Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

A tűzoltók vágták ki a katonai kisbusz utasait

Hódmezővásárhely - Honvédségi kisbusz ütközött egy személyautóval péntek déltájban Hódmezővásárhely és Szentes között. A balesetben egy katona súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel Budapestre szállították. Az utat 2 óráig le kellett zárni.
A mentőhelikopter a budapesti Honvéd Kórházba szállította azt a szolnoki katonát, aki péntek déltájban Vásárhely és Szentes között – Barattyos közelében – súlyosan megsérült egy közlekedési balesetben. A katonai kisbuszban négyen utaztak, a másik három, könnyű sérültet a szentesi kórházba szállították. A honvédek egy Volkswagen Transporterrel Szentes felé haladtak, amikor összeütköztek egy Peugeot személygépkocsival: az autó meg akarta előzni a kisbuszt, ezt nem észlelte annak sofőrje, és ő is előzésbe kezdett.

A helyszínre három mentő érkezett, de a tűzoltóknak is segédkezniük kellett: ők vágták szét az összeroncsolódott Transportert, hogy ki tudjanak szállni a katonák. A személyautó szarvasi sofőrje sérülés nélkül megúszta a balesetet.

Katonai kisbusz balesete Vásárhely és Szentes között. Fotó: Tésik Attila (galéria)

A műszaki mentés miatt délután 2 óráig teljesen lezárta a rendőrség az utat. A Vásárhely felől érkező forgalmat a Barattyos felé vezető kerékpárútra terelték. A rendőrök már a városból kivezető úton figyelmeztették az autósokat arra, hogy a 45-ös főút helyett Mártély felé juthatnak el Szentes irányába.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. KilgoreTrout 2009. november 15. 21:04
    „Nincs ebben a hírben semmi különös, naponta történnek ilyen balesetek. Tökmindegy hogy az érintettek katonák avagy sem. Attól, hogy katona, még nem lesz se jobb, se rosszabb sofőr.
    Ez az idegen földön idegen érdek... duma meg annyira, de annyira szánalmasan mélymagyar.”
  • 22. Norman_Bates 2009. november 15. 12:36
    „21. hozzászólás dzsorzso 2009.11.15. 01:07
    Hát te meg ki a faszom vagy? :)”
  • 21. dzsorzso 2009. november 15. 01:07
    „Hagyjátok rá a kis homi Norman_Bates-t Mindenkivel kötekedik a kis nyomi... persze ő mindent mindenkinél jobban tud. Dolgozó ember imádja a katonákat meg a rendőröket, nem tud aludni az éjszakák alatt... kis önálló törvényalkotó dákónyaló gyök.... Lúzer.... jó lenne egyszer vele szemtől pofába találkozni mikor kihúzzák a szarból....”
  • 20. Norman_Bates 2009. november 14. 11:49
    „15. hozzászólás Brana 2009.11.13. 21:54
    Ugye nem gond, ha az mondom kissé elfogult vagy, nyilvánvalóan honvédségi dolgozóként.

    "az autó meg akarta előzni a kisbuszt, ezt nem észlelte annak sofőrje, és ő is előzésbe kezdett."
    Az eset nem szorul magyarázatra,
    1. a VW nem nézett a tükörbe előzés előtt,
    2. nézett, de leszarta .
    3. belenézett a tükörbe, de nem látta még a Peugeot-ost mert az 170-el jött (valószínűtlen)

    Ez a 3 variáció van, meg az a tény, hogy ezek a honvédségi transporterek nem 1x hagytak állva a szentesi úton a fix 90-es tempóm mellett, szóval tudjuk, hogy vezetnek, köszönjük Emese :)”
  • 19. gróf 2009. november 14. 06:56
    „Afganisztán...
    Idegen földön idegen érdekek miatt a magyar katona pénzért akár ölni is képes...milyen haza védés ez?.
    Afgánoknál polgárháborúnak is nagy jóindulattal lehet az USA támadását nevezni...a békét az ENSZ kéksisakosok őrzik nem a NATO. A magyar zsoldosnak milyen sisakja van?”
  • 18. gróf 2009. november 14. 06:56
    „Afganisztán...
    Idegen földön idegen érdekek miatt a magyar katona pénzért akár ölni is képes...milyen haza védés ez?.
    Afgánoknál polgárháborúnak is nagy jóindulattal lehet az USA támadását nevezni...a békét az ENSZ kéksisakosok őrzik nem a NATO. A magyar zsoldosnak milyen sisakja van?”
  • 17. KovácsPistike 2009. november 13. 23:50
    „15. hozzászólás Brana 2009.11.13. 21:54
    Mi a veszélyesebb? Jó zsoldért Afganisztánban, vagy kevés zsoldért itthon?
    Aki a hazájára esküdött fel, az védje a hazáját.”
  • 16. Brana 2009. november 13. 21:57
    „Mielőbbi jobbulást nekik!”
  • 15. Brana 2009. november 13. 21:54
    „Tisztelt hozászólók!

