Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Nem lesz gázáremelés?

Csongrád megye - Január elsejétől az évi 3000 köbméter felett fogyasztó ügyfeleknél mintegy 18–26 százalékkal nőne a földgáz ára. Ez lesz a 3. sáv, hiszen 2011. január 1. óta már 1200 köbméter felett is többet kell fizetnünk.
Kordában akarja tartani a rezsiköltségeket a kormány, ennek jegyében „nem lesz gázáremelés" 2013. január 1-jétől. Pontosabban mégiscsak lesz, azoknál a fogyasztóknál, akik az átlaghoz képest jóval többet használnak fel, a határt évi 3000 köbméter felett húznák meg. Holoda Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára így fogalmazott: – Január elsejétől a 3000 köbméter felett fogyasztó lakossági és az egyéb, egyetemes szolgáltatásba tartozó ügyfelek számára mintegy 18–26 százalékkal nőne a tarifa.

Ez a háztartások 6 százalékát érintené, bár a helyettes államtitkár szerint a teljes fogyasztásban arányuk sokkal nagyobb, 18 százalék. – A társadalmi igazságosság úgy kívánja, hogy ők a jövőben lényegében piaci áron vásárolják a gázt, és ennek ez a szint felel meg – magyarázta az államtitkár.

A társadalmi igazságossággal egy gond van: a nagy fogyasztók között sokan korszerűtlen házakban, régi konvektorokkal, vagy a szocializmus nagy találmányának mondott Héra-égővel fűtenek. Náluk még úgy is összejöhet a 3000 köbméteres fogyasztás, hogy egész télen fagyoskodnak. – Korszerű rendszerekre csak hatalmas anyagi áldozattal lehet átállni – mondta Nagy Vilmos fűtésszerelő. – Ha valaki konvektorok helyett központi fűtést szeretne kialakítani, legalább 1 millió forintos kiadással számoljon, és akkor a helyreállítás, a festés költségeiről még nem is beszéltünk. A legfontosabb a jó minőségű, kondenzációs kombi kazán, amely még a régi radiátorokkal is optimálisan működik, igaz, legalább 300–400 ezer forintba kerül.

Nagycsaládosok

A nagycsaládosoknak megmarad a gázárkedvezmény: ők az 1200 köbméteren felüli, a gyermekszámtól függő fogyasztási határokig továbbra is a legalacsonyabb tarifát fizetik. Azt pedig, hogy ki kerül bele ebbe a magasabb fogyasztói körbe, az idei fogyasztás alapján állapítják majd meg.

Akik nem tanulmányozzák át alaposan a gázszámlájukat, talán észre sem veszik, hogy már most is kétféle gázár létezik. Jövőre voltaképpen a 3. árkategóriát vezeti be a kormány. Tavaly január 1. óta ugyanis a lakossági fogyasztók sávos áremelési rendszerében két sávot határoztak meg: 1200 köbméteres fogyasztásig (nagycsaládosok esetében 1800-ig) nincs árváltozás, 1200 köbméter felett viszont átlagosan 11 százalék a drágulás. Mint ahogy azt a GDF SUEZ ügyfélszolgálatán elmagyarázták: 1200-ig köbméterenként mintegy 133 forintot fizetünk, afelett körülbelül 150 forintot. Aki például az előző évben 1400 köbmétert fogyasztott, annak a havi elszámoló számláit 2-féle tarifa alapján állítják össze: egy nagyobb mennyiség után az alacsonyabb, egy kisebb után a magasabb árat alkalmazzák – és majd csak 1 év múlva kompenzálnak, amennyiben a fogyasztás 1200 köbméter alatt marad. Tehát a szolgáltató jó előre kiszámlázza a magasabb tarifát, nem várja meg, hogy év végén mennyit mutat a gázóra. Igaz, olykor „menet közbeni kompenzációra is sor kerül", ha jelentős az eltérés az előző év azonos időszaka és az aktuális hónapok fogyasztása között.

