Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

90 éves Székkutas utolsó kovácsmestere

Székkutas - Kisujjában van a szakma, ma is képes lenne bármit elkészíteni Maczelka György, Székkutas 90 éves kovácsmestere. Az utolsó patkó születésnapján, egy hónappal ezelőtt került ki a kezei közül.
– Utolsó patkómat 90 évesen, szeptember 24-én készítettem – mondta Székkutas egyetlen kovácsmestere, Maczelka György. Három éve a Fukusimából – a 2011-es márciusi földrengés és atomkatasztrófa miatt vált ismertté a település –, illetve környékéről érkezett japán diákok is vendégeskedtek nála, és megismerkedtek a patkókészítés fortélyával.

A családban Gyuri bácsi előtt senki sem volt kovács. Nehéz körülmények között éltek a Székkutas környéki tanyavilágban, mindhárom testvérnek dolgozni kellett. 1943-ban szerződött el kovácsinasnak. Teljes ellátást, szállást kapott, amire szüksége is volt – a szülői házat el kellett hagynia, mert ellenezték lépését. A háború az ő életét is alakította.

Utolsó patkóját 90. születésnapján, szeptember 24-én készítette Maczelka György székkutasi kovács. Az erős ütéseket fia és unokája vállalta át. Fotó: Imre Péter
Utolsó patkóját 90. születésnapján, szeptember 24-én készítette Maczelka György székkutasi kovács. Az erős ütéseket fia és unokája vállalta át. Fotó: Imre Péter

– 1944 szeptemberében vonultunk be leventének, Vásárhelyről Kistelekre mentünk gyalog, majd vonattal Zircre, onnan a dudari szénbányába, ahol az úgynevezett „nagybevágásnál" dolgoztunk. Ahogy a front közeledett, szállítottak bennünket a nyugati határ felé, Hegyeshalmon borzalmas bombázást kaptunk a nyakunkba: 12 órakor kezdődött és 15 óráig tartott, addig szórták az „áldást" az amerikai repülőgépek. A bombák félelmetesen fütyültek, sivítottak. A brucki erdőben megmakacsoltuk magunkat, közöltük, nem megyünk tovább, és bevártuk az oroszokat, éppen április 4-én estünk fogságba. Visszavittek Mosonmagyaróvárra, gyalog mentünk Pozsonyba, ott vagoníroztak be és szállítottak Oroszországba, Szumiba.

1947-ig voltak Szumiban, és ahogy Maczelka György fogalmazott, viszonylag jó helyre kerültek. Tudtak ennivalót szerezni, mert például cukor- és kenyérgyárban, kolhozban dolgoztak. – Aki tudott, lopott – jelentette ki –, üzleteltünk az élelmiszerrel, cseréltük, én baltát és darálót készítettem – ott is kovácskodtam –, ez volt a csereeszközöm.

Amikor hazakerült, nehezen tudott elhelyezkedni, bár 1948-ban megvette egy kovácsműhely felszerelését, de a hivatalos iparengedélynek szigorú követelményei voltak. 1949-től Budapesten dolgozott, eleinte kis műhelyben, majd kohókat épített társaival a Vaskohászat és Kemence Építő Vállalatnál.

Időközben okleveles patkoló-, kovács- és lakatosmester lett, és 1957-ben hazaköltözött Székkutasra. A községgazda ígérte: ha megnyitja kovácsműhelyét, sok munkája lesz. A mostaniban úgy kezdett dolgozni, hogy eleinte ajtó, ablak sem volt, se villany, a vizet hozatni kellett. Keserves évek voltak.

1957 óta a faluban dolgozott az idős kovácsmester.
1957 óta a faluban dolgozott az idős kovácsmester.

– Valóban sok megbízást kaptam, két téesznek is bedolgoztam. A feleségem, Margitka lett tag, és vitte a közösbe a földünket, én kívül maradtam. A riválisaimmal szemben előnyöm volt, hogy Budapestről lánghegesztővel jöttem haza Kutasra. Aktívan 60 éves koromig tevékenykedtem, de utána is minden reggel kinyitottam a kaput, és aki bejött, kiszolgáltam, tolikapát csináltam, baltát, csákányt éleztem, patkoltam. A legemlékezetesebb, legszebb és legnehezebb munkák a kovácsoltvas kerítések voltak, a környező megyék több településén megtalálhatók.

– A 90. születésnapom emlékezetes marad: akkor készítettem a már említett utolsó patkómat, amit dédunokámnak, Csengének ajándékoztam. Még most is meg tudnék csinálni bármit – a szakma, nem hencegés, a kisujjamban van –, de az erős, ütemes ütéseket például az utolsó patkó készítésekor már át kellett vállalnia szintén György nevű fiamnak és unokámnak. A lovak egyre fogynak, és ezzel a mesterségünk is fokozatosan kihal – mondta szomorúan az egyébként mindig mosolygós tekintetű Maczelka György.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szemetet dobáltak a sírra

Törmeléket szórtak az egyik sírra a vásárhelyi katolikus temetőben - vitás, hogy föld volt vagy "sitt". Tovább olvasom