Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Együttműködési megállapodást kötött a Teva és a kormány

A gyógyszeripar a magyar gazdaság leginnovatívabb és leginkább exportképes területei között van - mondta Varga Mihály.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az izraeli Teva gyógyszeripari cégcsoporttal csütörtökön Budapesten. A megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Szabó László, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Varga Mihály kiemelte: a gyógyszeripar a magyar gazdaság leginnovatívabb és leginkább exportképes területei között van, és a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékát adja. A gyógyszergyártók több mint 75 milliárd forintot fizettek be az államkasszába 2012-ben.

Szabó László kifejtette: örülnek, hogy a kormány stratégiai partnerei lehetnek, a magyar gazdaságnak és a magyar betegeknek pedig már évek óta stratégiai partnerei. Hangsúlyozta, Magyarországon minden hetedik beteg Teva-gyógyszer segítéségével gyógyul, és tavaly egyetlen minőségi kifogás sem érkezett termékeikkel szemben.

A nemzetgazdasági miniszter az aláírás előtt elmondta: a gyógyszeripar Magyarországon több mint 13 ezer embernek ad munkát, ráadásul az iparágban létesülő 10 munkahely további 23 állás létrejöttét segíti elő.

A Teva 2000-ben a kanadai Novopharm felvásárlásával lett a világ első számú generikusgyógyszer-gyártója, és ezt a pozícióját máig őrzi. A 2010-es értékesítési adatok alapján 11,1 milliárd dollárral a világ 18. legnagyobb gyógyszergyártója lett - ismertette Varga Mihály. Elmondta, hogy a Tevának jelenleg 50 országban van közvetlen képviselete, több mint 20 országban gyártóhelye, 18 országban oktató-fejlesztő központja, és összesen csaknem 35 ezer embernek ad munkát világszerte.

A miniszter szerint a Teva Magyarország Zrt. sok tekintetben azt a gazdapolitikát valósítja meg, amit a magyar kormány is követ 2010 óta: folyamatosan fejleszt, munkahelyeket teremt, termékei versenyképesek a nemzetközi piacon, és 2012-ben 172 milliárd forint értékben exportált Magyarországról.

A Teva Varga Mihály szerint példa lehet valamennyi itt működő multinacionális cég számára, mivel a profitot nem viszi ki az országból, hanem a hazai gyártásba, kutatás-fejlesztésbe forgatja vissza.

A miniszter kifejtette, hogy 2011-ben 7,5 milliárd forintot fizetett be a cég a költségvetésbe adó és járulékok formájában. Magyarország növekedéséhez az ilyen multinacionális cégek teszik hozzá a legtöbbet, ezért a kormány stratégiai partnerként tekint a Tevára.

A cég 1993 óta van jelen a magyar gazdaságban, jelenleg mintegy 3000 embert foglalkoztat az országban, akik között sok a magasan kvalifikált kutató; a Teva ezenkívül szoros kapcsolatot ápol a hazai egyetemekkel, kutatóintézetekkel is - jelezte Varga Mihály.

Szólt arról is, hogy a Tevának három telephelye van Magyarországon: Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban. A Teva eddigi magyarországi befektetései elérik a 300 milliárd forintot, ezzel az összeggel a cég Magyarország legnagyobb befektetőihez tartozik. A vállalat 2012-ben 32,5 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre (k+f), beruházásra. Az idén további 15 milliárdot szán beruházásra, és 13,5 milliárd forintot k+f-re.

A magyar kormány üdvözli, hogy a Teva hosszú távon elkötelezett a magyarországi beruházások mellett, a kormány pedig minden, munkahelyet teremtő beruházást támogat. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormány a Teva két utóbbi nagyberuházásához - így a debreceni üzem fejlesztéséhez és a gödöllői steril centrum termelési és k+f kapacitásának bővítéséhez - is pénzügyi támogatást adott.

Varga Mihály kiemelte, hogy 2014-től az európai uniós források elosztása az NGM-hez kerül, és a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fogják fordítani.

Szabó László az aláírás előtt elmondta: naponta több mint 3000 munkatársuk dolgozik azon, hogy világszínvonalú termékeket kapjanak a betegek Magyarországon. Kiemelte, hogy a Teva nemcsak a betegeknek, hanem az orvosoknak, patikusoknak is fontos partnere.

Szintén kiemelte, hogy a gyógyszeripar a GDP 5 százalékát adja, valamint hogy a gyártók kutatás-fejlesztéssel, magyarországi tevékenységükkel öregbítik a több mint 100 éves magyar gyógyszergyártás hírnevét.

A Teva Magyarország Zrt. nettó árbevétele 2011-ben 252,2 milliárd forint volt a 2010-es 218,7 milliárd forint után. A társaság mérleg szerinti eredménye 49 milliárd forintra nőtt 2011-ben az előző évi 46,3 milliárd forintról.

A kormány eddig több mint húsz külföldi érdekeltségű magyarországi nagybefektetővel kötött hasonló megállapodást, és összesen 40 ilyet tervez aláírni.

Az április 16-án megjelent kormányhatározat szerint a közeljövőben együttműködési megállapodás születik a Siemens Zrt.-vel, az Ericsson Magyarország Kft.-vel, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.-vel és a Sanofi csoporthoz tartozó Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt.-vel.

Olvasóink írták

  • 1. lukrecia 2013. május 02. 16:47
    „Szegeden miert nincs gyogyszergyarto ceg ???? Mert jogaszok a vezetoink???....akik nem ertenek a gazdasaghoz”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan lehet a személyi jövedelemadó 1 százalékáról rendelkezni?

A magánszemélyek jövedelemadójuk egy részéről rendelkezhetnek, így az az általuk megjelölt civil vagy egyházi kedvezményezettekhez kerül. Tovább olvasom