Olvasóink írták

34 hozzászólás
12
  • 34. Jeti00 2012. október 27. 15:13
    „31. csonakos 2012.10.27. 07:29
    tudja a fene. kisgyerek már nincs a házban, majd lesz valahogy”
  • 33. Együgyű 2012. október 27. 12:25
    „,,Nem lesz gázáremelés?"
    Persze, hogy nem lesz gázáremelés! Csak gázadó lesz kivetve m3-ként csak két forint a nemzeti egységes egészséges levegő érdekében? Esetleg a fosszilis energiák érdekében?”
  • 32. f.gabriella 2012. október 27. 07:46
    „Nem lesz gázáremelés?
    Ugyan ki veszi ezt már be?Ebbe rokkant bele sok család ,hogy minden év végén megígérték nem lesz emelés.Az elmúlt években folyamatosan nő rezsiköltség ,hol több lépcsőben,hol egy drasztikusabb lépésben.
    Sajnos 2013-ban sem lesz másképpen.Bár a fizetések nőnének ilyen tempóban!!!!!!!!!!!!”
  • 31. csonakos 2012. október 27. 07:29
    „26. THK 2012.10.26. 18:15
    Az általam említett helyen az árában van a fölszerelés! Persze a szolgáltató jól megfej mert ezek a kazánok tényleg 30 %-kal kevesebbel mennek! A poén, ha lehetőséged van külső falhoz vinned akkor nem kell kémény neki külön! Elég a falon átvitt két cső, mert ugye a turbó az turbó!

    28. Gy21 2012.10.26. 21:38
    Lentebb írtam erről a fűtésről, már többek jelezték vissza kiváló, takarékos megoldás.

    25. Jeti00 2012.10.26. 17:54
    Ez, mostani áron számlva is 600000 forint per év! Mi lesz az emelés után!”
  • 30. Egyolvasó 2012. október 27. 06:13
    „"Nem lesz gázáremelés?"

    Persze, hogy nem lesz, hiszen közműadó lesz a szolgáltatóknak, melyet majd a lakosságra fognak tolni.
    Ki van ez találva kérem szépen. Így elmondhatja a fidesz, hogy ők nem emelték a lakosság terheit, tessék szidni a szolgáltatót.”
  • 29. Besenyő_Pistabácsi 2012. október 27. 04:56
    „14. azigazitrebitsch 2012.10.26. 14:34! Én is ezt tapasztalom mint te, hogy előre fizetünk, tavaly pl. úgy jártam, hogy már a 2 számú felszólítást is megkaptam amiben a kikapcsolással fenyegetőztek, azt amikor a nejem telefonon egyeztetett velük (kicsit ingerültebb hangon) óraállást stb. akkor kiderült, hogy a fenyegetőzésük ellenére több mint 100 ezer túlfizetésben voltunk éppen! Noooormális?”
  • 28. Gy21 2012. október 26. 21:38
    „LE LEHET VÁLNI A TISZTELT GÁZSZOLGÁLTATÓTÓL. VAN MÁS MEGOLDÁS IS A FŰTÉSRE, PL AZ INFRA FŰTŐFILM IS ILYEN . nÁLAM CSAK VILLANYSZÁMLA VAN, MÁS NINCS! HAVI 24000,-ért TÉLEN NYÁRON FŐZŐK, FÜRDÖK, FÜTÖK.....MINDEN BENNE VAN......CSAK GONDOLKODNI KELL EGY KICSIT, MEG OLVASGATNI.........A GÁZ HOSSZÚ TÁVON NEM ALTERNATÍVA, MERT NEM LESZ, ROBBANÁSVESZÉLYES, KÉMÉNY KELL HOZZÁ STB.....ÁRAMOT TERMELHETSZ IS, HA AKARSZ........GÁZT RITKÁBBAN........”
  • 27. postboy 2012. október 26. 21:14
    „Nagyon lassan mondják, hogy mindenki értse:
    "Nem lesz gázáremelés."

    Ezt mondták 10 éve is, ami után jobban éltünk, mint négy éve.

    Botka!
    Focira pénzt!”
  • 26. THK 2012. október 26. 18:15
    „2. csonakos,
    az egy dolog, h a kondenzációs kazán tényleg megvan 250e körül - de a fölszerelésre simán ráköltesz mégegyszer ennyit...

