Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

Az jön el, aki már nem vesz új ruhát Vásárhelyen

Férje halála óta, azaz kilenc éve nem vett magának új ruhát a 73 éves asszony, akivel Vásárhelyen, a Hódtói Olvasókörben találkoztunk, a ruhaosztáson. A német használt holmikért a johannita segítőszolgálat helyi szervezetének jóvoltából egy fillért sem kellett fizetni. A néni magyarázatképpen azt mondta: havi 50 ezer forintos nyugdíjból nem lehet ugrálni.
Csöpi néni három szatyor használt ruhát válogatott össze a Hódtói Olvasókörben. Fotó: Segesvári Csaba
– Van itt minden. Férfi-, női-, gyermekruha, de cipő is. Igaz, a lábbelik iránt nem nagy a kereslet, eddig csak egy papucsot vittek el. Érthető, mégiscsak használt cipőkről van szó, nem tudni, milyen volt a gazdája. Persze a ruhákkal más a helyzet. Hiába használtak, ki lehet mosni és kész – magyarázta egy asszony a Hódtói Olvasókörben Vásárhelyen. A civil szervezet helyiségében ruhakupacoktól roskadoztak az asztalok. A kiszemelt holmiért vagy lábbeliért egy fillért sem kellett fizetni. A Németországból származó használt ruhákat a johannita segítőszolgálat helyi szervezetétől kapta az olvasókör.

– Jó napot kívánok! Itt van a ruhaosztás? Ingyenes? – érdeklődött félénken a terembe lépve egy asszony. Mint később kiderült, Évának hívják, a vezetéknevét viszont már nem akarta elárulni. Miközben a női blúzokat szemlélte, elmondta: először jár ingyenes ruhaválogatáson. A turkálók világát azonban már jól ismeri, hiszen szinte csak használt ruhákat kínáló boltokban fordul meg.

– Nem is emlékszem, hogy mikor vásároltam új ruhát magamnak – jegyezte meg a rokkantnyugdíjas asszony, aki élettársának is főként „turiból" vásárol. – Nem szégyellem én, hogy onnan öltözünk, sőt szerintem az új kínai árukhoz képest sokkal jobb minőségű ruhákat lehet kifogni egy használt holmis üzletben.

Három tömött szatyorral távozott az olvasókörből Kincses Eszter, Csöpi néni. Az egyedül élő özvegyasszony nem az utcáról esett be, bennfentesként, az olvasókör tagjaként válogatott a ruhák között.

– Amióta meghalt a férjem, azaz kilenc éve, nem vettem magamnak új ruhát – magyarázta az asszony. – Alig 50 ezer forint a havi nyugdíjam, abból nem nagyon lehet ugrálni. Spórolni a hasunkon és a ruházkodáson lehet. Nemcsak magamnak válogattam, a fiamnak is került a táskába – tudatta Csöpi néni, meg is mutatván a szerzeményeket. A szatyorból előkerült egy munkásnadrágnak szánt kantáros pantalló, egy kardigán, egy felső. – Remélem, hogy jó lesz a fiamnak, mert elég nagydarab ember – mondta nevetve a 73 éves asszony, majd a nehéz szatyrokkal a kezében sietve távozott, hogy elérje a buszt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindszenti kemenceavató

A régiek által csak hat lábként emlegetett építményt, valamint kemencét avattak szombaton a… Tovább olvasom