Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Nőtt a külkereskedelmi forgalom

Az export és az import forintértéke is meghaladta a gazdasági világválság előtti, 2008. év azonos időszakit.
A külkereskedelem első héthavi kiviteli értéke 46 milliárd euró (12.403 milliárd forint) volt, a behozatalé 42 milliárd euró (11.270 milliárd forint), a kivitel volumene 12, a behozatalé 10 százalékkal nőtt az előző évi szinthez képest, így a külkereskedelmi mérleg aktívuma 4,209 milliárd eurót (1.132 milliárd forintot) tett ki, 1,226 milliárd euróval (317 milliárd forinttal) többet, mint 2010 azonos időszakában - közölte a KSH hétfőn.

A 2011. január-júliusi forgalom forintban mért árszínvonala importban közel 3, exportban mintegy 2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cserearány 0,8 százalékkal romlott.

A közlemény szerint a forint a dollárhoz viszonyítva 7,7 százalékkal, míg az euróhoz képest 1,5 százalékkal értékelődött fel.

Az idén az első hét hónapjában a legnagyobb részarányú gépek és szállítóeszközök árufőcsoport kivitelének és behozatalának volumene 11, illetve 8 százalékkal bővült.

A KSH közleménye szerint az időszakon belül az export volumene júniusban, az importé az utolsó két hónapban nem érte el az előző év azonos időszaki szintet. A csökkenő tendenciát leginkább a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék forgalmának alakulása határozta meg. Az árucsoport behozatalában jelentősen visszaesett az ázsiai és az EU-15, kivitelében az európai országokkal szemben regisztrált érték - közölte a KSH.

Ezzel szemben a mobiltelefon exportjának köszönhetően nagymértékű volt a növekedés az ázsiai és afrikai relációkban.

A közúti jármű, valamint az általános rendeltetésű ipari gép mindkét irányú forgalmában kétszámjegyű volumenbővülést mért a KSH, bár közleménye szerint június-júliusban e két termékkörnél is mérséklődött a dinamika.

A heterogén összetételű feldolgozott termékek kivitelének volumene 18, a behozatalé 14 százalékkal volt több, mint 2010. január-júliusban, de az utolsó hónapban a növekedés üteme már 10 százalék alatti volt.

A gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek kivitelének volumene közel harmadával, a behozatalé mintegy ötödével volt több a KSH adatai szerint, mint egy évvel korábban. Az árucsoport júliusi, mindkét irányú forgalma viszont csak némileg haladta meg a magas bázisszintet, ugyanis tavaly ezt a hónapot érintette az orosz gyógyszer-kereskedelmi törvények ideiglenes keresletfelhajtó hatása.

A gumigyártmány export- és importvolumenét töretlen növekedés jellemezte az időszak egészében - közölte a KSH.
Az energiahordozók importvolumene az év első hét hónapjában 5 százalékkal volt több, mint 2010 azonos időszakában. A kőolaj és kőolajtermék behozatalának volumene 12 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a természetes és mesterséges gázé közel ötödével volt kevesebb.

Az idén június-júliusban tendenciaváltás történt, a kőolaj és kőolajtermék importvolumene csökkent, a természetes és mesterséges gázé 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt.

A KSH adatai szerint az élelmiszerek, italok, dohánytermékek export- és importvolumene 3, illetve 10 százalékkal bővült. A kivitel volumene áprilistól némileg alatta maradt, a behozatalé júniustól még valamelyest meghaladta a bázisszintet.

Az árufőcsoport exportjában legnagyobb részarányt képviselő gabona és gabonakészítmény kivitelének volumene 10, a zöldségféle és gyümölcsé 3 százalékkal csökkent 2010 azonos időszakához képest. A KSH adatai szerint dinamikusan növekedett az élő állat, a tea, kakaó, fűszer export-, illetve a hús és húskészítmény importvolumene.

Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2011 első hét hónapjában 10, illetve 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
A külkereskedelmi mérleg aktívuma az unió egészét nézve 52 milliárd forinttal nőtt: ezen belül az új tagállamok esetében 159 milliárd forinttal javult, míg a régi tagállamok vonatkozásában 107 milliárd forinttal romlott az egyenleg.

A közlemény szerint az EU-n kívüli országokba irányuló export volumene dinamikusan, 19 százalékkal bővült, ezzel szemben az importé csupán 3 százalékkal haladta meg a bázisszintet.

A külkereskedelmi forgalom hiánya ebben az országcsoportban 493 milliárd forint volt, 265 milliárd forinttal kevesebb, mint 2010 első hét hónapjában. Az ázsiai országok vonatkozásában a passzívum jelentősen, 363 milliárd forinttal mérséklődött, ezzel szemben az EU-n kívüli európai országokkal szemben az egyenleg 114 milliárd forinttal romlott - közölte a KSH.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jó cuccokért mindent: adósságokba verik magukat a fiatalok

A fiatalok inkább kölcsönöket vesznek fel és adósságba verik magukat, csak hogy fenntartsák az… Tovább olvasom