    Találgatások helyett várjuk meg inkább a szakértői vizsgálat végét!
    Addig is had osszak meg veletek néhány fontos tényt:

    -A magyar honvéd Afganisztánban is honvéd! Hazáját szolgálja ott is, bármilyen furcsa! NATO-tagságunkkal ugyanis kötelezettségeket is vállaltunk és nem csak jogokat szereztünk! Katonáink odakint hazánk ezen kötelességét teljesítik! Tetszik-nem tetszik, megszavaztuk ´97-ben!
    -Nem állítom a honvédségi sofőrökről, hogy mindannyian a legkiválóbban képzett szakemberek, de az átlag civil sofőröknél általában sokkalta képzettebbek! Speciális képzés, vezetési gyakorlat, típusvizsga nélkül be sem ülhet senki a honvédségi gépjármű volánja mögé! Még akkor sem, ha már jó ideje rendelkezik
    az adott kategóriájú jogosítvánnyal!
    -A honvédségi járművekről pedig csak annyit, hogy messze jobban karbantartottak, mint civil "társaik"!
    Gondoljatok csak bele, a maszek "speditőr" ott spórol, ahol tud. Amíg nincs baj, nem költ a járműre, ha meg elromlik valami, ráveri a sofőrjére... Szinte naponta látom, mikor főúton 60-al halad előttem a "Honecker átka"(IFA), vígan eregetve vastag fekete és roppant környezetbarát "kondenzcsíkot"... Az ilyen műszaki állapotú járművek veszélyesek a közúti forgalomra és ezeknek lenne már 20éve a roncstelepen a helye!

    Persze lehet, hogy néhány 10-20éve leszerelt katona másra emlékszik, de de tisztelt egykori sorkatonák, ez már nem "az" a hadsereg!

    ...a honvédségi sofőrök pedig évente levezetik egy "átlag" magyar kamionos éves km teljesítményét és teszik mindezt a kamionos fizetésének töredékéért...

    Én megbecsülöm és tisztelem őket!”
  • 14. franzvon 2009. november 13. 21:22
    „Volt főtörzsőrmesterem erre azt mondta volna:" hogy nyomjam a f...szom a mákos puszedlibe...
    Jobbulást a sérült(ek)nek!”
  • 13. CID 2009. november 13. 19:24
    „sauron2 : Lehet néha olvasni is kellene, nem csak filmeket nézni :) bár látom, már megelőztek.”
  • 12. bj029 2009. november 13. 18:40
    „5. davver 2009.11.13. 15:00
    Bocsi, a 3 pontos érvénytelen. Támadófault volt, és még ki pontozódott...”
  • 11. bj029 2009. november 13. 18:38
    „7. hozzaszolok 2009.11.13. 15:23
    Hát akkor azok voltak tudatlanok, akik leszabályozták, mert hogy nem 90-el ment és nem 100-al, az tuti!”
  • 10. bj029 2009. november 13. 18:36
    „4. gróf 2009.11.13. 14:38
    Ide bármit ír az ember mindig magyarázkodni kell utána?! A lényeg azon volt, hogy a katonák is mentek mint a meszes, ennyi... Nem gondoltam, hogy néhány gyengébb képességűnek ez kölün magyarázatot fog igényelni.”
  • 9. rkj 2009. november 13. 16:04
    „a promenad.hu oldalon részletesen le van irva.mit kell itt találgatni.okos dm megint máshogy irta.......”
  • 8. gróf 2009. november 13. 15:59
    „7!
    Ha honvéd lettél volna 20-30 évvel ezelőtt akkor tudnád, hogy a honvédségi autók régen be sem indultak és mégis fogyasztottak napi 80-100 litert!
    Maradjunk a katonaság szónál...nem beszélhetünk honvédségről Afganisztánban és Irakban.
    Honvédek 1848-tól voltak a profi hadsereg bevezetéséig...kiskatonák meg a sorkatonák voltak.”
  • 7. hozzaszolok 2009. november 13. 15:23
    „Kicsi tudatlanok!!!
    Ha a honvédségnél dolgoznátok akkor tudnátok,hogy a katonai TEHERGÉPJÁRMŰVEK gyárilag le vannak szabályozva 90-re!”
  • 6. M_R 2009. november 13. 15:07
    „Két jármű ütközéséhez két sofőr kell....

    Vannak persze védhetetlen esetek. Egykori kollégám békésen várakozott egy pirosnál amikor hátulról megérkezett egy teherautó és felgyűrte a lámpaoszlopra. Őt is szegény úgy vágták ki a roncsból. Ő túlélte, de az autója az megsemmisült...

    De ez itt egyenes szakaszon történt...valaki nagyon balfax volt.”
  • 5. davver 2009. november 13. 15:00
    „Gróf: ez 3 pontos volt! Nálad a pont! :-)”
  • 4. gróf 2009. november 13. 14:38
    „3. hozzászólás bj029 2009.11.13. 13:58

    Ha nem mondják be a rádióba a trafit, akkor is meg tudott volna előzni a katonai teher autó 110-el vagy most ez neked külön rosszul esett, hogy megelőztek mert egyébként nem szoktak?!”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1 ellen oltottak Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhelyen is elkezdődött tegnap a diákok H1N1 elleni védőoltása: elsőként a Németh László… Tovább olvasom