Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

110 éves Endre Béla-portré került elő egy aukción

Hódmezővásárhely - Eddig ismeretlen Endre Béla-portré került a közelmúltban Vásárhelyre, amit a fiatal művészettörténész, Tóth Károly azonosított. A kép jelenleg a Nagybánya-tárlaton, azt követően pedig az Alföldi Galéria állandó kiállításán lesz látható.
A Szegeden született, de Vásárhelyen nevelkedett festőről, Endre Béláról (1870–1928) került elő a közelmúltban egy eddig ismeretlen portré, amelyet kortársa, a szintén vásárhelyi kötődésű Hegedűs László festett róla. Az 1899-ben Párizsban készített képet egy aukción Jurecskó László, a budapesti MissionArt Galéria vezetője és a fiatal vásárhelyi művészettörténész, Tóth Károly közösen vásárolta meg. Utóbbi kutatásai derítették ki, hogy a Férfi portré című festmény minden valószínűség szerint Endre Bélát ábrázolja.

– Tóth Károly munkáját segítette, hogy galériánk állandó kiállításának anyagában található egy kisméretű Hegedűs-kép, amely egy párizsi mulatóban az asztal mellett búslakodó, előrehajló Endre Bélát ábrázolja – mondta el Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója. – A most megtalált, az előbbivel egy időszakra datálható alkotáson lévő férfi arcvonásai nagyon hasonlítanak az említett kép szereplőjére. Ez a festmény művészettörténeti szempontból nagyon fontos: túl azon, hogy újabb Endre Béla-portré bukkant fel, dokumentálja a vásárhelyi művészek párizsi jelenlétét.

A festmény 1899-ben Párizsban készült. Fotó: Tésik Attila
A festmény 1899-ben Párizsban készült.
Fotó: Tésik Attila

A festményt a legendás nagybányai művésztelepről szóló kiállítás megnyitóján Jurecskó és Tóth hosszú távra letétbe helyezte a Tornyai-múzeumban, amit az érdeklődők pillanatnyilag a Nagybánya-tárlaton, annak zárását, július 12-ét követően pedig az Alföldi Galéria állandó kiállításán tekinthetnek meg.

Olvasóink írták

  • 1. trixi11 2009. június 05. 20:17
    „Gratulálunk Karinak , sok sikert az életben!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vaddisznók a Kotré-tanyán

Hódmezővásárhely - Három vaddisznót és hat csíkos hátú vadmalacot tart vásárhelyi tanyáján Kotré… Tovább olvasom