Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

50 évig tanított a Kenéz-dinasztia

Hódmezővásárhely, Sóshalom - Ötven évig álltak a sóshalmi iskola katedráján a Kenéz család tagjai. A köztiszteletben álló tanyai tanítók emlékét dombormű örökíti meg.
Az egykori sóshalmi iskola fennállásának 100. évfordulója alkalmából a közelmúltban avatták fel az 50 esztendeig ott tanító Kenéz család tagjainak domborművét, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását. Idős Kenéz Sándorné Gullay Ella 1938 és 1948 között, fia, Kenéz Sándor 1946-tól 1983-ig, míg felesége, Kenéz Sándorné Kajtár Julianna 1951 és 1981 között állt a sóshalmi iskola katedráján.

Idős Kenéz Sándorné Gullay Ella Vereskutason és Belsőszőrháton tanított, innen került Sóshalomra. Nemcsak tanító volt, de a kiterjedt környékbeli tanyavilág kulturális életének szervezője is, vezetett dalárdát, kézimunka-tanfolyamot, színtársulatot. Egész pedagógusdinasztiát nevelt, hiszen utódai közül összesen tizenegyen álltak általános, középiskolai vagy egyetemi katedrára. Sándor 1948-ig együtt tanított édesanyjával, majd feleségével együtt folytatták munkáját. A Kenéz házaspár a tanyavilág kulturális központjává fejlesztette az egyszerű tanyai iskolát.

Szenti Tibor avatta fel a domborműveket. Fotó: Tésik Attila
Szenti Tibor avatta fel a domborműveket.
Fotó: Tésik Attila

Nagyon jó volt a sóshalmi iskola szolgálati lakásában élni, együtt a gyerekekkel, akik sokszor tanítás után is benn maradtak, s például tanítósat játszottak. A pedagógusok ebből is sokat tanulhattak – idézték fel emlékeiket a pedagógus házaspár gyermekei, a tanító Kenéz Julianna és a más pályát választó Sára. Télen előfordult, hogy az átázva érkező gyerekek az iskolában a tanár házaspár gyerekeinek ruháiba öltöztek át, majd tanítás után visszavették addigra megszárított holmijukat.

A sóshalmiak annyira tisztelték, szerették a pedagógus házaspárt, hogy amikor az 50-es években kuláklistára kerültek, és át akarták helyezni őket Szikáncsra, az asszonyok összefogtak, bementek a vásárhelyi pártbizottságra. Elérték, hogy Kenézék Sóshalmon maradhassanak.

– Az, hogy ötven éven át ők álltak a sóshalmi katedrán, példátlan még a tanyai iskolák történetében is – mondta a domborművet avató Szenti Tibor író, néprajzkutató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Most a spórolás is sokba kerülhet

Mindszent - Növekszenek Mindszent kiadásai, és nem talált megoldást a képviselő-testület 19 millió… Tovább olvasom