    Persze hosszú távon így is megéri, de elképesztő a gázszolgáltató hozzáállása is (kéményes régi kazánt minden további nélkül kicserélhetsz egy hasonlóan életveszélyes, szintén kéményes típusra, de a biztonságos, ház légterétől elkülönülő kondenzációs kazánhoz már tervet kell készíttetni, csövezést újracsinálni, és ha akár csak egy gáztűzhelyed is van még a konyhában, légbeömlőt kiépíteni)”
  • 25. Jeti00 2012. október 26. 17:54
    „a családom ezzel megszívta, gáz a fűtés, melegvíz, főzés stb., a ház nagy de a fizetések nem. 3000 simán összejön, hát most lehet vlmi máson spórolni :/”
  • 24. azigazitrebitsch 2012. október 26. 17:13
    „Tudom én,hogy váltani kell havira,de,mint,ahogy az előttem író kedves Olvtársak is leírták,csak egy évben egyszer lehet,az meg majd idén decemberben lesz.
    Na akkor itt az újabb csemege,ezentúl kötelező lesz,kijelölt szerelővel,ha tetszik,ha nem, átvizsgáltatni a berendezéseid,ami az előzetes becslések szerint készülékenként kb 8-10000 forint lesz.
    Kb olyan lesz ez is,mint a kotró,ha szólsz neki,hogy nézze át a kéményt,netán tisztítsa is ki,akkor már rögtön félre áll a szája.”
  • 23. csonakos 2012. október 26. 17:00
    „19. macs 2012.10.26. 16:39
    Nem csak! Ez egy életminőség javulás volt amit szocializmusnak a számlájára lehetett írni!

