatja a szeptember végi adatokat – természetesen azokban a kis pénzintézetekben, amelyek megjelentek ilyen termékkel. Ami biztos az OTSZ adatai alapján, hogy a devizaalapú terheiktől szabadulni igyekvő adósok október végéig már 20 milliárd forintos hiteligénnyel jelentkeztek a takarékoknál.

Az Apátfalvi Takarékszövetkezet elnöke, Neducza Szvetiszláv azt válaszolta lapunk kérdéseire: a betétek, betétesek számában egyaránt van növekedés. Ennek ellenére is csak 2010-hez hasonló évet zárhatnak, sajnos jobbat nem, de ezzel természetesen elégedettek. A devizahitelek kiváltásába „nem szálltak be", így az utolsó negyedévtől hitelezésben nem számíthatnak fordulatra.

A szegedi székhelyű Partiscum XI Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója, Magyar Lászlóné lapunk kérdéseire válaszolva elmondta: 2011- ben jelentősen nőtt a betétállomány a pénzintézetnél, ezzel párhuzamosan mind a betétesek, mind a folyószámlát vezetők száma is emelkedett. Az eddigi gyakorlatot változatlanul fenntartva, továbbra is részt vesznek a vállalati hitelezésben is. A devizahiteleseknek pedig kidolgoztak olyan ajánlatot, amely véleményük szerint a megyében a legjobb konstrukció.

A mórahalmi központú Pillér Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője, Soós Sándor szerint kismértékű növekedés várható az év végéig több területen: ezek közé tartoznak a különböző hitelek és több jutalékos üzletág. Darabszámban 2010-hez képest több a folyószámla, a bankkártya, és emelkedik azok száma is, akik interneten bankolnak. Mégsem számítanak arra, hogy a betétállomány 2011 végére jelentősen emelkedne. A befektetésekben viszont történt előrelépés az elnök-ügyvezető elmondása alapján.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ösztönzi a Presztízs díj az Innovill kft.-t

Apa és fia vezeti a vásárhelyi kisvállalkozást, amely épületek villamos tervezését, biztonságtechnikai felülvizsgálatát, kivitelezését végzi. Tovább olvasom