    21. Anmari51 2012.10.26. 16:50
    Nxyugodj csak meg ez a legkorszerűbb hőtárolós 120 literes gázbojler! A 35-50 köbméteres fogyasztás attól függ mennyien jövünk össze egy hétvégére! Akkor megy a pancsolás a kádban a tusolás helyett! Ha figyelted a beírásaimat, szakmabelinek tünhettem volna! Így nálam az éves karbantartás természetes mert magam végzem! tehát nem a fogyasztás a sok! Az a kevés amit az 1200 köbméterrel kiszámoltak alapfogyasztásnak! Ahogy lentebb írta valaki ez a főzésre és melegvízelőállításra elég két személy estében! helytálló amit leírt! Itt agond, hogy a fűtés egy azonos magánházban, gázzal a kétszeresébe kerül mint mondjuk egyéb vegyes tüzeléssel, pl kandalóval.
    Itt most a nagyobb beruházásokba ne menjünk már bele, faelgázosító kazán napkollektoros infrafűtés, mert ilyen is van! Még tudnám soroni a példákat és fiatal barátaimnak szoktam is hasonlókat javasolni! Van aki a tanyáján már hasonlóval fűt egy szélkerékkel kiegészítve! Van alternatíva sok csak az én korosztályomnak már kevés az ideje. Így nem térül meg. Kicsi rá az esély.”
  • 22. csonakos 2012. október 26. 16:50
    „17. Juzek 2012.10.26. 16:27
    Ez, két személynél igaz de mi van egy nyolctagú családdal? Ott már nem igaz ez a gondolat futtatás! Tudom, ritka eset de egy szülö gyerekek páros és az együtlakó nagyszülők már adhatják is ezt a létszámot! Egyre inkább rászorulnak a családok az összeköltözésre mert nem bírják az irdatlan számlákat fizetni!”
  • 21. Anmari51 2012. október 26. 16:50
    „Anmari51
    2. csonakos A bojler fogyasztásotok az "nagyon gáz", az nagyon sok, igaz azt nem írtad le milyen márkájú, mikor gyártották, üzemelték be az otthonotokban. Felülvizsgáltatni, esetleg korszerűbbre cserélni. Ha csak bojler működik egy háztartásban gázzal és havonta fogyasztanak 35-50 köbméter gázt, annak valami oka kell, hogy legyen. Igaz a család létszám sem derült ki, meg az sem főzéshez, fürdéshez, mosáshoz és takarításhoz is a bojler által előállított meleg vizet haszánl e a háztartás, mert természetesen a felsoroltak is mind, mind függvénye lehet a havi túlfogyasztás, illetve az optimális fogyasztás de az 50 köbméter akkor is nagyon sok.
    14.azigazitrebisch Neked és mindenkinek aki elégedetlen gázszolgáltató számlázási gyakroltaával azaz évi egy alkalommal történő leolvasással javslom meg kell változtatni a szolgáltatónál a fogyasztói szerződést. Térjetek át a havi tényleges fogyasztás számlázási/fizetési módra. Óra állást lehet elektronikus úton, telefonon és a szolgáltató által erre a célra rendszeresített papír alapú közlőre, utóbbit csak az ügyfélszolgálati irodán lehet leadni a számlán szereplő napokon. Nekünk mindenhol ilyen szerődésünk van működik bank útján csoportos beszedéssel fizetünk, még sosem volt probléma. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy melyik éves fogyasztási kategoriába fér bele az adott háztartás, a tényleges éves fogyasztása alapján.
    Az árszabásnál megadott felhasználói kategória átlagos földgázfogyasztása: 1709 köbméter/év a számlán még sosem láttam a cikkben szereplő évi 1200 köbméteres fogyasztás kategóriát. Mi abba is beleférünk, úgy hogy össze is készítettem a tavalyi és az idei számlákat hamarosan megyek a szolgáltatóhoz és kérni fogom a szerződés módosítást. Ugyanis ha az éves fogyasztás az első legkisebb kategóriába is bőven belefér akkor nagy valószínűséggel további kiadás csökkentésre van esélyünk, mert ez esetben a köbméter ár is alacsonyabb annál, mint amit alkalmaz a szolgáltató.”
  • 20. csonakos 2012. október 26. 16:47
    „14. azigazitrebitsch 2012.10.26. 14:34
    18. macs 2012.10.26. 16:35
    Ez mind elkerülhető, ma a net világában! Egy gond van csak, módosítani az éves leolvasáskor lehet és akkor azonnal át kell állni a havonta jelentésre! Ez a nettel rendelkezőknek kisújjgyakorlat az adott szolgáltató honlapján egy egyyszerű regisztrácó után, azután az adott időszakban leadni a tényleges óraállást. Ha mégsincs net rendszeresen akkor meg az ingyenesen hívható mérőállásbejelentésen keresztül! Az előbbiek a vízre is igazak! Arra kell figyelni, hogy a leolvasási időszakot szigorúan be kell tartani és már nincs is túlszámlázás!”
  • 19. macs 2012. október 26. 16:39
    „13. csonakos,
    kösz a választ. :-)
    Azt azonban továbbra sem értem mi köze van a szocializmusnak a Héra-égőhöz? Abból amit leírtál, számomra az következik, hogy ez egy fűtést kényelmesebbé tevő technikai újítás volt.”
  • 18. macs 2012. október 26. 16:35
    „14. azigazitrebitsch,
    és nézd meg a villanyszámládat, ott is kifizeted az esetleg el nem fogyasztott áramot, mivel éves leolvasás van, és a gázhoz hasonlóan az előző évi fogyasztás 1/12 részét számlázzák. A végszámlánál majd kiderül, elég volt-e amit fizettél, vagy rá kell fizetned, vagy túlfizettél, amit beszámítanak majd. :-)”
  • 17. Juzek 2012. október 26. 16:27
    „2. csonakos"
    Az 1200 m3-t úgy számolták ki, hogy azt vették alapul, hogy ha valaki nem gázzal fűt, ha nem csak azzal főz, esetleg bojler, az belefér az 1200m3-be. Ha meg még fűteni is azzal akarsz pl. egy családi házat-az már szerintük luxus- fizesd meg. Azt hiszem, hogy olcsóbb lesz egy jó minőségű hálózsák és nyeljék be a gázukat!”
  • 16. Connecticut 2012. október 26. 15:22
    „kis naivak vagytok, nem emlékeztek hogy tavaly majdnem elzárták a gázt az oroszok?!
    ha ez egyszer bekövetkezik rommá fogunk fagyni... :)”
  • 15. azigazitrebitsch 2012. október 26. 14:46
    „Van itt még másik érdekesség is,be kell fizetnem 109 jó magyar forint késedelmi kamatot is. Oké,teljesen jogos, sokszor késtem a pénzzel.
    De akkor az én több,mint egy évig használt pénzemre miért nem kapok kamatot ??
    Vagy ez nem oda- vissza játszik ?
    Ez a pénz okt-nov hónapra 2250+4431 forint lesz !!”
34 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajban a Ford: további gyárbezárások Európában

Egymilliárd eurót meghaladó veszteségre számít az amerikai Ford Európában az idén az eladások… Tovább olvasom